Adventi vásár Marosvásárhelyen

Pontosan negyedszázaddal ezelőtt csöppentem bele főtéri adventi vásár forralt boros hangulatába. Nem Erdélyben, hanem egy német városban. A város neve azért sem fontos, mert mindez mindenik valamirevaló német város központjában így történt, el egészen a múlt évi (2016) berlini autós terroristatámadásig. Egy felszabadult, közvetlenebb német magatartással találkoztam ott, s örökre emlékezetes marad számomra az első adventi vásár. No meg egy máig titokzatos esetért…

Harmadik-negyedik délutáni kíváncsiskodásom után rendeltem egy pohár forralt bort a zimankós német éjszakában, amit főtéri kivilágításban akkor is fényes nappalnak éreztünk, s egy ízlésesen felállított, magas asztalnál éltem át az együtt készülés, várakozás mással össze nem téveszthető hangulatát, élményét, amikor hirtelen megállt mellettem egy fekete kalapos, fekete bársony ruhás, nagy bajuszú, enyhén barna bőrű férfi, és – románul – megkért, fordítsam le neki a polgármesteri hivataltól kapott levelét. Mai napig értetlenül állok titokzatos megjelenése előtt, honnan tudhatta, hogy tudok románul az őt érintő levél lefordításához, és egyszerűen miképpen érezte meg, hogy abban a fényesen csillogó alsó-szászországi miliőben én is kelet-európai vagyok? Egyébként a levél hivatalos felszólítás volt, amely szerint a hónap végéig szigorúan el kellett hagyja Németországot.

Pár éve már e Maros-parti városban is megjelent az adventi vásár, lassan meg is szoktuk, mert ünnepszerető életünkhöz hozzátartozik az advent, a közös készülés karácsonyra. Engem a német adventi vásár egy kicsit elkényeztetett, nem is a gazdagságával, hanem a hangulatával és igényes szervezettségével. A göttingeni vásárnak volt egy halk háttérzenéje adventi meg karácsonyi énekekkel, és valamiképpen estéről estére mind többen és többen voltak. Karácsony nagyhetében már alig találtam üres asztalt, ahova a forralt borral töltött poharat letehettem volna. Az egyébként kimért németek ünnepközelben megváltoztak, kedvesen és közvetlenül kívántak nekem is áldott ünnepeket, sokszor csak azért a kézfogásért, ünnepkészülődési jókívánságért mentem ki a német város adventi főterére.

Négy és fél éves unokámmal most én is ott voltam a főtéri adventi fényfelkapcsolásnál. Megadták a módját, csak valahogy az a német közvetlenség, hangulat hiányzott nekem. Aztán pár napra rá – szombaton – fölsétáltunk unokámmal a várba, kíváncsian beléptünk a mézeskalács házba, ahol az Eldi pékség álomszép adventi időt, ünnepet, feledhetetlen hangulatot varázsolt elénk. Amikor egyórás ottlét után hazafelé indultunk, négy és fél éves unokám az ajándékba kapott Eldi péksapkával a fején büszkén megjegyezte: apó, ez egy gazdag nap volt.

Köszönöm az Eldi pékségnek, hogy szebbé tette számunkra az adventi időt.