„A szívsebész szerepe a társszakmák árnyékában”

Beszélgetés dr. Szabados Sándor szívsebész professzorral

A címben annak az eljárásnak a nagyon szerény megnevezését idéztük, amely a pécsi Szabados Sándor professzor nevéhez kötődik, és valójában azt jelenti, hogy urológus, nőgyógyász vagy mellkassebész kollégájával közösen egy altatásban végeznek el két műtétet a szívbillentyűbetegen, ami a szívsebészetben pécsi modellként vált ismertté. A múlt évi Semmelweis-nap alkalmából Batthyány-Strattmann László-díjjal jutalmazták az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája és kimagasló teljesítménye elismeréseként. 

Az intenzív osztálytól a szívsebészetig

Az RMOGYKE meghívására Marosvásárhelyen továbbképző előadásokat tartó szívsebész professzort munkásságáról és az általa gyakorolt módszerről kérdeztem.

– A Pécsi Orvostudományi Egyetem elvégzése után az intenzív osztályon kezdtem a munkát, majd leszakvizsgáztam intenzív terápiából. Az egyik leghíresebb szívsebész, dr. Szabó Zoltán professzor meghívott Budapestre, hogy nyáron mellette dolgozzam, majd felajánlotta, hogy maradjak, de leendő feleségemmel egyetértettünk abban, hogy nem érezném jól magam Budapesten. Mivel 27-28 évesen azt éreztem, hogy az aneszteziológia már nem elégít ki, Szabó professzor mégiscsak segített azzal, hogy beajánlott dr. Kovács Gábor professzorhoz Szegedre. Mellette nőttem ki szívsebésznek. Pécs akkori egyetemi vezetése azonban számontartott, és azt is tudták, hogy lokálpatrióta vagyok. Ez valóban így van, ezért nem vándoroltam ki külföldre sem, mert szeretek ott lenni, ahol a gyökereim vannak.

– Elmondhatjuk tehát, hogy a professzor is „tüke”, ahogy Pécsett a város tősgyökeres lakóit nevezik.

– Szó szerint az vagyok, és a hívó szóra tízévi távollét után hazamentem. 1995-ben nyílt meg Pécsett a szívsebészet, ahova az amerikai dr. Korompai Ferenc professzort hívták meg, hogy indítsa el a munkát. Mellette szükség volt egy szakemberre, aki ismerte a magyar viszonyokat, és tudta, hogy az amerikai professzornak a magyar észjárás nem teljesen tiszta. Ő az igenre azt hitte, hogy igen, s a nemre azt, hogy nem, én voltam, aki lefordította, hogy az igen most nem igen, és a nem most az igent jelenti. Szóval ilyen kérdésekben kellett tájékoztatnom, ezért, miután elindult a szívsebészet, még másfél évet dolgozott, ami őrlődés volt számára a magyar viszonyok között, majd visszament Amerikába. 2000-től dr. Papp Lajos professzort, aki korábban Zalaegerszegen dolgozott, nevezték ki a klinika élére. Vezetése idején a legkorszerűbb felszereléssel ellátott új klinika épült, ami 24 órás folyamatos betegellátást és a szívinfarktusos betegek regionális ellátását biztosította. Szívsebészként Papp professzor mellett dolgoztam, és a transzplantáció kivételével a szívsebészetnek minden ágát műveltük, sőt gyermekeket is operáltunk. Papp Lajos professzor nyolc év után, 2008-ban felállt, ugyanis megszüntették az ígért támogatást. Magányos, de nagy formátumú harcos volt, aki szembe mert menni államtitkárokkal, kormányokkal, mindenkivel. Amikor mi, a munkatársai támogatni akartuk, eltolt bennünket, talán a védelmünkben. A mindennapi őrlődést egy idő után ő sem vállalta, és azt mondta, hogy az ő harcai már nem ebben a szférában zajlanak. Azóta is járja a világot, és hirdeti a maga igazságát. Mivel a klinikának tovább kellett működnie, és a betegek gyógyításához orvosok kellettek, 2008-ban én vettem át tőle a stafétabotot.

Jó kapcsolat a sebészkollégákkal 

– Milyen feladatokat lát el a Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának a szívsebészeti osztálya?

