2019. november 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kiteljesített lehetőség

„A jó tanár a lehetőséget mutatja meg tanítványainak”, azt a lehetőséget, amelyet diákjainak tehetsége, kitartó munkája teljesít ki – fogalmazta meg Németh László szavaival Siklódi-Burus Botond, az RMPSZ elnöke annak a teljesítménynek a lényegét, amelyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ünnepélyes körülmények között kiosztott díjaival évente, illetve kétévente értékel. 

Október 12-én a szovátai Teleki Oktatási Központban adták át a szövetség Ezüstgyopár díjait azoknak a pedagógusoknak, akik szakmájukat hivatásként gyakorolva, közösségüket önzetlenül szolgálva teremtettek értéket, nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. Kós Károly-díjban részesültek azok a diákok, akik magyar nyelvből, Bolyai Farkas-díjban azok, akik matematikából országos és nemzetközi versenyek legjobbjaként bizonyították tudásukat, tehetségüket. A Mákvirág díj különböző fokozataival jutalmazták idén is a megyéjükben legjobb tanulmányi eredményt elért, példás magaviseletű középiskolásokat. 


Tisztelgés tudósaink emléke előtt

Nem véletlen, hogy a szövetség az ősz folyamán szervezi meg ezt a különösen szép pedagógus- és diákünnepet, amelyen a tudás előtt hajtanak fejet. Novemberben, a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának évfordulóján tartjuk a magyar tudomány ünnepét, és szintén novemberben van a magyar tudomány napja Erdélyben, amellyel az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalapítása előtt tisztelgünk. Díjaival a pedagógusszövetség azoknak az erdélyi tudósoknak állít emléket, akik „küzdelmes időben vitték a magyar tudomány, az oktatás és a kultúra zászlaját”. Apáczai Csere János, Bolyai Farkas, Kós Károly eszméi, céljai, bár szinte hihetetlennek tűnik, még ma is aktuálisak. „Erdélyi magyar pedagógusokként neves erdélyi tudósainkra nemcsak emlékezni kötelességünk, hanem folyamatosan felül kell vizsgálnunk”, hogy megvalósult-e az, amiért dolgoztak: a korszerű magyar tudomány, az önálló magyar oktatás – hangsúlyozta beszédében a szövetség elnöke. 


RMPSZ-díj

Burus Siklódi Botond egy Eötvös József-idézettel utalt arra, hogy félig sem olyan fontos az, amit a pedagógus tanít, mint az, ahogyan tanítja. Az iskolában hallott ismeretek legnagyobb részét elfelejtjük, de a jó tanár, aki bátran, meghátrálás nélkül gyakorolja mesterségét, emberségben, tudásban olyan példát mutat, amire tanítványai mindig hálával és szeretettel emlékeznek. Az Ezüstgyopár díj annak elismerése, hogy a díjazottak értékes tagjai erdélyi magyar társadalmunknak, értelmiségi közösségünknek. 

A szövetség elnöke bejelentette, hogy ettől az évtől RMPSZ-díjjal értékelik azon kollégák tevékenységét, akik sokat tettek a szervezet működéséért. Az idén ezt a díjat Oláh János, a Beszterce-Naszód megyei pedagógusszervezet leköszönő elnöke, valamint a moldvai csángó magyar oktatási program koordinálásában vezető szerepet vállaló Márton Attila, illetve Majzik Tamás és Bilibók Jenő kapták. 

„A jó nevelő örök tanuló, s azonnal fölismeri, ha nálánál különb tanítványra talál” – idézte Pilinszky János szavait dr. Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Beszédében köszönetet mondott a szövetségnek azért, hogy megalapította az átadásra kerülő díjakat, amelyekkel – a magyar kormány által kitűzött célokkal összhangban – elismerésben részesíti azokat a pedagógusokat, akik a romániai magyar közoktatás megmaradását és fejlesztését, az anyanyelvi kulturális örökség megtartását szolgálják tevékenységükkel. Köszöntötte a kiváló teljesítményt elért diákokat is, akiknek eredményeit tanáraikkal egyszerre ismerik el. A diákoknak szóló üzenetként Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című verséből és Kós Károlytól idézett.

