2025. május 9., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A romániai magyar egyházak közös felhívása

  • 2025-05-09 13:00:00

  • -

az államelnök-választás tárgyában

Románia történelmi vízválasztóhoz érkezett. A megismételt államelnök-választás kimenetele hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát. 

Az államelnöki választás első fordulója nyomán kialakult helyzettel szemben nem lehetünk közömbösek. 

Egyházaink híveit arra kérjük, hogy 2025. május 18-án hiánytalanul vegyenek részt a második választási fordulóban, és szavazatukkal támogassák azt az államelnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár – így a mi közösségünk – jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez. Azt, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására.

Teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választás második fordulóján: az erdélyi magyar nemzeti közösség jövője szempontjából és  egyházaink zavartalan működéséhez,  akárcsak a román testvéreinkkel és más nemzetű polgártársainkkal való békés és egyenrangú együttélés érdekében ez létfontosságú.

2025. május 8.

Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye: Kovács Gergely érsek s. k.

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye: 

Böcskei László püspök s. k.

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye: 

Schönberger Jenő püspök s. k.

Temesvári Római Katolikus Egyházmegye: 

Pál József Csaba püspök s. k.

Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház: 

Adorjáni Dezső Zoltán püspök s. k.

Erdélyi Református Egyházkerület: 

Kolumbán Vilmos József püspök s. k.

Királyhágómelléki Református Egyházkerület: 

Bogdán Szabolcs János püspök s. k.

Magyar Unitárius Egyház: Kovács István püspök s. k.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató