2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A múlt hét végén a jobbágyfalvi Nagy Ferenc férfikar az anyaországban járt, ahol a székely himnuszra emlékezőkkel ünnepelt.

A szegedi Őserő Dalárda meghívására utazott múlt pénteken Magyarországra a jobbágyfalvi dalárda. Még aznap részt vett a belvárosi temetőben tartott ünnepségen, ahol Mihalik Kálmánra, a székely himnusz zeneszerzőjére emlékeztek halálának 102. évfordulóján, illetve Csanády Györgyre, a költemény szerzőjére, aki 103 éve jelentette meg azt Székely himnusz néven.

„E megpróbáltatásokkal telített időkben is ébredjen és élővé váljon az a magyar remény, hogy nem feledjük a múltunk tiszteletét, megőrizzük és megtartjuk az ősi kultúránkat. Hiszen egy nemzet sem akkor jut a szakadék szélére, amikor fenyegetik, hanem akkor, ha elveszíti önmagát, a kultúráját! Ősi földünk szeretete ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy nemzethez tartoznak” – hangoztatta a nyárádmenti születésű Fazakas Sándor János szegedi szervező, az Őserő a Megmaradásért Platform Egyesület elnöke. Az ünnepség a jobbágyfalvi kórus előadásával és Mihalik sírjának megkoszorúzásával zárult.

A nyárádmentiek múlt szombaton az ópusztaszeri emlékparkot látogatták meg, majd vasárnap két énekszolgálatot is tartottak, délelőtt Szegeden a Kálvin téri református templomban, délután a hódmezővásárhelyi unitárius templomban léptek fel, ahol Jakab Emese jobbágyfalvi-nyárádszeredai unitárius lelkész tartott istentiszteletet Juhász András református esperes, illetve Szabó Csengele unitárius lelkész meghívására.

 A jobbágyfalvi küldöttség Mihalik Kálmán sírjánál

Fotó: Fazakas Sándor János/facebook.com

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató