A közösségi médiában – joggal – vitát váltott ki Marosvásárhely főterének átrendezési terve. Kell is beszélni róla, hiszen egy város arculatának egyfajta védjegye a központ. Vitán felül azonban azt is tudomásul kell venni, hogy egy település olyan, mint egy emberi szervezet, amelynek élete, arculata van, amely korhoz illően változik, átalakul, de sajátos jegyeit megőrzi. A terek az igényeknek és a funkcionalitásnak megfelelően változnak. Anélkül, hogy várostörténeti részletekbe mennénk, köztudott, hogy a város központja volt az a vásártér, amely – mondhatni – évszázadokon át meghatározta a nevében is jelentkező város létét. Az e köré felhúzott palotákat azok a nemesek építették, akik télire a vidéki kastélyokból beköltöztek a városba; a település szecessziós arculatát az első világháború előtti – dr. Bernády György polgármestersége alatti – fejlődésnek köszönhetően nyerte el. Az országváltás után – mint térmegjelölés – eltűntek egyes szobrok, (szökő)kutak, lettek mások, épültek templomok, aztán szállodák, jóval később kialakult a Színház tér. Arról most nincs mit vitatkozni, hogy ezek miként lettek, jelenleg a főtér arculatának részei, és maradnak az adott kor tanújaként, mint ahogy oly sok más európai városban. S hogy csak a közelmúltat említsük, a jelenlegi főtér átrendezéséhez hasonló elképzelés napvilágot látott az előző polgármester idején, aztán lekerült a napirendről. Egy időben felmerült az az ötlet is, hogy a forgalom egy része kerüljön a föld alá, és akkor így nagyobb teret lehetne szánni a gyalogosoknak. Egyik sem volt rossz elgondolás, csak éppen nem volt pénz a kivitelezésre. A jelenlegi, amelyet Marosvásárhely tanácsa tavaly novemberben elfogadott, része egy olyan uniós projektnek, amelynek első szakasza a Dózsa György utca átrendezése volt. A második tengely – amint ezt nyilvánosságra hozták – a Tudor negyedet, a főteret és a November 7. negyedet összekötő út forgalmi átrendezésének terve. És ez a lényeg, mert ez azt jelenti, hogy van finanszírozási lehetőség a kivitelezésre, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben nagy dolog, és nem szabad kicsússzon a kezünkből. A szkeptikusoknak és a nosztalgikusoknak mondom: az épületekhez nem nyúl senki, így a város szecessziós arculata megmarad. Sőt ez alkalom kellene legyen arra, hogy a városvezetés arra ösztönözze a műemlék jellegű épületek tulajdonosait, hogy a homlokzatokat újítsák fel, hogy mire a főtéri forgalmat átrendező projekt megvalósul, szép, új „ruhába” öltözzön a belváros. Erre megvan az eszköz, ugyanis tudomásom szerint van olyan helyi tanácsi határozat, ami támogatja a tulajdonosokat és némiképpen büntetheti az elmulasztókat. De túl a bürokrácián, a marosvásárhelyiség, a város szeretete kell legyen az, ami arra ösztönzi a lakókat, hogy felújítsák, rendben tartsák azokat az épületeket, amelyek a város névjegyeivé váltak. Mindezek mellett ideje lépni, a jövőbe mutatni, részt vállalni és kivitelezni. És merem remélni, hogy lesz idő és pénz arra is, hogy ami ebből a tervből kimarad, de hozzátartozik az átalakításhoz, az a város saját beruházásaként megvalósul. Persze az átrendezés mindig elégedetlenséget, kellemetlenséget szül. Valahogy olyan ez, mint amikor valaki a saját házát, lakását felújítja, vagy festés-mázolást végez. Felfordulással, rendetlenséggel, piszokkal jár. De az eredmény megéri, hiszen ki nem szeret szép, új lakásban élni. Tekintsünk így a főtér átrendezésére: mindannyiunk szeretett városának új küllemére, amely gyalogosbarát, s a Színház tér meghosszabbításával újabb, nagyobb közösségi teret nyit meg, ahol, miért ne, fesztiválokat, koncerteket lehetne rendezni. S ezáltal is a főtér több funkciót is betölthet majd. S talán ennek a koncepciónak a mentén majd lehet azon is gondolkodni, hogy a város más részeiben levő kisebb tereket miként lehet a korszerű elvárásoknak és igényeknek megfelelően átalakítani, élhetőbbé tenné. Vannak erre jó példák Nagyváradon, Temesváron, Nagyszebenben, Brassóban, ahol igazi turisztikai látványosságok lettek a korszerűsített, de az ódon hangulatot megőrző terek. Hogy nálunk eddig miért nem lehetett? Mert több évtizede nem volt a városnak elfogadott általános városrendezési terve és egy olyan szabályzata, ami övezetenként némiképpen meghatározta volna a városképet. Most van terv, elgondolás, akarat és pénz.
Dr. Bernády György jut eszembe, amikor kigondolta a Kultúrpalota építését, és eldöntötte, hogy legyen még egy emelet, lett. Számomra ennek a tanulsága az, hogy amikor egy város fejlesztésén gondolkodunk, merjünk nagyot álmodni és kitartani, küzdeni emellett, s aki erre nem képes, legalább hagyja azt, aki mer, hogy tegyen jót mindannyiunkért.
