2026. április 2., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Virágok napja, szép virágvasárnap,

Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad!


Ne csodálkozz, kedves Olvasóm, hogy a nagyhetet Benedek Elek Virágvasárnapjával kezdem. Bűvölném vele az időjárást: forduljon húsvétra melegebbre az idő.


Hintsd be virággal az avar mezőket,

A kertek fáit, félve rügyezőket,

Óh, szánd meg őket!


A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen,

A rét, az erdő még most is kietlen.

Virágok napja, jer, lehelj a földre,

Bús szürke foltjait varázsold zöldre,

Szép puha zöldre!


Jövel, jövel, s te véled fecske, gólya,

Üres fészkeknek hadd legyen lakója!

Szakadjon vége a nagy némaságnak,

Szívüket töltsd be, akik dalra vágynak,

Oly régen vágynak!


Ihol közéig, Feje virággal ékes,

Az arca nevetős, a hangja édes.

Bájos, milyennek a szívem kívánta,

Mint egy virágos, nevetős leányka,

Szép kis leányka!


Ihol, már itt, virággal megrakottan,

Hallom a dalt is: fecske száll amottan.

Eresz aljának újra van lakója,

Csörgő patakban kelepel a gólya,

A kedves gólya!


Ihol, már itt van. Nyílnak a virágok,

Vidám dal járja be a nagyvilágot,

Hirdetve hegynek, völgynek, rónaságnak,

Leszállt a földre szép virágvasárnap,

Legszebb vasárnap!


Áprilist kezdtünk. A hagyomány szerint e hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak etruszk neve után (Apru, ógörögöknél Aphrodité). Terentius Varro római tudós a név eredetét népies etimologizálással az aperire, „kinyílni, feltörni” igére vezeti vissza, mondván, most nyiladozik a természet, most töri fel az eke a talajt. A hónap római ünnepei a növényzet sarjadzását, az állatok szaporodását, általában a termékenységet voltak hivatottak ünnepelni.

Április 3. már nagypéntek, a csíki székely ajkán hosszúnap, az északi csángókén aszupéntek; ősi egyházi hagyomány nyomán nagyszombattal együtt a böjt és gyász napja. A kálvini felfogás szerint a megváltást már Krisztus kereszthalála meghozta. Ezért a református egyház nagypénteket tekinti legnagyobb ünnepének.


Törpe kankalin virághabzása a Szigethegység mészkőlejtőin



Vízcsepp egy hársfalevélen

mily fiatal, száz éve borzongón épülő

gyöngyszem; mélyéből vibrálón, akárha szőlő

esőpaskolta bőrén, hajdani nyarak

örök napja s esti csillaga átsüt,

remegnek benne homályló erdei allék

behajló ágai, felső-országi s erdélyi szekerek

ballagnak, hegyek, folyók, falvak, utak,


lüktető halántékerek vagy hűséget

játszó asszonyok szétzilált hajszálai,

s elnyúltan, hosszan integető búcsúénekek:


kiragyog mind mi tovatűnt

egy hársfalevélen remegő cseppből,

vagy gyöngy már? Félőrült gyémánttá –

gömbbé verte a pofozó idő?

Izzik szikrázó mélyén

egy éjbarna szempár

s néz, csak néz titeket.


Az Egy hársfalevélen szerzője, Farkas Árpád épp ma lenne 82 éves: 1944. április 3-án született Siménfalván.

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat, és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.

Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécsest.

A (…) bukovinai istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá – toldja meg az előbbieket Bálint Sándor.

Szép szimbolikus egybeesés, hogy idén e nap a láthatatlan munka napja: minden olyan típusú tevékenység, amelyért nem jár fizetés, s amelynek elvégzését sokan természetesnek veszik. A láthatatlan munkát végzők többnyire a nők, családanyák. E foglalatosságokat nem szokás számontartani munkaként. Hiányuk viszont azonnal szembetűnő. E nap célja, hogy felmutassa az ezzel a munkával járó áldozatvállalás hatalmas értékét. Ezek a tevékenységek nemzetgazdasági szinten is jelentősek, egyes számítások szerint ha beleszámítanánk a GDP-be, akkor az 25%-kal magasabb lenne.

E napra egy magyar akadémikus neve kínálja magát, a Marosvásárhelyen 1832. április 4-én született Deák Farkasé. Iskoláit szülővárosában a református kollégiumban járta, közben 1849-ben gróf Toldalagi Mihály őrnagy mellett néhány hónapig ő is részt vett a szabadságharcban. 1850–1852-ben ismét a marosvásárhelyi kollégium növendéke volt; ekkor azonban belesodródott a Török–Gálffy-féle összeesküvésbe, aminek következménye számára ötévi várfogság lett; ebből két évet Nagyszebenben és hármat Josefstadtban töltött. 1857-ben szabadult. 1862-től Pesten jogot hallgatott. Az írásművészettel is állandóan foglalkozott. Igazságügy-miniszteri osztálytanácsos volt. Nevét 1911-től utca őrizte a fogház mellett (ma Retyezát utca). Rengeteget publikált, szerteágazó érdeklődésének természettudományos vonatkozásai miatt került A természet kalendáriumába: 1881-ben Marosvásárhelyen jelentette meg A szováti fürdő ismertetése című művét. Nem, nem Szovátáról, hanem a mezőségi Szováti-tóról van szó – bizony előfordult már a Vörös Zászló történetében is, hogy egy … „figyelmetlen” biológiatanár természetvédelmi értékeket taglaló cikkében összekeverte a két települést – a kiédesedő vizű tó mellett gyógyfürdő működött már abban az időben. [A tóhoz közel fekszik a magyarszováti Szénafüvek rezervátum, Románia egyik legrégebbi védett területe, melynek területén az őshonos sztyeppnövények mellett 400 ritka növény található, köztük az endemikus Péterfi-csűdfű (Astragalus peterfii). S csak itt él egy bennszülött lepkefaj is, az erdélyi csinosboglárka (Pseudophilotes bavius hungarica) is. Ez a rezervátum csak 1911-től került a botanikusok látómezejébe, így nyilván eme értékekről Deák Farkas sem értekezhetett.]

A húsvétnak mint tavaszünnepnek a föltámadás a fénypontja, a katolikus egyház legnagyobb ünnepe. A naptári fordulatot a tűzszentelés is jelzi: minden „negyvenedik” ünnepnapon (karácsonykor, gyertyaszentelőkor, illetve húshagyókor és most, húsvétkor) tűzünnep is járta.

A sír száján át egyenesen az égbe emelkedő sugárzó alak 

(…) megfelel a tavaszpont kapuján átkelő Nap megtestesülésének, (...) asztrológiailag a Kos jegyben exaltatióban lévő („emelkedő”)  Napnak – írja Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumban.

Április 5-én, 1917-ben született Diénes Zsombor bányamérnök. Középiskoláit Kézdivásárhelyen és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, a bukaresti műegyetemen szerzett bányamérnöki diplomát (1940). Elsősorban polimetál-érc bányáknál dolgozott. Legjelentősebb szakírói alkotása A bányász kézikönyve (1979) című mű fordítása, amit magyar–román szójegyzékkel is ellátott.


Szépen kérem az apját,

De még szebben az anyját:

Adja elő a lányát,

Hadd locsolom a haját!

Hadd nőjön nagyra,

Mint a csikó farka;

Még annál is nagyobbra (...)



A húsvét kárminpiros törpemandula fátylát libbenti
az Erdélyi Mezőség dombperemeire



Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.

Ősibb tájainkon nem egy szilaj szokást a közösség paraszti formakészsége szabályozott. Hadd éljek idén egy nyárádmenti példával.

Régente – s újabban megint – minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Színes papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. Húsvéthétfőn a vőfélynek volt a feladata a hajnalozás: minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték.

Nem csak az ember tanulmányozza a természetet; a természet is tanulmányozza az embert; úgy, hogy próbára teszi – cseng össze az előbbiekkel  Osvát Ernőnek az egyik aforizma-sűrűségű mondata. A Nyugat főszerkesztője április 7-én született, 1877-ben, Nagyváradon.

Régi rigmus jut eszembe:


Április hónap, ha nedves,

Aratás lesz, bő és kedves.


No, ez mind rendben is lenne, de húsvétra szép, napsugaras időt remélek. Mint a botjára támaszkodó Horváth István is. A tavaszi szél az Utunk 1976. április 9-i számában szagolt először bele a tavaszi szélbe, akarom mondani a nyomdafestékbe:


Így szállt – magábaölelkezve –

a tavaszi szél, s amikor megállt,

virágként gyökeret vert a földbe.


Égi bárányok, s volt, ki látta,

a nap a hajnal fénypalástjával

lépett az ébredő felhő nyárba.


Zsenge lepkék az eget tartva

tágították a kék magasságot.

Fényekké robbant a vizek partja.


Csillag játszott az ablakokkal.

A játékból csak én maradtam ki,

gyengülő markomban vásott bottal.


Vérem csontommal szállt vitába:

– még élsz, lobogj vér! Én tartom magam,

keresem azt, aki voltam, hátha


tán a fű pendülő kardja hegyén,

ott a harmatcsepp fénygömbjében

ifjúi arcélem villog felém.


Ebben reménykedve indulnék én is vízbevetőhétfőn, most már fiúunokámmal locsolkodni.

Áldott húsvéti ünnepeket kívánva, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2026-ban, nagypénteken.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató