2026. május 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Versenyzők a 47. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny ötödik, 147 kilométeres Balatonalmádi–Veszprém szakaszon Balatonfüred közelében 2026. május 17-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás.


Jakob Söderqvist nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján Tim Merlier diadalmaskodott. Az összetett legjobb magyarjaként a kilencedik Valter Attila érdemelte ki a fehér, Fetter Erik pedig a legjobb hegyi menőnek járó piros trikót.

A lerövidített szombati királyetap után vasárnap Balatonalmádiból vágott neki a mezőny a 47. magyar körversenyt lezáró 147 kilométeres távnak.

A rajtváros körüli másfél kör után – amely során a harmadik kategóriás Szentkirályszabadjai emelkedőt is megmászták – a bringások Balatonfüred felé fordultak, ahol Balatonalmádit követően a második gyorsasági hajrát rendezték. Ezek után jött a Tótvázsony–Gella emelkedő, amelyet négyszer másztak meg a versenyzők, aztán a nemesvámosi részhajrá után a királynék városában zárták a szakaszt és az idei Tour de Hongrie-t.

Az előző nap egyaránt bukó Kelland O’Brien és Yves Lampaert mellett Yordi Corsus sem fejezte be a Pécsen végződött etapot, Zsembery Boldizsár pedig az időlimit túllépése miatt nem folytathatta a magyar körversenyt, ahogy Davide Persico és Christian Piffer sem.

A Balaton partján kellemetlen időjárási körülmények között, esőben rajtolt a 99 fős mezőny. Az első, Balatonalmádiban kijelölt részhajrában megszerezhető időjóváírással még szerettek volna faragni lemaradásukból a szombati rövidítés hatására hátrányba került összetett esélyesek, ez akkora tempót eredményezett, hogy időlegesen szétszakadt a mezőny. Végül azonban heten el tudtak tekerni, s ebben a bolyban a kitartóan próbálkozó, kétszeres magyar időfutambajnok Fetter Erik is benne volt, miközben csapattársa, Endrédi Máté feladta a versenyt.

A közel háromperces előnyt kialakító szökevények között ott volt a piros trikót a legutóbbi két kiírásban elhódító belga Siebe Deweirdt is, ám Fetter mind az öt hegyi hajrát elvitte. Így megnyerte ezt a kategóriát, és övé lett a piros trikó, ami Valter Attila 2020-as sikere óta először jött össze magyar kerékpárosnak.

A rossz idő ellenére is akadtak kitartó és lelkes szurkolók, akik az út mentén drukkoltak a bringásoknak, voltak, akik állatjelmezben tették ezt, míg a mezőn Minikből óriási autót formáztak, illetve tűzoltók is tekertek egy párhuzamos kerékpárúton, és ezúttal is feltűnt Pókember és Batman is.

A nehéz szakaszon a magyar válogatott Vock András is feladta a viadalt, miközben a mezőnyben a sárga trikós csapata, a Lidl-Trek diktálta a tempót, a jelentős különbségek miatt a riválisok sorai meg sem próbáltak növelni a sebességen az emelkedőkön. Ezek után a mezőny befogta és lehagyta a szökevényeket, majd a Veszprémig hátralevő sík részen villámgyorsan tíz főre csökkent az élboly, benne az összetettben első Söderqvisttel, aki 20,5 kilométerrel a vége előtt elesett, és a főmezőnybe tudott csak visszaállni, miközben az elöl maradó háromfős bolyban ott maradt a harmadik helyen álló ausztrál Luke Plapp, valamint a 2019-es bajnok Krists Neilands is.

Félpercesnél nagyobb különbség nem alakult ki, Plapp miatt pedig még Söderqvist is kivette a részét az üldözésből, amely az utolsó kilométerhez érve zárult sikerrel. A szakaszgyőzelemről így mezőnyhajrá döntött, ebben a pontverseny élén záró belga Tim Merlier volt a leggyorsabb, aki harmadik etapsikerét aratta.

A pécsi szakaszt megnyerő Söderqvist a viadal történetének első svéd győztese lett, másodikként a francia Benoit Cosnefroy, harmadikként az ausztrál Luke Plapp zárt.

Valter Attila az összetett legjobb hazai versenyzőjeként a kilencedik lett, és ezzel a fehér trikót érdemelte ki.


Eredményjelző

Tour de Hongrie magyar kerékpáros körverseny, 5. szakasz (Balatonalmádi – Veszprém, 147 km):

1. Tim Merlier (belga, Soudal – Quick-Step) 3:29:36 óra

2. Alexis Renard (francia, Cofidis) azonos idővel

3. Fernando Gaviria (kolumbiai, Caja Rural-Seguros RGA) a. i.

...10. Takács Zsombor (MBH Bank-CSB-Telecom Fort) a. i.


Az összetett végeredménye

1. Jakob Söderqvist (svéd, Lidl-Trek) 16:57:21 óra

2. Benoit Cosnefroy (francia, UAE Emirates-XRG) 40 másodperc hátrány

3. Luke Plapp (ausztrál, Jayco AlUla) 49 mp h.

4. Junior Lecerf (belga, Soudal – Quick-Step) 56 mp h.

9. Valter Attila (Bahrain Victorious) 1:34 perc hátrány

14. Dina Márton (MBH Bank-CSB-Telecom Fort) 1:50 p. h.


Megkülönböztetett trikósok

* sárga (összetett): Söderqvist
* zöld (pontverseny): Merlier
* piros (hegyi pontverseny): Fetter Erik (Team United Shipping)
* fehér (legjobb magyar): Valter

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató