Csütörtöki kimenő
A hadtörténelem nagy stratégáinak pályája is tud vereségekről. És hadi kudarcaiból is tanul a bölcs stratéga. Igaz, tegyük hozzá, a kudarc az ő esetükben emberéletek százait követelte, amit semmi sem pótolhat az otthonmaradottak (családok) számára.
Egy stratégiai tévedés manapság – viszonyaink között – rengeteg kidobott pénz, erkölcsi kár és megrendülés, a bizalom vesztésével jár. Ha kiderül. Mert még viszonyaink között is negyedik erő a sajtó. Lett légyen elektronikusan digitális, nyomtatottan maradandó. Ami egyszer felkerül a nyilvánosság végtelen felületére, az bizony kockázatos, mert információként megszerezhető, továbbadható, megsokszorozható, megtudható, elolvasható, szélesíthető a felhasználók, kihasználók, haszonlesők köre, bírálható vagy elemezhető. Felháborít vagy elszomorít (ez nem túlságosan fontos kritérium a megkeményedett szívű társadalom szövetében), lesújt vagy fellegekbe ránt. (Ritka – nem szeretik beismerni a médiafogyasztók, kivétel a szépirodalom. – Szűkülő tábor.)
Médiaelméleti közhely, hogy a modern demokratikus államberendezkedések aligha képzelhetők el a média nélkül. Felelősségteljes állampolgári döntést (pl. népszavazás, választások alkalmával) csak kellő információ birtokában hozhatunk, értesüléseinket pedig elsősorban a médiából szerezhetjük meg. Éppen ezért a közszereplők, politikusok igyekeznek minél nagyobb médiafelületre szert tenni, hogy megismertethessék elképzeléseiket, tetteiket, programjukat a nyilvánossággal.
Egy művelődési tervezet, mely hosszú távra készül, mindenkit érdekel, akinek valami köze van a helyi kultúrához. Ha ez ráadásul felkerül a hivatal honlapjára, az csak engedéllyel történik. Tehát ez maga a feltevő álláspontja, állásfoglalása, elképzeléseinek hű/hűtlen tükre. Robbanhat, romba dönthet kapcsolatokat, üzleti összefonódásokat, miként a minapi vásárhelyi eset mutatja.
Tudták ezt a stratégák haditanácsában is – lehettek ellenvélemények, vonakodások, másként gondoltuk, barátaim –, ugyanis röviddel a nyilvánosságra hozása után a kontár mű töröltetett a nyilvánosság látóteréből. Felszussz, önváll önveregetése, „erre iszunk egy sört” feeling eluralkodása a stratégiai hadszíntér aktorai között. Mielőtt még észlelhető lett volna a nyilvánosság sarkvidéki eredetű hideg fuvallata.
Vannak azonban szemfüles médiakövetők, büntetőjogilag felelősségre nem vonható hackerek (digitális betyárok), digitális bennszülöttek (most tanultam a szót, azaz oly egyének, akik már az elektronikus média világába születtek bele akaratuk ellenére), akik a kimondott szót felkapják, rögzítik a maguk és a sajtó számára, kolportálják, viszik, terjesztik, közhangulatot támasztanak, az ezerfejű közvéleményt táplálékkal látják el. Az indulatok ebből születnek.
Egyrészt az egy sört félrenyelik Felszusszék, a dagadó ellenszenv láttán visszakozva tagadnak, mellébeszélnek, ellenségképek gyártásába fognak, összeesküvés-elméletek szülő- és városatyjai lesznek, kapkodnak, féligazságok mögé bújnak, mosakodnak, a bölcsebbje hallgat, a magasvérnyomásos vagdalózik, az adrenalin és tesztoszteron túlteng kebelében stb. Másfelől pedig a közprédára kimentett hibás adatsort eléri végzete: felboncolják, rámutatnak tévedéseire, gúny tárgyává teszik, szatirikus megjegyzések martaléka lesz.
A sajtó dolga igenis a visszajelzés. Kontrollcsoportként viselkedik. Helyreránt. Túloz is olykor. De ez mindenkor a szatíra eszközei közé tartozik. Ha nem hiszed, nézz utána egy irodalomelméleti szakcikkben, Wikci néninél bőven találsz rá alkalmat, helyet.
A legnagyobb baj ezzel a stratégiai jövővetéssel az, hogy már eleve gazos volt. Holott volt közmeghallgatás vagy ahhoz hasonló. Voltak szakértői vélemények. Semmi ezekből nem szűrődött át a cég vastag üvegfalain.
Nem kapálták meg. Nem használtak gyomirtót. Kidobták az elektronikus térbe a terméket. Azzal a felkiáltással: a kutya sem fogja megnézni. Nemhogy nem nézte meg a kutya, de még rá is harapott, hangosan csaholt, ráugrott volna a betolakodóra, ha szemtől szemben találkoznak. Így viszont maradt a két tábor, s a bírálók erkölcsi győzelmet arattak. A stratégiagyártással megbízott cég vezetőjét kellene elcsapni, nem a tanácsi megbízót. A céget kellene felülvizsgálni, bármilyen közel áll a jó gazdihoz.
Tudjuk, a kultúra a költségvetés utolsó helyén áll. Mégis költségvetési tétel. Sőt élni sem lehet nélküle. (Lásd előző kimenőnket.) Aki a köznek alkot, pláne egy városi közösség számára készít hosszú távú terveket, tegye azt felelősen. Vállalja érte a következményeket. Állja az ütéseket, javítson, legyen rugalmas. Ismerje be a mea culpát. Ismerje el a sajtó erejét, hatékonyságát.
Mert kérdem én, mi lett volna, ha Luther Márton nem gondolja át a wittenbergi 95 tételt alaposan, és 1517. október 31-én kiszegezi ugyan a wittenbergi Schlosskirche kapujára, de a pápai bírálatra még aznap visszavonja? Talán a világtörténelem egészen más lenne...