Majla Júlia, a Közoktatási Minisztérium Kisebbségi Oktatásért Felelős Igazgatóságának vezérigazgatója Kovács Irén Erzsébet, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár és kabinetje nevében szólt tisztelettel és elismeréssel az RMPSZ munkájáról, amelybe a színvonalas rendezvények, képzések mellett beletartozik a példaértékű életpályát befutó pedagógusok és a kiemelkedő eredményeket elért példamutató magaviseletű diákok díjazása. Valamennyien hiszik és vallják, hogy a tudás hatalom, amellyel nem visszaélni, hanem élni kell. Tevékenységükkel hozzájárulnak nemzeti értékeink öregbítéséhez, a romániai magyar közoktatás megmaradásához és fejlesztéséhez, az anyanyelvi kulturális örökség megtartásához.


Ezüstgyopár díj 43 pedagógusnak 

A következőkben Sarkadi Zoltán műsorvezető olvasta fel annak a 43 pedagógusnak a méltatását, akiket a szövetség országos elnöksége – a megyékből érkezett javaslatok alapján – a kétévente kiosztott Ezüstgyopár díjra méltónak talált. Öröm volt hallgatni, hogy Erdély-szerte mennyi kiváló óvodapedagógus, tanító, a legkülönbözőbb reál és humán tantárgyat oktató tanár dolgozott és dolgozik, akik a szakmai elkötelezettség mellett felelősségérzettel vállaltak részt annak a szórványközösségnek vagy többségében magyarok lakta kis és nagyobb falunak, városnak a tudományos, művelődési és egyházi életében, ahol munkásságukat kifejtették, kifejtik. Jó példa volt erre az Érendréden született, Marosvásárhelyen és Kolozsváron tanult, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban oktató Sipos Zoltán zenetanár példája, akinek Pro Musica kamarakórusa meglepetésként érkezett a díjátadó ünnepségre, amit műsorával megnyitott és bezárt. A tanár úrról szóló, Szabó Margit által jegyezett méltatás befejező mondata pedig így hangzott: Sipos Zoltán pedagógiája egyszerű és letisztult: megszerettetni a zenét alázatos, hívő, emberközpontú magatartással. 

Megyénkből hat pedagógus kapott Ezüstgyopár díjat, Szászrégen hírneves matematikatanárnője, Máthé Márta post mortem. A többiek névsor szerint: Fejes Réka, a Maros Megyei Tanfelügyelőség magyar tanítókért felelős szakfelügyelője, Haller Béla, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum francia és olasz szakos tanára, Kiss-Miki Melinda Magdolna szászrégeni tanítónő, Szász Mária, a Vámosgálfalvi Általános Iskola fizika-kémia szakos tanárnője és Tóth Katalin, a magyarsárosi Bandi Dezső Általános Iskola tanítónője. 

Az elismerő oklevelet, érmet és a díjazottak nevét tartalmazó füzetet, valamint egy szál fehér rózsát a szövetség vezetői, Siklódi Burus Botond, Halász Ferenc, Kiss Imre és Virág Erzsébet adták át. 

„A jó tanár a lehetőséget mutatja meg tanítványainak. Ezt a lehetőséget kaptátok ti is, kedves Mákvirág, Kós Károly- és Bolyai Farkas-díjasok. A lehetőséget, melyet a ti tehetségetek és kitartó munkátok teljesített ki. Ti vagytok családotoknak és a nagy közösségnek, ennek a nemzetnek a reménységei. Itt ülnek a jövő sikeres kutatói, feltalálói, tanárai, felelős vezetői” – szólt bevezető beszédében a fiatalokhoz Siklódi Burus Botond, és a tudásban, a majdani szakértelemben való gazdagodást, tanáraiknak erőt és kitartást kívánt, hogy tovább támogassák a tehetséges tanulók kibontakozását, a tehetségek ápolását, majd megköszönte a szülőknek, hogy az otthoni körülmények biztosításával mindezt lehetővé tették.

A jelen levő Ezüstgyopár díjasok

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Anyanyelvből és matematikából a legjobbak

A Bolyai Farkas- és Kós Károly-díjak kiosztása következett, amelyekkel a matematika, illetve a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén kiemelkedő eredményeket elért diákokat részesíti elismerésben az RMPSZ Tehetséggondozó Tanácsa. A pontozási rendszer során értékelték a diákok országos és Kárpát-medencei versenyeken elért eredményeit és megjelent saját irodalmi munkáit. Mindkét díj emlékéremből, oklevélből és pénzjutalomból áll – ismertette Virág Erzsébet, a Kós Károly-díj egyik gondozója. 

A díjat a 9. osztályban elért teljesítményéért Nánia Hanna, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja, Ványi Emese tanítványa vehette át. A 10. osztályban elért eredményeiért László Zsuzsannát, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanulóját, Murvai Éva tanítványát díjazták. A 11. osztályos teljesítményéért Burchardt Zsófia, a Kolozsvári Református Kollégium diákja, Rácz Melinda tanítványa kapta a Kós Károly-díjat, a 12. osztályban szerzett érdemeiért Kaszta Tamást, a nagybányai Németh László Elméleti Líceum volt diákját, Váradi Izabella tanítványát díjazták. 

Bolyai Farkas-díjban részesültek elmúlt évi teljesítményükért: 9.osztály: Éles Júlia – Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti (tanár Ványi Emese), 10. o.: Árva Norbert Ákos – Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad (tanár Báthori Éva), 11. o.: Miklós Csenge – Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy (tanár Ugron Szabolcs), 12. o.: Fazakas Borbála – Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár (tanár Szilágyi Judit). 


Mákvirág díj a megyei évfolyamelsőknek

A megye legjobb 9., 10., 11., 12. osztályos tanulója címre, a Mákvirág díjra a tantárgyversenyeken kiemelkedő eredményeket elért, kulturális és sportrendezvényeken díjazott, példás magatartású tanulók pályázhatnak, akik a díj mellé jutalomként szovátai táborozást kapnak. A Mákvirág díjnak négy fokozata van. A bronz annak a diáknak jár, aki egy évben, az ezüst, aki két évben, az arany, aki három, és a gyémánt, aki mind a négy évben megyéje legnagyobb pontszámot elért tanulója. A díjazottakat az ötletgazda Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy minden évben az fiatalítja, hogy találkozik a romániai magyar diákság legjobbjaival, akiktől azt kérte, hogy ne engedjék el egymás kezét. Hangsúlyozta, hogy nem tart prédikációt arról, hogy a szülőföldön kell maradni, azt viszont kéri, hogy ne felejtsék el, honnan indultak, és próbáljanak segíteni azokon, akik otthon maradtak.

A díj bronz fokozatát 9., 10., 11. és 12. osztályban elért eredményeiért 21 diák vehette át. Köztük vannak Szilágyi Botond és Szilágyi Sándor Zsolt, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai. Ezüst fokozatot 11-en, arany fokozatot 9-en értek el, köztük a három éven át megyénkben első helyen álló Derzsi Dániel bolyais diák, a tíz gyémánt fokozatos (ma egyetemi hallgató) között van Ferencz Dániel, aki ugyancsak a Bolyai középiskolában végzett. 

Az ünnepségen a Mákvirág díjasok zenével, szavalattal, ügyességi és bűvészmutatványokkal szórakoztatták a közönséget. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kórus is, amely meglepetésként vett részt karvezetőjük díjazásán. A díjkiosztó nemzeti imánk eléneklésével ért véget. 

Mákvirág díjas diákok