A párizsi olimpia nyertesei

Az olimpiai részvétel és eredményesség, sőt azon túl az olimpiai játékok megrendezése bármely országra nézve büszkeségre érdemesítő elismerés. Amint ismeretes, Magyarország a belső politikai ellenzék nyomására visszalépett a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésétől, bár arra első számú esélyes volt a vele még versenyben levő, korábban már kétszer (1900, 1924) olimpiát szervező francia fővárossal szemben. Biztos vagyok benne – erre a korábban magas színvonalon megrendezett világversenyek és Budapest szépsége egyaránt biztosíték –, hogy a magyar főváros és egyéb helyszínek méltó módon helytálltak volna a bizonyára elnyert olimpia lebonyolítása során. Évekkel ezelőtti csalódottságunk után mégis marad a remény, hogy – megérjük, vagy már nem érjük meg – lesz egyszer budapesti olimpia is! 

 A sikeres sportolók, olimpiai bajnokok messzire eljuttatják az általuk képviselt országok jó hírét. Amiként egy látványos, esetleg bírálatra okot adó megnyitó- vagy záróünnepség iránt sem lehet közömbös a nyári olimpiai játékokat a képernyők vagy a monitorok előtt követő milliárdos létszámú nézők serege. Ráadásul a teljesítményre épülő (példamutató) sport sohasem lehet közömbös a politika számára sem, és a statisztikákból érdemes levonni a megfelelő következtetéseket.

 A legtöbben az éremtáblázatot, jóval kevesebben az annál tárgyszerűbb ponttáblázatot követik, melyek az országok sorrendjét mutatják be. Az Amerikai Egyesült Államok mindkét listán megőrizte korábbi elsőségét Kínával szemben. Ehhez az kellett, hogy az egész olimpia utolsó kiosztott aranyérmének birtokosa legyen a női kosárlabdadöntő egypontos megnyerését követően. A negyven-negyven aranyérmet elnyerő két sport – politikai, gazdasági, innovációs, katonai stb. – nagyhatalom ország fej fej mellett haladt az éremtáblázaton, míg a ponttáblázaton (még) elég tetemes az amerikai fölény.

 Az éremtáblázaton jól teljesítő, harmadik helyezett Japán és távol-keleti szomszédja, Dél-Korea Ázsia keleti felének stabil megerősödését jelzi. Egyúttal azt üzeni a magunkfajta európaiak számára, hogy ne csak nyugatra, hanem keletre is tekintsünk. Sőt, a lehető legtávolabbi vidékre, kontinensre is. A huszonhat millió lakosú Ausztrália 53 érem (18 arany), a csupán alig több mint ötmillió lakosú Új-Zéland 20 érem (10 arany) birtokosa lett a párizsi olimpián. Európán kívüli országként Kanada teljesített még nagyon jól. És még egy nem európai ország került az első 15 közé: az ökölvívó-aranyérmeket Kubától „átvevő” Üzbegisztán (éremtáblázat) vagy az egykori portugál gyarmat, a legkiterjedtebb és legnépesebb dél-amerikai ország, Brazília (ponttáblázat). Szóval, nyolc Európán kívüli ország az első 15-ben! Mondhatni, megszűnt a „vén kontinens” hegemóniája a sportban (is).

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 Európában a legjobban a papírforma szerint a nagy lakosságú, „egykori gyarmattartó országok” szerepeltek. Fej fej mellett haladtak a franciák és a britek. A szervező – és a közönség lelkes és példás buzdítását élvező – Franciaország ezúttal hajszálnyi előnyre tett szert mind az éremtáblázaton, mind a ponttáblázaton, és a nyári olimpiák történetében a legnagyobb sikerét érte el. A ponttáblázaton a 3. és a 4. helyet foglalta el a két sportnagyhatalom, mindkettő mintegy 67-68 milliós lakossággal. Ők alkották a 400 pont feletti, az Egyesült Államokat és Kínát követő párost. Az európai országok közül 300 pont felett teljesített Olaszország, 200 pont felett Németország és Hollandia, míg 100 pont felett Spanyolország és Magyarország. A nagyságában, népességében többszörösen kisebb – a győztesek által azzá tett – Magyarország!

Magyarország (6 arany, 7 ezüst, 6 bronz) 14. lett az éremtáblázaton, 6. európai országként, és 13. a ponttáblázaton (147 pont), itt 7. országként. Előtte sokszorosan nagyobb lakosságú országok teljesítettek, mind nyugatabbra helyezkedve el. Magyarország az első a közép-európai, kelet-európai országok közül, jócskán megelőzve a jóval nagyobb területű és lakosságú Ukrajnát és Lengyelországot. Az éremtáblázaton 23., a ponttáblázaton 25. (62 pont) Romániát is. Végül, az olimpia kezdetekor hazáját dicsérő és a magyar eredményeket minimalizáló román újságíró szakmaiságát lenullázva, a feleakkora területű és lakosságú Magyarország több mint kétszer jobb teljesítményt nyújtott Romániánál. Amely az idei játékokon nem szégyenkezhetett, mint a legutóbbi olimpia gyenge teljesítménye miatt. (Megjegyzendő, hogy a két ország között a 23. helyre érkezett az afrikai kontinens legjobbja, Kenya.)

Az elemzésnél itt megállhatnánk. A legfontosabb kérdésre mégsem válaszoltunk: mégis, ki nyerte meg a párizsi olimpiát? Első hallásra a kérdés ügyefogyottnak tűnik, hiszen mind az éremtáblázat, mind a ponttáblázat adatai szerint az idei olimpia győztese újból az Amerikai Egyesült Államok 126 éremmel, 774 ponttal. Mégis, szeretném kijelenteni, bár ezt még eddig nem tették meg, hogy az idei olimpiának sem az Egyesült Államok a nyertese. Akárcsak az idei, a korábbi, a legutóbbi, 2021-ben megrendezett tokiói olimpián is jelentős fölénnyel nyert a Brit Nemzetközösség, hiszen akkor Donald Trump állampolgárai alulmaradtak II. Erzsébet királynő brit, kanadai, ausztrál, új-zélandi, bahamai, barbadosi, bermudai stb. „alattvalóival” szemben. Ugyanez történt most is. Az egykori brit birodalomból kialakult független államok által létrehozott Brit Nemzetközösség azon államai, amelyek államfőjükként elismerik a brit uralkodót, összesen 175 érmet nyertek. A győztesnek kikiáltott Egyesült Államok „csupán” 126-ot. Az élbolyban levő Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada összesen 165 érmet szerzett uralkodója tiszteletére, amit kiegészített Grenada, Jamaica és Saint Lucia 10 érme. Szóval, ezúttal Joe Biden maradt alul III. Károly brit, kanadai, ausztráliai, új-zélandi, grenadai, jamaicai, Saint Lucia-i királlyal szemben. (Akinek ezúttal gratulálok, és jó egészséget kívánok, hogy még hazalátogasson szépanyja földjére, Erdélybe!)

A Nemzetközösség olimpiai sikerét elemezve azt is megállapíthatjuk, hogy az egykor világbirodalom anyaország megmaradt tagállamaiban is fenntartotta a sport szeretetét és eredményességét. Eközben az egykori francia, olasz, holland, belga, (német), spanyol gyarmatokon a sportsikerek lényegesen szerényebbek. (Hacsak nem vesszük figyelembe a férfikromoszómákkal is rendelkező algériai férfi-nő győzelmeit.) Ráadásul a fenti országok sportolói között számosan szerepelnek az egykori gyarmatok vagy más, Európán kívüli országok szülöttei, leszármazottai. Szóval, Európa sikerei már nem színtiszta európaiak. 

 Európával együtt mi (magyarok, románok, németek, bolgárok, közép-kelet-európaiak) is nosztalgiával gondolunk a rendszerváltást megelőző szöuli olimpiára, amelyen az éremtáblázat első tíz helyezettjének sorrendjét az alábbi országok alkották: Szovjetunió, NDK, Egyesült Államok, Dél-Korea, NSZK, Magyarország, Bulgária, Románia, Franciaország, Olaszország. Aztán az új politikai viszonyok közepette az 1992-es barcelonai olimpiát a volt szovjet tagköztársaságok közös csapata (Egyesített Csapat) nyerte, a négy évvel későbbi atlantai olimpia viszont már az Egyesült Államok elsőbbségét hozta Oroszország előtt. Barcelonában is, Atlantában is az időközben egyesült Németország „csak” harmadik lett, Kína viszont feljött a negyedik helyre. Barcelonában ötödik lett az akkor 8. Magyarországgal hozzávetőlegesen azonos lakossággal rendelkező Kuba, Atlantában pedig már csak 8. a 12. helyre csúszott a Magyarországgal „vívott versengésben”. Közöttük a később hátrább csúszott Ukrajnával és Lengyelországgal, valamint a rangsorban a továbbiakban még feljebb kapaszkodó Dél-Koreával. Aztán Sydneyben a lista három vezető hatalma utáni helyre került Ausztrália, négy év múlva pedig már őt követte Japán. A 2004-es athéni olimpiai játékokon az első tízbe már csak öt európai ország került (a harmadik helyre szorult Oroszországgal együtt). Szóval, a folyamatot tekintve, nemcsak a közép-kelet-európai, hanem általában az európai országok térvesztése figyelhető meg az elmúlt évtizedekben. Az 1989-es rendszerváltás előtti és közvetlenül utáni években még taroltak a szocialista internacionálét meg nem vető országok, akkoriban összességében jó eredményeket értek el az európai országok, de mára a térvesztésük figyelhető meg. Hol van már a tavalyi hó?

A napjainkban mintegy 750 milliós lakosságú Európa néhány évtizeddel korábban, a rendszerváltást megelőző szöuli olimpián még uralta a sportot a Szovjetunióval az élen, Közép-Kelet-Európa dominanciájával. Mára, 36 évvel később teljesen átrendeződtek az erővonalak. Ráadásul Oroszországot kizárták az olimpiáról, pedig – miközben minden 7. európai lakos orosz, a legnagyobb népességű európai város Moszkva, a harmadik pedig Szentpétervár – biztosan ott lett volna az elsők között, ezáltal erősítve magát Európát. És miközben évtizedekkel korábban a keletnémetek egyedül megelőzték az amerikaiakat, a nyugatnémetekkel együtt pedig teljesen lekörözték őket, már a német sport sem az igazi (és a gazdaság, kultúra, tudomány, oktatás stb.?). Pedig a nagyapák és dédnagyapák által megálmodott árja nemzet fiai között már egyáltalán nem ritkaság a színesebb bőrű sportoló. Magyarország még állja a sarat, igaz – a világpolgárság jegyében –, egyik női olimpiai aranyérmese sem született Magyarországon. 

Mégis, ki nyerte meg a párizsi olimpiát? – teszem fel másodszor is a kérdést. Mert az éremtáblázaton, ponttáblázaton, összesített eredményeken túl létezhet egy olyan virtuális táblázat is, amely a lakosság létszámára vonatkoztatott aranyérmek, érmek, pontok számát követi. Igaz, ez a táblázat nagyon relatív, de azért érdemes beszélni róla. Még akkor is, ha a nagy lakosságú országoktól mégsem várható el, hogy az olimpiai érmek nagy részét hazavigyék, miközben a kis népességű országok éremszerzése viszonylagosan nagy eredménnyé válik. Mégis, ha az éremszerző országok lakosságának számát figyelembe vesszük, a párizsi olimpiát, ahol az eddigi olimpiák történetében a legtöbb ország (91) szerzett érmet, köztük első alkalommal a menekült olimpiai csapat, szóval a párizsi olimpiát nem a 333 millió lakosú Amerikai Egyesült Államok nyerte meg 126 éremmel. Kína annál inkább sem. Az élbolyban szereplő országok közül Új-Zéland állna az első helyen egymillió lakosra jutó négy éremmel (no meg két aranyérem/millió lakos), majd Ausztrália (500 ezer lakosra egy érem) és a harmadik helyen egymillió lakosra vonatkozó két éremmel következne Magyarország (egyúttal a legjobb európai hely ebben a statisztikában, 507 ezer lakosra egy érem), nagyon kicsit utána Hollandia (520 ezer lakosra egy érem). 

 A fenti számítások alapján harmadik helyezett Magyarországnál maradva, 1,6 millió lakosára jutott idén egy aranyérem. Európai viszonylatban ennél kissé jobb az eredmény csupán aranyérem tekintetében – az érmeket és a pontokat tekintve már nem – néhány kisebb országnál, mint Szlovénia, Írország, Georgia. A ponttáblázaton a legjobb viszonylagos eredményt az európai törpeállam, San Marino érte el a maga 33.000 lakosával és két pontjával (6 pont/százezer lakos), utána pedig mindjárt Magyarország (1,52 pont/százezer lakos) következik, Hollandia (1,35 pont/százezer lakos), majd az egy pontot szerző, 80000 lakosú Andorra (1,25 pont/százezer lakos). Tehát Magyarország ebben a viszonylagos pontrendszerben a második helyezett európai ország. Világviszonylatban nála jobban csak Új-Zéland (Ausztrália már nem) és néhány Karib-tengeri kis állam teljesített. 

Amennyiben ugyanis a fenti elemzéseket kiterjesztjük, akkor egyetlen aranyérmével és az ezzel járó 7 pontjával a Kis-Antillák 75.000 lakosú szigete, a Dominikai Közösség nyerte meg a párizsi olimpiát (közel 10 pont/százezer lakos). A „győztes” ország nevét még a felfedező Kolumbuszról kapta, és vasárnapot jelent (győzelmi ünnep lehetett a javából a szigetlakók körében, vagy mégsem?). Második helyezett a szomszédjában elhelyezkedő, valamivel több mint kétszeres lakosságú Saint Lucia lenne egy arannyal és egy ezüsttel. A közel hárommilliós Jamaica ezúttal csak egyetlen aranyérmet nyert, míg korábban négyet, de ez sem rossz eredmény. Ami viszont a lakosságszámhoz vonatkoztatott érmek számát felsorakoztató képzeletbeli éremtáblázatot illeti, annak első helyén a közép-amerikai Kis-Antillákhoz tartozó, Dél-Amerika partjaihoz viszonylag közeli Grenada, az összesen mintegy 125.000 lakossal rendelkező, két nagy és több kisebb szigetből álló ország állna, amelyet Kolumbusz Kristóf fedezett fel 1498-ban (1,6 érem/százezer lakos). Az egykori brit gyarmat 1974-ben nyerte el függetlenségét.

 Amúgy a képzeletbeli viszonylagos ponttáblázaton a Dominikai Közösséget követné, és San Marinót megelőzné az Egyesült Királyság tengerentúli területe, utóbbinál valamivel kisebb, 31.000 lakosú és ugyancsak két pontot szerző Brit Virgin-szigetek. Utánuk a Brit Nemzetközösséghez szorosan tartozó Saint Vincent és Grenadine-szigetek és az Egyesült Királyság újabb tengerentúli területe, Bermuda következne (3 pont/százezer lakos). Mondanom sem kell, hogy az érmeket és pontszerző helyezéseket mindannyian kizárólag atlétikában szerezték.

 A fentieket összevetve, a párizsi olimpiának számos nyertese volt. És nyilván vesztese is. Az éremtáblázat és a ponttáblázat adatai szerint az Amerikai Egyesült Államok áll ugyan az első helyen, de „más számítás” szerint a nyertes a Brit Nemzetközösség, vagy éppenséggel a Dominikai Közösség, esetleg Grenada. A karibi kis szigetek viszonylagosan kiemelkedő eredményeit mellőzve, a többmilliós országok sorában Új-Zélandot Magyarország követi a második helyen az érem- és ponttáblázat lakosságszámra vonatkozó összességében! Nagyszerű eredmény, elismerésre méltó siker! Minduntalan a Pierre de Coubertin báró által életre keltett olimpiai eszme hármas jelszavára gondolva: „Citius, altius, fortius”, azaz „gyorsabban, magasabbra, bátrabban”.