– A koszorúér-sebészet és a billentyűsebészet a rutinfeladataink közé tartozik, emellett meg tudjuk oldani a felnőttkori fejlődési zavarokat. Ezenkívül minden lehetőség adott abban a komplex „házban”, ahol az intervencionális kardiológiai osztályon a szívkatéterezés, az elektrofiziológiai osztályon az ingerképzési, ingervezetési zavarok megállapítása és gyógyítása, valamint a pacemaker-beültetés folyik. A szívsebészet mellett intenzív osztály is működik. A klinikán nagyon jó az összhang, egymás gondolatait is kitaláljuk, ezért aztán a halálozási arány az országos átlag alatt van. Nagyon jó a kapcsolatom a sebészkollégákkal (urológus, nőgyógyász, mellkas- és általános sebészek). Örömmel láttam a folyosón levő táblácskákon, hogy voltak már Marosvásárhelyen előadni ők is, akikkel gyakorta együtt operálunk olyan komplex betegségek esetén, amelyeket egyik szakma sem tudna külön megoldani.

– Megkérem, beszéljen ezekről egy kicsit részletesebben, hiszen nem szakmabeliként nehéz elképzelni, bár néha eljátszunk a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha egyszerre lehetne megműteni mindazt, ami rosszul működik bennünk.

– Az előírások szerint a szívbillentyűbetegeknél fel kell térképezni, hogy milyen gyulladásos gócok lehetnek a szervezetben, mert ha egy páciensbe beültetünk egy idegen testet – lehet az billentyű is akár –, nem maradhat benne rossz fog, epekő, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. A műtét előtti időszakban át kell esni a fogkezeléseken, el kell távolíttatni a köves epehólyagot, ami késlelteti a szívműtétet. Gondoltunk egy merészet, és azt mondtuk: ha billentyűműtétre van szüksége egy betegnek, és a szervezetében nincsen más gyulladás, de fölfedezik az epekövet, akkor oldjuk meg egy ülésben. Horváth Örs Péter sebészprofesszor kollégám partner volt ebben, és az utóda, Vereczkei András professzor szintén az.

Két műtét egyszerre

– Hogyan zajlik egy ilyen kettős operáció?

– Ugyanabban az altatásban kiveszik az epekövet, és utána folytatjuk a szívműtéttel. Bár korábban az volt a felfogás, hogy a két operáció nem végezhető el együtt, ötéves eredményeink igazolják az ellenkezőjét, és más központok is átvették ezt a gyakorlatot. Egy altatás és két műtét után a beteg egyszerre gyógyul, ami nem telik hosszabb időbe, mint egyetlen operációt követően. Jó eredményeink láttán néhány kilátástalan daganatos beteget is ajánlottak nekünk. Először Molnár F. Tamás jónevű, jókezű mellkassebész professzor kollégámmal operáltuk meg egy kolléganőnket nagyon jó eredménnyel. Tüdődaganata volt, ami már ráterjedt a szívre is. Molnár professzor kezdte a tüdővel, én folytattam a szívvel. A szív-motor és egyéb berendezések lehetővé teszik, hogy a keringést fenntartsuk, amíg korrigáljuk a problémákat. Korábban nagyon sokszor kimondták a páciensre, hogy ha daganatos, akkor nincs szívműtét, mert attól a daganat rohamosan eluralkodik. Közben egyre több cikk jelent meg arról, hogy ez tulajdonképpen nem is annyira bizonyított. Ha nem az, akkor miért hagyjuk sorsára a betegeket? – indultunk el ezen az úton. Jött egy, kettő, három és a sokadik beteg, aki a műtét után jól érezte magát, és az egyetemen is elterjedt, hogy az ilyen esetekben segíteni lehet. A hírre megkeresett az urológusprofesszor is, hogy van egy páciense olyan daganattal, ami a veséből indul, és behatol a szívbe, én pedig felajánlottam, hogy operáljuk meg együtt. Ő kivette a daganatos vesét, én meg a szívből szépen kioperáltam a daganatot, ő bezárta a maga részét, én bezártam a magamét. Az ilyen műtétek során arra kell nagyon vigyázni, nehogy bélmegnyitás történjen, mert addig biztosított a sterilitás. Az eljárást úgy hívjuk, hogy egy ülésből végzett szívműtét, amit nőgyógyásszal közösen is megoldottunk már. Egy daganat miatt méheltávolításra szoruló páciensnek súlyos főverőérbillentyű-betegsége volt, és egyszerre operáltuk meg mind a két szervét. Régebben az ilyen betegek vagy kibírták az altatást, vagy nem, nekünk sikerült.

A  társszakmák képviselőivel közösen végzett műtétek híre elterjedt, és Debrecenbe, valamint Szegedre is hívtak előadást tartani. Bár általában nem vagyok szerény, de mindig úgy fogalmazok, hogy „a szívsebész szerepe a társszakmák árnyékában”. Nem könnyű műtétek, de egyébként azt vettem észre, hogy komplexitásuk és bizonytalanságuk révén nagyon érdekli a fiatalokat. Ilyen műtéteknél nincs gond azzal, hogy ki asszisztáljon, tolongás van, mert a napi rutin mellett, amit el kell végezni, ezek a műtétek nagy élményt jelentenek.

A fejlődés óriási

– A szívet műteni ugyanolyan rutinfeladattá válik, mint bármely más szervet? Azért kérdezem, mert egy előadásában a szívsebészetről szólva a misztikát is említette.

– A szívműtét a sebész számára olyan rutinná válik, mint bármely más műtét. Mivel a fejlődés óriási, a szívsebészek ki nem mondott félelme manapság a szívkatéteres technika rohamos fejlődése, amellyel azokat az aorta- és billentyű-betegségeket is megoldják, amire mi azt mondtuk, hogy sebészileg lehetetlen. Az utóbbi években a katéteres billentyűbeültetésnél a 30-40 százalékos szövődmény vagy halálozás 15-16 százalékra csökkent. A másik, amit elvettek a szívsebészettől, azok az egyszerű koszorúérműtétek, amelyeket hálóbeültetéssel, sztentimplantációval rutinosan oldanak meg. Sokan már el is hitték, hogy a szívsebészek „kenyere” ezzel el fog tűnni, de kiderült, hogy statisztikailag nem, mert a fémháló beültetése sem az örökkévalóságra szól. A természet végzi a maga dolgát, vagy a sztentet szűkíti vissza, vagy a normál koszorúeret betegíti meg. Ott tartunk, hogy a beteg megkapja a sztentet, és két-három évig általában nagyon jól van, mert nem esett át nagy szívműtéten, de egy idő után nem kerülheti el az operációt, ami öt-tíz évig segít, és megint következhet egy katéteres beavatkozás. Ma már nem lehet azt mondani, hogy egy bypassműtét (koszorúér-áthidalás) után tíz évig él a beteg, a különböző eljárásokat követően bármeddig élhet, ha betart bizonyos előírásokat. Sajnos az ember annyira gyarló, hogy ezeket a normákat magam sem tudnám teljes egészében betartani.

– Az újdonságok között lehet hallani a felszívódó sztentekről; mennyire váltak be?

–  A gyárak azt mondják, hogy nagyon jók. De a gyógyászatban nincs ekkora tapasztalat. A várakozás olyan nagy, mint annak idején a gyógyszerkibocsátó sztentek iránt. Jobbak, mint az előzőek, de – ahogy korábban említettem – a hálóbeültetéssel nem a betegséget gyógyítjuk, hanem a tüneteket kezeljük ki, miközben a betegség halad előre. A felszívódó sztentek várhatóan annyival jobbak, hogy időben nem viselkednek úgy, mint egy idegen anyag, nem váltanak ki reakciót. Tanulmányok készülnek, de a legbiztosabban a gyakorlat dönti el, hogy mennyire válnak be. Mivel nagyon sokba kerülnek, a kormány csak egy bizonyos ingyenes kvótát engedélyez, amit szétosztanak a központok között. Amit kapunk, abból kell gazdálkodni, ezért akut esetekben használjuk. Ezt nem egy ember dönti el, a kardiológus, a hemodinamikus orvosok határoznak arról, hogy a beteg gyógyszerkibocsátó vagy felszívódó sztentet kapjon. Nem tagadható, hogy vannak VIP-esetek, amikor tekintettel kell lenni a „nem tekinthetőre”. De hát ilyen világban élünk…

– Mennyire lehet sikeresen dolgozni a szívsebészetben a műtétek eredményét illetően?

