A legkilátástalanabb helyzetekből is van kiút

Függőség: sokat ígér, de keveset ad

Hogyan válik valaki függővé, hogyan jut el az alkalmi fogyasztó odáig, hogy ne tudjon „működni” szer nélkül, illetve van-e kiút akkor, amikor a függő már olyan mélyre zuhant, hogy testileg, szellemileg, lelkileg leépült, elveszítette a családját, munkahelyét – egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ vasárnap a Vásárhelyi Forgatag Dumaterében szervezett beszélgetésen Bartha Éva klinikai szakpszichológus, a szenvedélybetegeknek három évtizede támaszt nyújtó Bonus Pastor Alapítvány munkatársa, valamint Attila, volt szenvedélybeteg, akinek az életútja követendő példa lehet minden szenvedélybeteg számára, hiszen miután megjárta a poklok poklát, immár 16 éve tisztán éli a mindennapjait. A meghívottakkal Vlej-Gáll Orsolya beszélgetett.

– Nagyon sokféle módon határozzák meg a függőséget, az egyik, amit Buda Béla fogalmaz meg, hogy egy olyan hétköznapi tevékenység, ami kiszabadul a keretek közül, és irányíthatatlanná válik. Egy olyan viselkedésforma, ami kontrollvesztéssel jár – fogalmazott Bartha Éva klinikai szakpszichológus.

A szakember szerint különbséget kell tenni a kémiai szerektől való függőség, valamint a viselkedésfüggőségek között. Miközben előbbi valamiféle szer használatával kapcsolatos, például kábítószer- vagy alkoholfüggőség, a nem kémiai téren igen széles a paletta, szinte bármiből kialakulhat függőség, ha elhatalmasodik rajtunk, és kényszerré válik. Lehet ez szerencsejáték, vásárlás, szociális média, munka, illetve a telefonhasználat is válhat függőséggé.

Mint mondta, vannak kutatások, amelyek szerint valamilyen szinten a genetikának is szerepe van a kialakulásukban, de ennél sokkal meghatározóbb a környezet szerepe, az, hogy ki milyen szokások közepette nő fel, milyen mintát lát maga körül.

– A közvetlen környezetünkben, Erdélyben a legerősebb gyökere az alkoholfüggőségnek van, Románia Európában első, világszinten pedig a tizedik helyen áll az alkoholfogyasztás tekintetében, 14-15 liter tiszta alkoholt fogyaszt egy ember egy év alatt. „Köszönhető” ez a tradíciónak, de akár annak is, hogy olcsón hozzáférhető a szeszes ital – hívta fel a figyelmet az országunkat csöppet sem előkelő helyre soroló statisztikai adatokra a szakember.

Hétvégén, minden este, majd reggel, délben, este

Bartha Éva szerint fokozatai vannak annak, hogy ki hogyan él az alkohollal, először csak kipróbálja, ismerkedik vele, aztán következik a hétvégi rendszeres fogyasztás, majd a mindannapi, és akkor beszélünk erről problémaként, amikor rendszeressé válik a fogyasztása.

Ha valaki alkoholproblémával jelentkezik a szakembernél, de nincs meggyőződve arról, hogy hol is tart ezen az úton, általában azt javasolják, próbálja ki, hogy néhány napig nem nyúl a pohárhoz. Amennyiben elvonási tüneteket észlel, ha nehézséget jelent számára az, hogy nem ihat, akkor valószínűleg függőségről van szó – magyarázta. 

„Ha még élni akarok, segítséget kell kérjek!”

Attila története megerősíti, amit a szakember a család, a környezet meghatározó szerepéről említett, hiszen, mint mondta, édesanyja is függő volt, ezt a mintát látta otthon, már gyerekként megtapasztalta, hogy édesanyját mennyire nem érdekli semmi az italon kívül, illetve mennyire el tud lazulni, milyen jókedvűvé válik, miután megitta az adott mennyiséget. Amikor kamasz lett, ő maga is erre a lazaságra vágyott. Elég gátlásos volt, és hamar rájött, hogy egy-két sör milyen gyorsan fel tudja ezt oldani, az alkohol hatására erősnek, merésznek érezte magát. Mindemellett egy olyan társaságba került, ahol nem vetették meg az italt, sem a szereket, ő pedig igyekezett beolvadni, hogy elfogadják, szeressék, hiszen ezt otthon, a családjában nem igazán kapta meg.

Az elején észre sem vette, hogy függővé vált, hiszen már nemcsak esténként ivott, hanem napközben is, egy idő után pedig már reggel azzal kezdte a napot, hogy felöntött a garatra. Ehhez társultak különféle drogok, ami tovább rontott a helyzeten – osztotta meg a történetét.

– Sokáig tagadásban éltem, amikor rájöttem, és saját magamnak is beismertem, hogy függő vagyok, már késő volt, de szerencsére nem túl késő. Az önfejűségem és makacsságom miatt sokáig próbáltam magam megoldani a problémát, mondván, én majd rendbe szedem magam. Sikerült is ideig-óráig, de végül mindig ugyanoda kerültem, ebben az ördögi körben forogtam több éven keresztül. El kellett jöjjön az a pillanat, amikor társadalmilag, fizikailag és pszichikailag teljesen leépítettem magam, és akkor tört rám valami – talán félelemnek lehet nevezni –, hogy ha nem kérek segítséget, akkor számomra nincs tovább. Akkor már rég nem tartottam a kapcsolatot a szüleimmel, rokonaimmal, de valahogy erőt vettem magamon, és megkerestem édesanyámat, akinek akkorra már sikerült megszabadulnia a függőségtől, ő tudott a Bonus Pastor Alapítványról, és úgy jutottam el oda, hogy segítséget kérjek – fogalmazott Attila.

A tapasztalat az, hogy a szenvedélybetegek nagyon nehezen jutnak el oda, hogy szembenézzenek a problémájukkal, és segítséget kérjenek – mondja Bartha Éva. – Az addiktológia szerint a függőség együtt jár a hazugsággal, a tagadással, nagyon nehéz egy függő számára eljutni addig a pontig, hogy segítséget kérjen, az alkoholt fogyasztóknak évtizedekbe telhet, hogy beismerjék: gond van. A kábítószert használók esetében gyorsabb ez a folyamat, mert másként hatnak a szerek, hamarabb le lehet épülni. A tapasztalat az, hogy legtöbben akkor kérnek segítséget, amikor már nagyon mélyre kerültek, amikor pszichikailag, mentálisan, fizikailag leépültek, a családi kapcsolataik tönkrementek, esetleg a munkahelyüket is elveszítették. Ugyanakkor a függőség nem egyszemélyes probléma, sok esetben a függő még nem hajlandó segítséget kérni, ellenben a családtagok már nem bírják, és ők kezdenek keresgélni.

De szerencsére vannak olyanok – főleg fiatalok –, akik nem jutnak el a függőség kritikus fázisaiba, hanem már az elején észreveszik  a problémát, és segítséget kérnek, mivel szeretnék másképp élni az életüket – tette hozzá a szakember.

Egyre zsengébb életkorban próbálják ki

A mindennapok tapasztalata, illetve a felmérések is arról szólnak, hogy manapság egyre fiatalabbak nyúlnak tudatmódosító szerekhez, előfordul, hogy 13 évesek is kipróbálják. – Sajnos nem mindegy, hogy valaki mikor kezdi el ezeket a szereket használni, ugyanis minél zsengébb korban fogyasztják, annál erőteljesebb hatással van a szervezetre. A serdülőkor az az időszak, amikor nagyon erőteljes a kortárs csoport hatása, a családi értékek megkérdőjeleződnek, ezért nem mindegy, hogy milyen társaságba keveredik a kamasz. Ahogyan az sem, hogy milyen alternatívák vannak a fiatalok számára, nagyon fontos lenne, hogy legyenek olyan közösségek, társaságok, helyek, ahol tiszta környezetben is lehet bulizni, szórakozni – hangsúlyozta Bartha Éva, aki elmondta, találkozott már olyan fiatallal, akit 12 évesen elcsaltak a barátok szerencsejátékozni, és az olyan élmény volt számára, amit aztán állandóan kívánt, és egy idő után függővé vált tőle. A szakember szerint nagyon sok tényezőn múlik, hogy ki válik függővé. A fent említett fiatalnak például nagyon sok családi traumát kellett megélnie, viszont a prevenciós tevékenységek során szerzett tapasztalat alapján a klinikai szakpszichológus úgy látja, hogy azok a fiatalok, akik egy viszonylag stabil, biztonságot nyújtó családi környezetből érkeznek, még ha ki is próbálnak valamilyen szert vagy szerencsejátékot, nem válnak a rabjává.

