2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dr. Orosz Ferenc emlékére 

A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara és sepsiszentgyörgyi Agrártudományi Kara tisztelettel emlékezik váratlanul elhunyt munkatársára, dr. Orosz Ferencre, a marosvásárhelyi kertészmérnöki és a sepsiszentgyörgyi agrártudományi tanszék oktatójára, aki 1967. február 2-án született Marosvásárhelyen. Ötödik osztályos korában elvesztette édesapját. Az érettségi után nem volt lehetősége rögtön továbbtanulni, így dolgozni kezdett, bár már akkor megfogalmazódott benne, hogy kertészmérnök szeretne lenni. Csak a rendszerváltást követően válhatott valóra álma, 1998-ban, 31 éves korában kezdte el a kertészmérnöki szakot a volt Budapesti Corvinus Egyetem (ma Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) Nyárádszeredai Kihelyezett Tagozatán. Az alapképzés után 2002-ben kezdte a zöldségtermesztési mesteri képzést Budapesten, a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd 2005-ben nappali doktori ösztöndíjjal került ugyanitt a Zöldségtermesztési Tanszékre. A Budapesti Corvinus Egyetem segítségével megnyílt számára a világ, elindították a kutatói pályán, számos országban fordult meg, különféle konferenciákon, tanulmányutakon vett részt. 2009-ben szerezte meg a doktori fokozatot. A zöldségtermesztés iránti szenvedély tartósnak bizonyult, a fokozatszerzés utáni kutatásai is e köré a téma köré csoportosultak. 2008-ban került a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszékére, és lett főállású adjunktus. Az évek során három témakörbe tartozó öt tárgy felelőse lett. Oktatta a zöldségtermesztés témakörön belül az általános és speciális zöldségtermesztést, valamint a hajtatást, az öntözéstant és a kutatásmódszertant. Ezenfelül aktív részt vállalt a nyári gyakorlatok, különféle tanulmányutak lebonyolításában. Tette mindezt három különböző szakon (kertész, tájépítész és agrármérnöki), két helyszínen (Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy), óraműpontossággal, megbízhatósággal. Tizenhárom nemzedéknyi hallgató, számos államvizsgás került ki a keze alól, különböző hazai és nemzetközi folyóiratokban publikált, konferenciákon vett részt, a Kertészmérnöki Tanszékkel a kertészmérnöki szak fejlesztését célzó rögös úton járt. Élete nagyon szorosan összefüggött az egyetemmel. Dolgát végtelen szerénységgel, csendben, mosolyogva, komolyan, megfontoltan, meggyőződése mellett mindig kitartva, de magát sohasem mások elé tolva végezte, a diákok, a minőségi oktatás szolgálatában. 

Dr. Orosz Ferenc (kalapban) diákjaival nyári gyakorlaton

Fotó: Sapientia EMTE Marosvásárhely 


Harmadszor hirdet bioprogramot a Carrefour Románia 

Harmadik alkalommal hirdeti meg biotermesztést segítő programját az Ecocert szervezettel partnerségben a Carrefour Románia üzletlánc. A támogatásra április 1–30-a között jelentkezhetnek azok a mezőgazdászok, akik 2000 négyzetméter üvegházas és/vagy fóliasátras területet vagy legalább két hektár szántóföldet művelnek meg, és biotermesztői igazolvánnyal rendelkeznek vagy áttérnének a biotermesztésre. A 2021-es pályázati kiírással kapcsolatos információk, a jelentkezéshez szükséges formanyomtatvány megtalálható a https://crestemromaniabio.ro elérhetőségen. 