– Nálunk a billentyűsebészetben a halálozás évekre visszamenőleg kicsi, a főverőér-billentyűnél egy százalék volt, a kamrai billentyűnél hasonló. A billentyűsebészetet valami miatt nagyon jól csináljuk. A koszorúér-sebészetben olyan fél-egy százalék között van, de enyhén emelkedik, mert hirtelen kell operálni, amikor a sztentek beültetése már nem jön szóba, mert súlyos cukorbeteg vagy magas vérnyomásos, és több eret érint a páciens betegsége. A kvóta szerint egy betegbe 2,5 sztentet lehet beültetni, ha többre van szükség, azt nem finanszírozza az OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár), és nekünk kell kigazdálkodni. Hogy védjék ezeket a sztenteket, amelyeket beültetnek, s hogy az eredmények jók legyenek, a betegeknek több támadáspontú trombocita-alvadásgátlót írnak fel. Ez a szívsebészek rém-álma olyankor, ha elkerülhetetlenné válik a műtét, mert a gyógyszer az alvadást felfüggeszti, a vérzés pedig megnő – ami nekünk okoz problémát, ugyanis többet véreznek, vagy újra kell operálni a betegeket, ami megemeli a bypassműtétek halálozási statisztikáját. A kombinált műtéteknek, amikor valakinek nem csak két vagy három eret, hanem még billentyűt is kell operálni, nagyobb a kockázata. A halálozási arány három százalék körül van, ami kisebb az országos négy – négy és feles átlagnál, és nagyon komoly csapatmunkát feltételez. 

– A professzor úr hány műtétet végez naponta? 

–   Mivel a finanszírozásunk elég szoros, az én műtéteim száma csökkent a legjobban. Havonta 45 beteget tudunk megoperálni, ezért úgy osztottam be, hogy mindennap egyet műtök. Ha kimondottan azt szeretnék, hogy én műtsem a beteget, akkor ez növekszik. Vannak nagyon súlyos esetek, amikor felelősségvállalás alapján vagy részt veszek a műtétben, vagy magam végzem el, mert azt várják el tőlem. Ha egy professzornál hal meg a súlyos beteg, azt jobban elfogadják, mint ha egy gyakornoknál történne. Pedig lehet, hogy a gyakornok ügyesebb lenne, de a köztudatban az él: ha a professzor sem tud segíteni, akkor senki.  Papp Lajos professzor idejében naponta négy-öt beteget operáltam, de akkor a finanszírozás nem volt ilyen feszes. Megtörtént, hogy alig értem haza, már kellett is visszafordulni a műtőbe.

Sebészet a festészetben 

– A szívsebésznek mi a hobbija, mivel tud kikapcsolódni?

– Nagyon szeretem a művészeteket, főlek az orvosi dolgokkal is foglalkozó alkotásokat, a marosvásárhelyi hallgatóságnak is hoztam egy szép előadást, hogy a sebészet, a különböző nagy sebészeti iskolák hogyan jelennek meg a festészetben, a festészet hogyan hatott a sebészetre. Ezt a művészeti ágat az 1900-as évek kezdetén megjelenő fényképezőgép egy pillanat alatt megölte. Egy-másfél óra múlva készen volt a kép a műtétről, a csapatról, amit egy fogadott festő egy hónap alatt örökített meg. 

Másrészt a hobbim a bor, amivel tudományos szinten is foglalkoztam. Saját kezemmel alakítottam ki egy szép kis pincét, amit a vejemmel meg tudok osztani, aki segít a nagyon komoly bor-gyűjtemény rendszerezésében. Szerettem volna egy saját szőlőt, pincét…

– Mert egy igazi pécsinek van egypár tőke szőlője…

– Hát attól igazi „tüke”, de a családi tanács, ami nálunk nagyon erős, leszavazta, mert állításuk szerint, ha az is lenne, sohasem mennék haza. Most a legnagyobb hobbim a két fiúunokám. Bármikor értük megyek, hozom, viszem őket. Mivel falun lakunk, már segítenek nekem a kertben, tolják a fűnyírót, kis kapájukkal mellettem dolgoznak. Úgy látom, hogy lesz belőlük „valaki, valami”.