2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amilyen az ország, olyanok a választásai. Káosznál jobbra felesleges számítani, amikor egy folyamatban érintett egész sor szereplő nem végzi el rendesen a feladatát, mint most az elnökválogató első menetében.

Kezdjük ott, hogy az adólejeinkből egy zsákravalóval tartjuk jól azt a választási hatóságot, amelynek az lenne a feladata, hogy amikor a választópolgár elfárad a szavazókörzetbe, akkor az elé tett lapon feddhetetlen, a választási szabályok követelményeinek megfelelő jelöltek nevével találkozzék. A nyertest elnézve itt a hatóság elhasalt. És van még a rovásukon. Például, az első forduló jelöltjeinek egyharmada összesen alig szerzett annyi leadott szavazatot, mint ahány támogatói aláírást egyenként be kellett adniuk a hatósághoz, hogy felkerülhessenek a szavazólapra. Azt meg lehet érteni, hogy ilyen-olyan okok miatt nem megy el mindenki arra az illetőre szavazni, akinek a jelölését is támogatta az aláírásával, de amikor több olyan jelölt is van, akit „támogattak” kétszázezren, de csak tíz-húszezren szavaztak rájuk, akkor vajon ki és hogyan ellenőrizte a támogatói aláírásjegyzékeket a választási hatóságnál? És az aláírásainkat és személyi adatainkat tároló ilyen-olyan hivataloknál vajon mennyiért lehet megvenni egy-kétszázezer aláírást tartalmazó listát, hogy Géza az alszegről játékos kedvében elnöknek jelöltethesse magát?

Folytassuk a sort egy másik jól tartott intézménnyel, az alkotmánybírósággal. A kampány során nem kis vitát kiváltó módon a taláros szakik kizárták az egyik jelöltet a versenyből. Csakhogy, ha már ennyire őrködtek az elnöki versenyfutás tisztasága felett, akkor a szűrőjükön hogy nem akadt fenn a kizárt illetőnél egy nagyságrendekkel ótvarabb konkurens?

Harmadsorban a közvélemény-kutatók sem végezték rendesen a dolgukat, és náluk már hagyománya van az amatőröket megszégyenítő hibáknak. Négy éve a parlamenti választásokkor nem került fel a radarjukra egy párt, amely közel tízszázalékos támogatottsággal masírozott be aranyosan a parlamentbe, ezúttal pedig a győztes jelölt valós támogatottsága kerülte el a figyelmüket. A választást követő órákban az egyik ilyen „kutató” társaság vezetője őszintén nyilatkozott is a médiában, hogy ők bizony nem gyűjtöttek adatokat arról a közösségi médiaplatformról, amelynek több mint nyolcmillió felhasználója van e kis hazában, és a nyertes főleg ott kampányolt – méghozzá online marketingszakértők szerint igencsak profin. És ez a kutatócsapat – a hasra csapásai eredményét elnézve – még a jobbak közül van, akkor milyen munkát végezhettek a gyengébbek? Nincs semmi csoda benne, hogy sem a felmérések, sem az exit-pollok nem voltak köszönőviszonyban a valósággal, és felesleges itt az ilyen-olyan platformok betiltásán merengeni, amíg ezeket a kutatókat nem küldik vissza a balettbe ugrálni, hogy valaki más végezze el a munkájukat. Ekkorákat tévedni véletlenül, ráadásul sorozatban, lehetetlen.

Negyedsorban az állambátyót egyenruhában vagy civilben szolgáló szervek sem érdemelnek prémiumot a jól végzett munkáért. Ezeket a szolgálatokat is azért fizetjük, hogy betartassák a törvényt a jelöltekkel és a szavazókkal is, hogy senki ne csaljon. Dolgoztak is, egy rakás szabálysértést vettek észre, például elcsíptek egy mamát, aki a progresszívék jelölt asszonyának a közösségi médiás posztját osztotta meg már a kampánycsend idején. De mintha nem tűnt volna fel nekik egy sor, ennél jóval hajmeresztőbb dolog, amit a nyertes rendezett le már hosszú ideje az online térben, és a média jelezte is.

Mindezek a véletlennek nehezen minősíthető hibák azokra a véleményekre erősítenek rá, melyek szerint a kormányoldal arra játszott, hogy a szoci vezérrel egy mumust párosítson a második fordulóra, hogy a kormányfő a demokrácia megmentőjeként menetelhessen a mennybe és az elnöki palotába. Tegyük hozzá, kissé elszámolták a játékot az eddigi állás szerint laza háromezernyi szavazattal, amivel a főnök lemaradt a második fordulóról. Ám a dolognak még nincs vége, mert az alkotmánybíróság a szavazatok újraszámlálását kérte a választási hatóságtól, mielőtt érvényesítené az első forduló eredményét. Vajon a bakikért felelős illetékeseket is kérdőre vonja majd valaki úgy komolyabban?

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató