2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Visszatekintő – újévköszöntő

A Magyar Állami Népi Együttes sikeres évet tudhat maga mögött. Bemutatók, turnék szerepelnek a palettán. Az elmúlt évet Mihályi Gábor együttesvezető foglalja össze.


Mihályi Gábor                 Fotó: Csibi Szilvia



„Lehet, hogy dicsekvésnek tűnik, de mint általában, tavaly is kiváló és emlékezetes évet zárhattunk. Jóllehet nem ünnepeltünk kerek évfordulót, s igazán különleges események sem történtek velünk, mégis egy művészeti együttes mindennapjainak számos fontos szegmensére – bemutatók, felújítások, országon belüli és Kárpát-medencei turnék – szívesen emlékezünk.

Felújítottuk a talán legkedvesebb előadásomat, a Hajnali holdat, ami az édesanyám élettörténete is egyben. Utolsó éveit vele tölthettem, s szülém csak mesélte a végeláthatatlan történeteit, a magyar asszonyok sorsának momentumait. Több mint fél évtizede állítottam színpadra, de úgy tűnik, aktualitásából semmit sem veszített, a női léleknek, a nők életciklusainak lírai bemutatása. Azért is különleges ez az előadás, mert az együttes női tánckara gyakorlatilag végigtáncolja, verseli, énekli. 

Szeptemberben mutatta be az együttes a Nagyvárosi vándorok című tánckoncertjét. Különleges produkció: társulatunk az utolsó Magyarországon, ahol a cigányzenének még megvan a respektje. Ennek alapja, hogy kiváló cigányzenészek dolgoznak nálunk a zenekarban. Vezetőjük, Radics Ferenc volt az előadás szerkesztője, s mintegy természetes és szükségszerű folyamatként egyik tehetséges fiatal táncosomra, tanítványomra, Farkas Máté rendező-koreográfusra bíztam a színpadra állítást. A siker olyannyira egyértelmű, hogy a következő, februári előadást is táblás ház mellett játsszuk. 

Fontos volt számunkra a Kárpát-medencei megjelenésünk, ennek szellemében novemberben egy hatelőadásos turnén vettünk részt Erdélyben, javarészt Székelyföldön. Két előadással, a már említett Hajnali holddal s a Kolozsvári piactéren produkcióval léptünk színpadra. Az is különlegessége volt ennek a vendégjátéknak, hogy akkor Sepsiszentgyörgyön rendezték meg a XXXIII. Népzene- és Néptánctalálkozót, s ennek a jeles eseménynek lehettünk díszvendége.

Egy egzotikus utazást azért kiemelnék, a társulat a Magyar rapszódia című összeállításával – szintén mint díszvendég – a kínai Langfang Fesztiválon lépett fel két alkalommal. Az ötmilliós ’kisváros’ mintegy kétszáz kilométerre esik a fővárostól. Szívet melengető volt, hogy a Selyemút Nemzetközi Központ mintegy kétezer fős nézőtere mindkét alkalommal megtelt, s a közönség hangos ovációval fogadta bemutatónkat.

Egy fontos kezdeményezésünket is megemlíthetem. A drámapedagógiai nevelés keretében a döntően gimnazistákból álló fiatalokat szólíthattuk meg, akik talán nincsenek közel a hagyományos kultúrához, de nyitottak és érdeklődők, s ha megfelelő módszerekkel ismertetjük meg velük a mi sajátos néptáncvilágunkat, akkor ez megérintheti őket. Ehhez viszont szakembereket kellett bevonnunk, akikkel szoros munkakapcsolat alakult ki. Háromlépcsős folyamat volt: az osztályokban az együttes táncosai helyzeteket alakítottak ki a fiatalokkal, ami már rávezetett az előadásra. Ezt követően megnézték a Szarvasének című produkciót, majd egy utófeldolgozó beszélgetéssel mélyítettük el a látottak élményét.

Minden kedves olvasónknak és nézőnknek boldog új évet kívánok!”


Hajnali hold   

Jelenet a Kolozsvári piactéren produkcióból
  Fotók: Dusa Gábor



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató