Az Orion-köd már a kora újkor csillagászainak is feltűnt az Orion csillagképben derengő halvány foltként – írja Lőrincz Henrik csillagász az Élet és Tudomány ez évi 5. számának Csillagnaptárában. – A XVII. században távcsővel is megfigyelték, és Christiaan Huygens az elsők között készített róla rajzot, felismerve ködszerű természetét. A XVIII. században Charles Messier M42 jelöléssel felvette híres katalógusába. A korszak egyik legfontosabb kutatója, William Herschel részletesen tanulmányozta a ködöt, és le is rajzolta. Megfigyelései alapján arra következtetett, hogy valódi, fénylő anyagfelhőről van szó – ez jelentős lépés volt annak felismerésében, hogy a világegyetem nem statikus csillagrendszer, hanem változó, fejlődő közeg. A XIX. századi spektroszkópiai vizsgálatok később igazolták: az Orion-köd izzó gázból áll, és a csillagkeletkezés egyik legfontosabb ismert régiója.
Kedves Olvasóm! Csillagmezsgyéről érkezem, a csillagászati tél utolsó napján.
Holnap már nap-éj egyenlőség – tavasz lesz az égen. E napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok, s az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő.
A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Mi március 1-jétől számoljuk az éghajlati tavasz kezdetét. Ripánál a tavasz mirtuszkoszorús leány, keze telis-tele virágokkal. A tavaszi hónapokat három, virágos, szőke szűz személyesíti meg: gyöngyös, drágaköves zöld ruhát viselnek, a tavaszi hónapok állatövi jegyeivel: kos, bika, ikrek. A tavasz Flóra és Vénusz évszaka.
Ugyanakkor március 21. az erdők nemzetközi napja – 2013-tól egy ENSZ-határozat alapján: mind a 193 tagállam egységes megegyezése, hogy éppen a márciusi nap-éj egyenlőség legyen az erdők ünnepe az egész Földön.
A tisztás fölött csillagok,
és lemenőben hold ragyog.
Ébredeznek a kis patak
bokraiban a madarak.
Derengeni kezd a fák hegye,
és már ellátni messzire.
A legnagyobb hegy tetején
most veti lábát meg a fény.
Kapaszkodik a virradat
vitézeként a nyári nap.
A tisztás fölött nyári kék.
A tisztáson már őzikék
ízlelgetik a csillagok
s a hold hullatta harmatot.
Köztük egy suta két fülét
antennaképpen tárja szét.
Fülel, szimatol: nincs-e vész;
még a nappal is szembenéz.
Őrködik, hogy a többiek
békében legelhessenek.
Békességes Erdei virradat – Kányádi Sándor köszönti így a tavaszi erdőt. Ugyanő írta a kisborosnyói forrásvédő kisiskolások kérésére e másik verset is:
Van egy forrás valahol egy
öreg erdő sátorában,
valamikor a korsómmal
vízért én is odajártam.
Ott tanyáznak a rigók is,
közelében raknak fészket;
alkonyatkor odajárnak
szarvasok és szomjas őzek.
Láttam belőle kortyolni
nyári napot, teleholdat,
csillaghullás idején a
csillagok mind belehullnak.
Jóbarátom az a forrás,
biztatott, s én hittel hittem:
sikerül az aratóknak
egy csillagot kimerítnem.
Kárpótlásul a csillagért
azoknak, kik várva várnak,
megtanított jég alatt is
pengetni a citerámat.
Erő és báj, folyó és táj
Az 1990 előtt írt Ének a forrásról áthallásos vers március 22. miatt került ide. E nap a víz világnapja. Megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Az erdő fohászától – tavaly írtam róla – ihletetten a korán elhunyt Lehoczky János környezetnevelő tanár megírta A vizek fohászát:
Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével, vigyázz reám!
Hűsítő korsó vagyok, heves zuhany vagyok, élvezned kell!
Tükör vagyok, arcod vagyok.
Hullám és híd, part és a víz.
Erő és báj, folyó és táj,
úszás és merülés, áldás és könyörgés,
értened kell!
Víz vagyok.
Őrizned kell!
1950. március 22-én Genfben megalakult a meteorológiai világszervezet (WMO). Erre emlékezve határozták el 1960-ban a meteorológiai világnap megünneplését minden évben március 23-án. A WMO kormányközi testület, az ENSZ szakosított intézménye. Célja a meteorológiai szolgálat világméretű kiépítése, a tagországok közötti gyors időjárási tájékoztatás cseréjének megszervezése.
Eső, eső, te sziszegő,
kabátomat nehezítő,
novemberi ólmos eső.
Az még hagyján, ha csak esne,
nem volnék elkeseredve.
De a szél is, ez a cudar.
Térül-fordul, csivir-csavar:
ő is esőernyőt akar.
S harmadikul itt van a sár,
Szidja is, aki erre jár.
Pedig a sárt ne érje szó,
hármuk közül csak ő a jó:
derék vendégmarasztaló.
Húz, nem akar válni tőled:
lehúzza a félcipődet.
Eső, szél, sár – e nap ünneplésére ismét az örökifjú Kányádit kértem meg segíteni.
Március 24-én, 1656-ban született Magyarország első atlaszának készítője, Hevenesi Gábor. Grazban és Bécsben tanult, 1686-ban avatták a hittudomány és a filozófia doktorává. A bécsi Pázmáneum rektorát az osztrák és magyar jezsuita rendház elöljárójává nevezték ki. Főként a közigazgatás török uralom alóli felszabadulás utáni újjászervezésének eszközeként kezdett térképkészítéssel foglalkozni, pártfogója, Kollonich Lipót esztergomi érsek felkérésére. A Parvus Atlas Hungariae (Magyarország kisatlasza) 40 táblára osztott földrajzi leírása 1689-ben, Bécsben jelent meg. A zsebformátumú könyv térképtani ismertetést, rövid országleírást, két áttekintő térképet és 38 részletes térképlapot tartalmazott. Világviszonylatban is újdonságnak számított, hogy a helységnevek felsorolásánál a települések földrajzi koordinátái is szerepeltek. Hevenesi művelődéstörténeti szempontból is jelentős műveket alkotott.
Március 25. gyümölcsoltó Boldogasszony napja. A hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt azért, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Racionális elme nem látja itt az összefüggést, de lelkünk mélyén tudunk róla. A legfőbb istenanya és a nőivarú, az istenfiú-gyümölcsöt termő világfa egymásnak megfelelő Föld- és Tejút-jelkép. A Bibliában a kép hasonlat szinten maradt fenn:
„áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus”.
A csillagvilágból le a Földig tartott mai sétám. Benne – erdő, víz, levegő – világnapok előzik meg a gyümölcsoltót. Mindez így kopogtat be hozzánk tavasszal:
Tavaszi szél utat száraszt,
Minden állat társat választ.
Hát én ugyan kit válasszak?
Szűvet szűvért kinek adjak?
Bojog elmém, mint a felhő,
Hull a könnyem, mint az esső,
Ki ölömbe, ki a fődre,
Ki kesergő kebelembe (…)
A Kolozsváron 1875. március 26-án csillagok közé költözött Kriza János Vadrózsákjának 422. szövegével indulok a tavasz elébe. Remélem, velem tartasz, kedves Olvasóm, a jövő héten is.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