Az Európai Bizottság eltökélt szándéka, hogy 2030-ig az unióban nyilvántartott termőterületek 25%-án bioterméket állítsanak elő. Az Eurostat szerint Romániában jelenleg ez az arány alig 1,53%, további 1,33% átminősítés alatt áll. Többek között ezért és az egészséges táplálkozásmód támogatásáért karolta fel a Carrefour Románia üzletlánc a biogazdálkodást. A pályázati felhívás alapján kiválasztott farmert, aki elkötelezi magát, hogy termékeit a Carrefour üzletláncnak adja el megfelelő minőségben, tisztességes áron, az áttérési időszakban (1-től 3 évig), valamint még 2 évig ezután anyagi támogatásban részesítik. A nagykereskedő cég felvállalja az említett időben a termékek minősítési költségeit mind azok esetében, akik biogazdálkodói engedéllyel rendelkeznek, mind azokét, akik áttérnének erre a gazdálkodási formára. Továbbá az Ecocert biominősítő cég hozzájárulásával szaktanácsadásban részesítik az érdekelteket, segítik a dosszié összeállításában, a szerződéskötést követő második évtől vállalják a „Biotermékre való áttérés alatt álló cikk” címkével ellátott termék reklámozását, forgalmazását valamivel drágábban, mint a hagyományosan előállított mezőgazdasági termékeket. A Carrefour nem csak a forgalmazást, reklámozást vállalja fel, hanem oktatási, nevelőprogramokat is kezdeményez a biotermékek népszerűsítéséért.

Amint említettük, a gazdáknak 2000 négyzetméter üvegházas és/vagy fóliasátras területük, vagy legkevesebb 2 hektár szántóföldjük kell legyen, amelyen biotermékeket termesztenének. A további kötelező feltétel, hogy a termesztőnek jogi személyiséggel kell rendelkeznie (egyéni vállalkozói engedély, engedélyezett magánszemély, kft. stb.), az áttérés időszakában az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság által engedélyezett raktárt, tárolóhelyet kell működtetnie, ahol különböző súlyú (100 g, 250 g, 1 kg) termékeket csomagolhatnak. Az elvárásoknak megfelelően gépkocsival (hűtőkocsi, elektronikus szállítási nyilvántartás stb.) szállítja a terméket a Carrefour áruházakba.

A Carrefour tájékoztatása szerint 2019-ben és 2020-ban több mint 600 helyi gazda iratkozott fel a programra, közülük sokan már a tavaly biztosították a friss, biominősítés alatt álló termékeket az áruházláncnak. Töbek között zöld salátát, hagymát, paradicsomot, tököt, cukkinit, paprikát, uborkát, málnát, szedret, görögdinnyét, sárgadinnyét, sárgarépát, burgonyát, almát, fokhagymát, gyógynövényeket, teafüveket szállítottak le „Biotermékre való áttérés alatt álló cikk” védjeggyel. Az idén várhatóan megérkezik a polcokra az első, romániai termesztő által szolgáltatott eper, ami 100%-osan biotermék. 


A haszonállatok szaporítása 

A haszonállatokat természetes úton fedeztetéssel, mesterségesen megtermékenyítéssel vagy embrióátültetéssel szaporítják. Mivel nyáron a gazdák a településektől távol legeltetik állataikat, csak fedeztetéssel szaporítható az állomány. 

A haszonállatoknál fontos figyelembe venni az apaállatok genetikai értékét. A szaporítást az állattenyésztési törvény szabályozza. A jogszabály szerint csak tenyésztési-fedeztetési engedéllyel (autorizaţie de montă) rendelkező apaállatok használhatók, ellenkező esetben a szaporítás ún. zugfedeztetésnek (montă clandestină) minősül, ami tilos, és ezért megbírságolhatják a gazdákat. Az engedélyeztetés módszertana szerint a fedeztetést kérvényezni kell az állattenyésztési hivatalnál, ahol típuskérvényt kell kitölteni, csatolni kell hozzá a fedeztető apaállat állategészségügyi laboratóriumi vizsgálatának eredményét, mivel csupán egészséges állat kaphat fedeztetési engedélyt. Továbbá csatolni kell az apaállat törzskönyvének, útlevelének másolatát. A hivatalnál fel kell mutatni az eredeti okiratokat is. A kitöltött típuskérvényt a többi csatolt dokumentumokkal iktatják az állattenyésztési hivatalnál, majd a hivatal szakembere a helyszínen megvizsgálja, hogy minden rendben van-e, és csak ezután bocsátják ki az egy évre szóló engedélyt. A szakemberek a szaporítóállat gazdájánál azt is figyelembe veszik, hogy a fedeztetésre szánt apaállatot milyen körülmények között tenyésztik, amennyiben nem felelnek meg a feltételeknek, nem adják ki az engedélyt, vagy akár vissza is vonhatják azt. Az apaállat tulajdonosa köteles bemutatni a hatóságok képviselőinek a naprakész állapotban levő fedeztetési naplót, amelynek tükröznie kell az elvárásoknak megfelelő adatokat. Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2020. június 30-án kibocsátott 180-as számú mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumi rendelet alapján szabályozzák a fedeztetési eljárást, ezért érdemes tanulmányozniuk azoknak, akik hivatalosan szaporítanák állatállományukat. 