Már nem tabutéma

Bartha Éva szerint a függőség, a szerhasználat szerencsére manapság már nem számít tabutémának, mint például tíz-tizenöt évvel ezelőtt. 

– Akkoriban, amikor a prevenciós alkalmakon kérdeztük a fiataloktól, hogy van-e olyan ismerős, barát, aki használ tudatmódosító szereket, páran esetleg jelezték, ma azonban már teljesen nyíltan beszélgetnek róla, sok mindent tudnak, de sok téves ismerettel is rendelkeznek, ezért is fontos beszélni a témáról – véli a szakember.

Attila úgy véli, a környezetünkben, Erdélyben ma is jellemző a szenvedélybetegek megbélyegzése, emiatt nehezebb helyzetben vannak a függőségekkel küszködők, mint külföldön, ahol nyitottabban, támogatóan állnak a problémához. A megbélyegzés gyakran már a családon belül is érezhető, ő maga is mindvégig a család fekete bárányának érezte magát. De úgy érzi, amiért jelentős külső támogatás hiányában is sikerült talpra állnia, annál fontosabb a gyógyulása, annál inkább magáénak tudja azt érezni – hangsúlyozta az egykori szenvedélybeteg, aki 16 éve absztinens, mi több, támogató csoportokat is vezetett, saját példája révén próbál segíteni azoknak, akik függőségekkel élnek, hiszen az ő története a legbeszédesebb bizonyítéka annak, hogy talpra lehet állni, még akkor is, ha az ember megjárta a poklok poklát.

– Normális életet próbáltam kialakítani magamnak, egy családot, ami régi vágyam volt, próbálom tudatosan építeni, élni az életem. Jelenleg is gyógyulok. A függőség nem olyan betegség, mint a tüdőgyulladás, hogy bemegyek a kórházba, megkapom a kezelést, és gyógyultan hazamegyek. Amíg élünk, függők maradunk, de attól tudunk tisztán, józanul, tudatosan élni és figyelni önmagunkra – állítja Attila, aki úgy gondolja, manapság a fiatalok nagy mennyiségű elméleti tudással rendelkeznek a szerhasználatról, viszont valójában nem látják át, hogy milyen veszélyek rejlenek ebben. Ugyanakkor rengeteg újfajta tudatmódosító szer jelenik meg folyamatosan a piacon, amelyeknek a tartalmát nem ismerjük, mindenkire másképpen hatnak, van, akinek a szervezete meg tud birkózni vele, van, akinek nem.

– Nem érdemes rángatni az oroszlán bajszát, nem éri meg! – figyelmeztetett az egykori függő, aki elismerően szólt a Pontis Egészségügyi Szervezet vándorkiállításáról, amely a Forgatag idején a várban megtekinthető volt. A rendkívül szemléletes és gyakorlatias prevenciós kiállítás a káros szenvedélyek (alkohol, dohányzás, drogfogyasztás) világába kalauzolja a látogatókat, és látványos magyarázatokat kínál a különböző hatásokról és következményekről.

Bartha Éva megjegyezte: a függőség mindig sokat ígér, és keveset ad, egy illúzió, egy menekülési lehetőség, de a végkifejlet szomorú szokott lenni. Mint mondta, öröm számára, hogy sok, Attilához hasonló személlyel találkozott az évek során, akiknek sikerült talpra állni, és arra biztat mindenkit, aki függőséggel küzd, hogy forduljon bizalommal a Bonus Pastor Alapítványhoz, ahol rövid és hosszú terápiás programok, támogató csoportok révén segítenek a szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak a problémáik megoldásában.