A Szent Antal tüze nevű betegség kezelése és a Szent Antal-kórház Segesváron

A segesvári Történelmi Múzeum fő székhelye az Óratorony,

amely a lankásan emelkedő hegyoldalon megtelepült város keleti bejáratát képezte. A dr. Joseph Bacon (1857–1941) orvos és szenvedélyes műgyűjtő által összegyűjtött régiségeket és a Wolfgang Lingner gyógyszerész, a Sas patika akkori tulajdonosa adományából összeállított műtárgyakat először 1899-ben láthatták az érdeklődők. A múzeum bővítéséért több segesvári értelmiségi is tevékenykedett. Ezek közül kimagaslott Julius Misselbacher, aki elkészítette a város 1735-ös arculatát megőrző vár és alsóváros makettjét, ami ma is megtekinthető a múzeum első szintjén.

 Ma már csak ezen a mintapéldányon látható az alsóváros délnyugati kijáratánál 1461 előtt épült Szent Antal-templom, kolostor és kórház (ispotály), mert a 19. század utolsó éveiben, a Segesvár–Szentágota keskeny vágányú vasút építése alkalmával lebontották, de ma is kórházi templom néven emlegetik. A Szent Antal-rendi kórház a betegek, öregek mellett a zarándokoknak is menedéket nyújtott. Szerencsére a Szent Antal tüze nevű betegség, amelyet itt gyógyítottak elsősorban, nem volt ragályos, veszélytelen volt a zarándokok számára.

 A Szent Antal-rend (antoniták) betegápoló társaságát 1095-ben egy frank nemes alapította, mert fia a hiedelem szerint remete Szent Antal közbenjárására meggyógyult az orbánc nevű betegségből. Első épületüket a franciaországi Saint Didier helységben hozták létre, ahol a remete Szent Antal ereklyéit őrizték. A rend kezdetben laikus (nem egyházi) testvérület volt, kifejezetten a Szent Antal tüze elnevezésű betegségben szenvedők ápolására alakult meg. 1218-tól a társaság tagjai szerzetesi fogadalmat tettek. Virágkorukban 369 ispotályt tartottak fenn egész Európában. A történelmi Magyarországon mindössze három antonita kórház működött, a Felvidéken Pozsonyban, a szepességi Darócon és városunkban, Segesváron. Mindhárom ispotály évente 3 márkát küldött a franciaországi anyakolostor rendfőnökének.

 Remete Szent Antal (Kr.u. 251–356) az egyiptomi sivatagban töltötte élete nagyobb részét. A háziállatok (köztük a disznó) védőszentjének is tekintették. Ezer évvel később Pádovai Szent Antal az ő nevét vette fel, és kultuszát szinte teljesen kiszorította.

 Az antoniták kezdetben jövedelmük nagy részét alamizsnagyűjtésből szerezték. A pápák már a 13. századtól búcsúnyerés lehetőségével támogatták az antonitákat, ami azt jelentette, hogy minden bűnük feloldozását nyerték azok, akik adományokkal támogatták ezt a rendet. Később a rend tagjai is hamisítottak búcsúcédulákat, így nagy vagyonra tettek szert, amivel együtt járt a belső fegyelem meglazulása. A rend fokozatosan gyengült, 1777-ben egyesültek a johannitákkal. A pozsonyi antonita kórház már 1397-ben a város kezelésébe ment át, a segesvári ispotály másfél évszázaddal később, 1565-ben került a város fennhatósága alá.

 A Szent Antal tüze nevű betegség a középkorban elterjedt haláloknak számított egész Európa-szerte. A tömeges, látszólag járványszerű megbetegedéseket elsősorban a nem kellően tisztított gabonalisztben levő anyarozs-szennyeződés okozta, tehát valójában tömeges mérgezés volt. Írott emlékeinkben a betegségről először Melius Herbariumában (1587) olvashatunk magyarul, ahol az erysipelas, cangraena, Szent Antal tüze, tüzes orbánc megnevezéseket találjuk.

 Az anyarozsmérgezés vagy ergotizmus és az orbánc külső tünetei hasonlóak, érthető módon hosszú ideig azonosították a két kórformát, betegséget. A középkor súlyos betegsége, a pestis után a legrettegettebb kóros állapot, a Szent Antal tüze, érszűkülettel, szédüléssel, hasi fájdalmakkal, hányással, bőrvörösséggel, orbáncszerű kelésekkel kezdődik, majd az ujjak, a kéz-, lábfej és más testrészek elüszkösödnek, megfeketednek, leválnak.

 Néhány évtizeddel korábban országunkban még jelen volt az anyarozs (varjúköröm), az iskolás gyerekek is segítettek a gabonakalászokról eltávolítani, összegyűjteni a halálosan mérgező gombát.

 A malomtechnika fejlődésével az ergotizmus kiveszett, a Szent Antal tüze név megmaradt, és ma már majdnem kizárólag az orbánc jelölésére szolgál.

 A segesvári antonita kórház is elsősorban alamizsna gyűjtéséből tartotta fenn magát, ezenkívül a hívek adományaiból, de ezek nem számítottak állandó és biztos, tervezhető bevételi forrásnak. Szükség volt arra, hogy a város segítsen, így fokozatosan átvette az ispotály irányítását. Segesváron 1487-ben az antonita lovagrend házfőnöke és a városi tanács arról állapodott meg, hogy a kórház bevételének harmadát az intézmény betegei kapják meg, a fennmaradó részt a kórház káplánjai és vezetője. Építésre csak akkor vehettek el a betegeknek járó egyharmadból, ha az a szükségesnél többnek bizonyult.

 A Szent Antal tüze betegséget olyan vízzel „gyógyították”, amelyben a kovács a tüzes vasat hűtötte, mondván, hogy „tűznek tűz a legjobb orvossága”. Gyógyfüvek főzetével borogatták, mosogatták, liszttel szórták be, füstölték a sebeket.

Veress László