2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A külső munkálatok műszaki-gazdasági mutatóit hagyták jóvá

A megyei tanács legutóbbi ülésén határozatot fogadtak el arról, hogy mennyi pénzért és milyen formában kellene a Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó három épület, a Tüdőgyógyászati Klinika, az 1-es Számú Járványkórház és a Szülészeti és Nőgyógyászati, valamint a Szemészeti Klinika (ismert nevén régi szülészet) udvarát felújítani. A tudósítás egyesekből, akik a szóban forgó klinikák valamelyikében feküdtek, felháborodást váltott ki. Véleményük szerint először az épületeken belül, a kórtermekben, mellékhelyiségekben kellene a civilizált körülményeket biztosítani, és azt követően rendezni a kórházak valóban elhanyagolt környezetét, udvarát. 

Ezek már évek óta elkeserítő látványt nyújtanak. Gödrös utak, töredezett aszfalt, rendezetlen zöldövezet, amelyen jobbára gépkocsik parkolnak, mindez arra engedhet következtetni, hogy bent az épületben sem számíthatunk jobb körülményekre. Ezt a problémát rendezni kell, de abban igaza van a koronavírus-fertőzésből kigyógyultaknak, hogy a betegellátás civilizált körülményeinek a biztosítása, főleg világjárvány idején, fontosabb a külsőségeknél.

Amint az elfogadott tanácsi határozatokból kiderül, a két, két és fél, valamint az 1,8 milliós beruházások célja, hogy a kátyús, aszfaltos felületek helyett térkőburkolatos utakat alakítsanak ki a járművek és a gyalogosok számára. Gyephézagos térkőburkolattal a sokszorosára növeljék a parkolóhelyek számát, kiépítsék az esővíz-elvezető rendszert, világítótesteket helyezzenek el, végezzék el a megtartható régi fák koronaalakító metszését, ültessenek új díszfákat, bokrokat, alakítsanak ki pihenőparkot padokkal, játszósarokkal a gyermekek számára. Ahol szükséges, építsenek új kerítést, és parkolóhelyet jelöljenek ki a rokkantak számára. 

A kifogásokat illetően a megyei tanács sajtóosztályától az alábbi választ kaptuk: 

A Tüdőgyógyászati Klinika, az 1-es Járványkórház, valamint a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika belső udvarának felújításával kapcsolatos beruházásoknak nem a kivitelezését, csupán a műszaki és gazdasági mutatóit hagyta jóvá a megyei tanács. A területrendezésre és a parkosításra szánt összegek egy felbecsült értéket jelentenek, azt pontosítják, hogy mennyi pénzt kell megpályázni erre a célra, és ha sikerül a pénzt előteremteni, a kivitelezésre csupán azt követően kerülhet sor. Szó sincs tehát arról, hogy ezek lennének az elsőrendű fontosságú teendők, bár a beruházások a civilizált közlekedés megteremtése érdekében mind a mentőautók, mind a páciensek számára nagyon fontosak.

A Tüdőgyógyászati Klinika épületének a felújítása viszont a munkálatok jóváhagyásának szakaszában van (DALI), a kivitelezés pedig a megyei tanács jövő évi tervei között szerepel. A költségeket azonban csak a saját költségvetéséből nem tudja fedezni a kórház, ezért a 2021-es pályázati kiírásokra várnak, amelyek lehetővé teszik a munkálatok kivitelezését. Az Onkológiai Klinika felújításának befejeztével, ami reményeik szerint hamarosan megvalósul, a tüdőklinikán tervezett munkálatok elvégzése következik. 

A Marinescu utcai, régi kórházként ismert épület abbamaradt munkálatait is szeretnék befejezni a jövő év folyamán, de erről pontosabban csak a jövő évi költségvetés elfogadását követően tudnak tájékoztatni, amire januárban kerülhet sor – pontosítottak a Maros Megyei Tanács sajtóirodájától.

Fotó: Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató