2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

X. Agrárakadémia

Február végén a mezőbándi kultúrotthonban szervezték meg a tizedik Agrárakadémiát. A rendezvényen, amelynek célja naprakész információkat szolgáltatni a mezőgazdászoknak, közel 30 gazda vett részt. 


Fotó: Henn Attila



A tizedik Agrárakadémia idei házigazdájaként először Horváth Árpád, Mezőbánd alpolgármestere üdvözölte a megjelenteket, majd ifj. Birtalan István, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, az Agrárakadémia főszervezője beszélt a rendezvény fontosságáról. Az előadások sorát dr. Barabási Antal Szabolcs, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára nyitotta meg, és a tejtermelő gazdaságokat érintő újdonságokról beszélt, majd Albert Imre, a Romániai Biogazdálkodók Egyesületének tagjaként, a Bioterre ügyvezető igazgatójaként, valamint az Ecoinspect Kft. ellenőrző és minősítő cég adminisztrátoraként a romániai biogazdálkodás lehetőségeit, az erre vonatkozó elvárásokat, jogszabályokat ismertette, és előrevetítette ennek a gazdálkodási ágazatnak a jövőjét. Őt követte dr. Nagy Péter Tamás állatorvos, állattenyésztési szakember, aki gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, összehasonlítva a tej- és húshasznú szarvasmarhák tenyésztésének feltételeit, gazdasági vetületét. Dr. Kolcsár Károly parlamenti képviselő e szakterületre vonatkozó 

jogalkotási folyamatokba tekintett be, Bordi-Kacsó Zsolt Attila, a Maros Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) aligazgatója a támogatási lehetőségekről beszélt. Az előadás-sorozatot az Eurotop Consulting ügyvezető igazgatója, Parajdi Borbála zárta, az aktuális és kilátásban levő mezőgazdasági pályázatokról számolt be. Az estébe nyúló rendezvény második felében a gazdák kérdéseket tehettek fel a meghívottaknak; elsősorban a pályázatok, farmjaik finanszírozási lehetőségeiről érdeklődtek. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató