2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Adótanácsadók helyett informatizálás

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön arról beszélt, hogy lemondhatnak a 30-35 ezer adótanácsadóról, akit alkalmazni terveztek, és egy évvel elhalaszthatják a háztartási adózást, azalatt pedig informatizálnák a közigazgatást.
„És még van két dolog: gondot jelent az Országos Adóhatóság (ANAF) adminisztratív, logisztikai és informatikai kapacitása, másodsorban ott van az a 30 akárhány ezer adótanácsadó, akire szükség van. Előfordulhat, hogy úgy döntünk, nem használunk adótanácsadókat, és halasztunk egy évvel, vagyis csak 2019-től lépne hatályba (a háztartási adózás – szerk. megj.), ezalatt informatizálnánk a közigazgatást, és az ember nem kényszerül rá, hogy adótanácsadója legyen, mivel számítógépen megkapja az űrlapokat, amelyeket vissza kell küldenie, és ki kell fizetnie az adókat és illetékeket” – fejtette ki a képviselőház elnöke a România Tv műsorában.
Azt mondja, jelenleg a közigazgatás informatikai rendszereinek összehangolása zajlik.
„Az ANAF-nak van egy informatikai rendszere, a pénzügyminisztériumnak van egy informatikai rendszere, a helyi közigazgatások nincsenek mind összekapcsolva, mindenhol más szoftot használnak. Most egy nagyobb csapattal dolgozunk, hogy összehangolják az informatikai rendszereket” – jelentette be Liviu Dragnea. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató