A nápolyi nap alatt (4.)

Amalfi-part – a nápolyi Riviéra

Több turisztikai kínálatban is szerepel hajóút Nápolyból az Amalfi-partig. A célpont Amalfi és Positano, illetve Capri szigete. Online érdemes helyet foglalni és befizetni. Megtettük, mivel kiváló alkalom a Tirrén-tengerről is megtekinteni Nápolyt és a Lattari-hegység uralta Sorrentói-félszigetet, ezt megkerülve pedig a csodás látványt nyújtó Amalfi-partot. 

Megbízhatónak tűnt a választásunk, mert napokkal az indulás előtt értesítettek a helyszínről, ellenőrizték, hogy megkaptuk-e az üzenetüket. Korán reggel a Nápoly szállodánál kellett lenni. Lakhelyünktől odáig kellemes félórás sétát tettünk. Egyrészt, mert a település történelmi látványosságai között voltunk, másrészt a korai órák Nápolya távolról sem hasonlít a pezsgő esti és éjjeli városra. Alig járnak autók, még embert is ritkán látni az utcán. Az esti nyüzsgés után ez kellemesnek tűnt. 

A szállodánál listával a kezükben kisbuszvezetők szólítottak meg, majd betessékeltek a járműbe. Gondoltuk, pár perc, és a kikötőben vagyunk. Aztán meglepődve tapasztaljuk, hogy kifelé tartunk a városból, és alig 20 perccel az indulás után az autópályán robogunk. Nem egészen egyórás út után Torre del Greco utcáin lavíroz a sofőrünk, aztán egy általános iskola mellett dugóba kerülünk, akár itthon. Végül kivergődünk belőle, és már látjuk, hogy a part felé tartunk. Egy elég lerobbant téren tessékelnek ki a járműből, a parti őrség épülete mellett. Kishajókikötőbe értünk. Tőlünk nem messze hajójavító műhely, a téren friss halat kínáló bolt és egy bódé, ahol süteményt, kávét lehet venni. Végül egy konténerre kifeszített molinón meglátjuk az utazási társaság jelvényét. Nem sokat várunk, egy, a cég védjegyével ellátott trikóban levő hölgy köszönt olaszul, angolul és spanyolul, majd int, hogy a barakk ablakánál váltsuk ki jegyeinket. Majdnem egy órát várakozunk a kikötő piszkos, lepattant sarkában, míg még két autóbusznyi ember összegyűl, és amolyan nemzetközi kavalkád alakul ki. Aztán a célpont szerint ellátnak színes karkötővel. Indulunk a parti őrség udvarán keresztül a mólóra, ahol a sétahajó háromtagú személyzete vár. Nemsokára a hajó kifordul velünk a nyílt tengerre, pár kilométernyi távolságból követjük a partvonalat. Közben megnyílik mögöttünk a Nápolyi-öböl, fölötte a ködbe burkolózó Vezúv. 

A távolban Torre Annunziata, majd Castellammare di Stabia házai látszanak, távolabb a Nápolyi-öbölt záró Procida-, Ischia- és Nisida-sziget. Ritka látvány, magyarázza az idegenvezető, mert az év nagy részében olyan párás a levegő, hogy a szigetek vonulatát sem lehet látni. A Sorrentói-félsziget a római kortól közkedvelt hely; a Lattari-hegység legmagasabb csúcsa az 1150 méter magas Faito – a szó bükköst jelent –, ahova felvonó viszi fel a turistákat. A hegy sziklás vonulatai között a mediterrán övezetre jellemző dúsgazdag növényzetű erdős területek vannak barlangokkal, gyógyvíz- és termálforrásokkal, a tengervíz csipkézte sziklás parton vízesések, szűk öblök és tenger áztatta üregek alakultak ki. Mindezt tetézi a II. Frigyes császár által épített védvonal falainak és őrtornyainak látványa, amely hajdanában a szaracénok támadásai ellen védte a félsziget lakóit. Sorrento felé tartunk, amely Surrentum néven már az ókori rómaiak idejében is üdülőtelep volt. A környéken villák maradványait tárták fel. Ma is sziklatömbre épült villák, szállodák sorakoznak a part mentén. A filmekben gyakran látható piros-fehér és kék napozóernyőkkel, klasszikus öltözőkabinokkal ellátott tenyérnyi napozóparthoz közel van a jachtkikötő is. Ide sziklába vájt, meredek úton, lépcsőn vagy lifttel lehet lejutni. Kiemelkedő luxusszálló a Tasso palota, de a legismertebb az Excelsior Vittoria, amely királyokat, filmsztárokat látott vendégül. Az utóbbit a Fiorentino család alapította 1834-ben, ma már az ötödik generációs leszármazottak vezetik. Enrico Caruso világhírű operaénekes kedvelt helye volt. Szobája az 1921-es berendezéssel ma is megvan, kiemelt helyen áll a zongorája és az íróasztala. A híres kék szalonban pedig az európai arisztokrácia több tagja is kávézott, a hírességek közül Marilyn Monroe, Sophia Loren és Jack Lemmon visszajáró vendégek voltak. 

Néhány turista csatlakozik hozzánk, a hajóból kémleljük a híres szálloda ablakait, hátha egy ott tartózkodó celebet látunk. Nemsokára közeledünk Capri szigetéhez, amelyet ezúttal nem látogatunk meg, hiszen ide külön egynapos hajókirándulásra lehet benevezni. Capri szigete ma már legalább annyira vonzó, mint a francia Riviéra. Az ókori császárok kedvenc helye volt, Tiberius villát is épített ott. Lakosai a középkorban, az 1656-os pestisjárványban majdnem mind elpusztulnak, kis híján lakatlanná vált a sziget. A 18. században kezdett ismét benépesülni, a Nápolyban uralkodó Bourbon család kedvenc vadászhelye volt, majd a 19. században írók, politikusok, korabeli hírességek keresték fel, így vált lassan vonzó idegenforgalmi célponttá. Ahogy hajónk az Amalfi-part irányába fordult, elhaladtunk a Faraglioni-sziklák mellett, amelyek három tenger találkozásánál vannak. Egyikük hatalmas kőkapuként öleli át a tajtékzó hullámokat. Azt tartja a fáma, hogy ha a szerelmes párok áthajóznak alatta, és valamit kívánnak, az valóra válik. Mi csak távolról, magunkban fogalmaztuk meg kívánságainkat, s közben citrom- és sárgadinnyelikőrt ittunk, amelyek helyi specialitások. Közben egy magánsziget (Scoglio Vetara) mellett haladtunk el. Aki teheti, egy-egy kisebb szigetet vásárol, ahova takaros villát épít, és e zárt területre jár hétvégeken. Az említett sziget szomszédságában több ilyen is létezik, ezek közül van, ahova idegen nem teheti a lábát (La Castelluccia, La Rotonda), amelyeket egy delfin alakú sziget (Gallo Lungo) zár. 

Amalfiról már a hetedik században írtak. A környék szegénysége miatt lakói a tengerre kényszerülnek. Szerepük volt a szaracénok és a bizánciak elleni háborúban, a sikeres hadjáratokat követően megerősödtek, 800-ban már a genovaiakkal és a pisaiakkal egyenlő hatalommal, önállósággal rendelkeztek. A tengeri kereskedelemnek köszönhetően kiterjesztették hatalmukat. Saját pénzzel rendelkeztek. Ők alapították Jeruzsálemben a Szent János-lovagrendet (johanniták), majd ebből lett a rodoszi lovagrend, és ez utóbbiból alakult a ma is többnyire jótékonykodással foglalkozó máltai lovagrend. 

A városka legnagyobb nevezetessége a X. században épített amalfi dóm, ahova egy kis térről lépcsőkön lehet feljutni. Csúcsszezonban olyan sokan árasztják el a települést, nagyrészt a kishajókikötőkből, hogy csak rendőr irányításával lehet kordában tartani a gyalogos- és a járműforgalmat. A dómot többször újjáépítették, de ma is őrzi egykori XI–XII. századi stílusát. Nem szabad kihagyni a márványkriptát, amely Pietro Bernini szobrász csodálatos Szent András-szobrát őrzi. 

Amalfi kerámiájáról, de leginkább a citromról híres, hiszen itt van a környék legnagyobb citromtermő vidéke, és ezt idegenforgalmi szempontból is kihasználják. Temérdek emléktárgyon jelenik meg a sárga gyümölcs, itt igazán érdemes megkóstolni a citromos fagylaltot, amit citromhéjban szolgálnak fel. És itt a legfinomabb és legeredetibb citromos likőr, a limoncello, amelyet mindenféle kiszerelésben meg lehet vásárolni. Amalfiban ma is működik a középkorban alapított híres kézműves papírgyár. A papír egyik értékes exportcikke volt az amalfibelieknek. A turistákat is beavatják az egykori papírkészítés rejtelmeibe. Érdemes bolyongani Amalfi utcáin, amelyek tulajdonképpen a sziklába kapaszkodó meredek, szűk lépcsők. Az utcáról egyenesen be lehet lépni a házba. Ritka az az épület, amelynek kis „udvara” is van. 

El lehet látogatni a kapucinusok loggiájába, amely egy 1212-ben épült kolostor kerengőjének megmaradt része, innen csodálatos kilátás nyílik az Amalfi-öbölre. Amalfiból egy sziklába vájt úton lehet eljutni Atraniba. Az út egy föld alatti parkolóhoz vezet, hiszen a településen a part mellett kialakított néhány parkolóhelyen kívül nem lehet megállni. Amalfiban a kikötő mellett van a turistabusz-parkoló. Magánkocsival csak a föld alattiban lehet helyet találni. Nagyon szigorúan követik a parkolókat, a szemünk láttára büntettek meg három gépkocsivezetőt, akik egy sziklás fal tövében hagyták autóikat. Atraniban van Amalfi egyik ingyenes strandja, egy keskeny homoksáv egy viadukt és a tenger között. Atrani főterén forgattak nemrég egy amerikai játékfilmet, a kis zegzugos település parányi főtere valóban „ajánlja magát” filmdíszletként. 

Amalfiban három órát barangolhattunk. Hajóra szálltunk, és Torre del Greco irányába indultunk. Időközben viharossá vált a tenger, ezért idegenvezetőink jelezték, hogy le kell rövidítenünk a Positano látogatására szánt időt, így csak kutyafuttában „kóstoltunk bele” a városkába, amelynek első lakói bencés szerzetesek voltak, akik befogadták Paestum lakóit, innen származik a helység neve. A positanóiak is kiváló hajósok voltak, az amalfibeliekkel vetekedtek. A település jelenleg vonzó turisztikai célpont, festői látványt nyújt, a különböző homlokzatú és színű házak lépcsőzetesen beépülnek a sűrű növényzetű tájba, pálmafák, narancsligetek közé. Főutcáján kerámiaműhely, kortárs kiállítótér, emléktárgyak boltja, vendéglők sorakoznak. A leglátványosabb, pálmalugassal borított utcán különleges illatok kísérik a sajátos positanói hangulatot.