Dr. Suba Kálmán állattenyésztő mérnök 

Fotó: Vajda György 


Brüsszeli beadvány 

Több támogatást kérnek a kis és közepes családi farmoknak 

Nemrég hivatalos átiratot küldött a Farmerek Ereje Egyesület (Asociaţia Forţa Fermierilor) nevében a szervezet állattenyésztési és családi gazdálkodókkal foglalkozó alelnöke Janusz Wojciechowskinak, az EB mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosának, amiben felhívja a figyelmet arra, hogy az újabb uniós költségvetési tervezetben nem támogatják megfelelően a családi típusú farmokat, és így ezek előnytelen helyzetbe kerülhetnek a nagy kultúrájú mezőgazdasági vállalatokkal  szemben. 

A beadványt Adrian Oros szaktárcavezetőnek is továbbították, akit arra kértek, hogy tegye átláthatóvá az uniós támogatások elosztását, ugyanakkor jelezték azt is, hogy a közép- és kisméretű családi farmok előnytelen helyzetbe kerültek a nagy mezőgazdasági vállalkozásokkal szemben, amelyek az utóbbi időben jelentős uniós és hazai támogatásban részesültek. Ugyanakkor felhívta a brüsszeli és a hazai hatóságok figyelmét, hogy a 2020-as gazdasági helyzet érzékenyen érintette az említett kategóriát, szükségük van a támogatásra, hogy a járvány okozta kiesés után mielőbb talpra álljanak, és visszanyerjék a piacot. 

Az országos vidékfejlesztési program keretében a 2021–2022-es átmeneti időszakra szánt 760 millió eurós támogatásnál nem vették figyelembe a vírusjárvány miatt kialakult helyzetet. A hazai minisztérium ezzel kapcsolatos közleményeiből kiderül, hogy nem egyszerűsítették a pályázati eljárást, és a szakhatóság ebben a témakörben szervezett vitái, tárgyalásai nem nyilvánosak, nem találhatók meg sem a minisztérium, sem a hatóság internetes elérhetőségein. Az átmeneti időszakban a kis és közepes farmok nem pályázhatnak, jelenleg úgy tűnik, hogy a minisztérium bonyolultabbá teszi az eljárást. A családi farmok esetén a megpályázandó határérték 500.000 euró, míg a nagy farmok 1.000.000 euróig pályázhatnak 50%-os résztámogatásra. Ahhoz, hogy valós legyen az anyagi segítség, 70%-os támogatottság kellene, amit fokozatosan akár 90%-osra is emelhetnének. A fedeztetésre vonatkozó 180/2020-as mezőgazdasági minisztériumi rendelet megszorító intézkedései, valamint az a tény, hogy még nem fizették ki a gaz-

dáknak az előző évi szárazság okozta károkat, igen hátrányosan érintette a családi farmereket, ezt tetézi a járvány okozta gazdasági válság, ezért kellene jobban felkarolni a kis és közepes méretű családi gazdaságokat – áll többek között a beadványban. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató