2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A páciensek számára készült fogások versenye

Országos viszonylatban egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a segesvári kórház vezetősége: az egészségügyi szakszervezeteket tömörítő Sanitas Föderációval Kórházi menü, gyógyszer a léleknek címmel megmérettetést szervez, amelyre az országban működő kórházak a páciensek számára előállított menüikkel nevezhettek be. Segesváron az utóbbi két évben látványos változás történt a betegek étkeztetése terén, ízletes, változatos és ízlésesen tálalt menü kerül a kórházi ellátásra szorulók asztalára.

Első körben az volt az elképzelés, hogy a régió kórházainak a részvételével szervezzék meg a megmérettetést, azonban a Sanitas szakszervezeti tömb felkarolta az ötletet, így az országos szintűvé vált. Dr. Tanaszi Sarolta, a segesvári kórház menedzsere – aki az intézmény élén végzett munkája elismeréseképpen a napokban a Sanitas szakszervezeti föderáció fővárosi konferenciáján átvehette a 2022-es Év Menedzsere díjat –, lapunk érdeklődésére elmondta, a kezdeményezéssel szeretnék megváltoztatni azt a kedvezőtlen képet, ami a legtöbb emberben a kórházi étkeztetés kapcsán él. Ugyanakkor arra ösztönöznék a kórházakat, hogy annak ellenére, hogy viszonylag szerény összegből kell előállítaniuk a pácienseknek szánt fogásokat, egy kis odafigyeléssel próbáljanak meg ízletesebb, táplálóbb és kreatívan tálalt menüt tenni a betegek asztalára. A segesvári kórház példája kiváló bizonyíték arra, hogy kevés pénzből, azaz az egy páciensre szánt napi 22 lejből (a különleges étrendre szoruló betegek esetében 33 lej) is lehet finom és mutatós fogásokat összeállítani. 


– 2019-ben, amikor a kórház élére kerültem, nem voltam elégedett a menüvel, szegényes volt, a tápértéke is alacsony, ezért kezdtünk el gondolkodni, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy beleférjünk az adott anyagi keretbe, de mégis újítsunk, javítsunk a betegek étkeztetése terén. Immár több mint két éve arra törekszünk, hogy az ízek háziasak legyenek, és szépen tálalt, színekben gazdag fogásokat kínáljunk a betegeinknek, és ezáltal egy kis örömet csempésszünk az itt töltött mindennapjainkba. Gyakran olyan apró gesztusok is mosolyt tudnak csalni az arcukra, ha például a desszertre egy szívecske vagy egy pillangó kerül. Arra is kiemelten odafigyelünk, hogy a menü változatos legyen, három hét leforgása alatt ugyanazt a menüt kétszer nem szolgáljuk fel. Azáltal, hogy a pácienseknek ízlik, és szívesen fogyasztják el a kórházi kosztot, annak is elejét vesszük, hogy a hozzátartozóiknak otthonról kelljen behozniuk az ételt, az utóbbi időben erre alig van példa, ugyanis a betegektől érkező visszajelzések alapján bőséges és ízletes az, amit a kórházban kapnak – mutatott rá a kórház menedzsere, aki hozzátette, mindennap fotót kérnek, illetve kóstolják is a páciensek elé kerülő fogásokat, ugyanakkor azt is be szeretnék vezetni, hogy a főszakács hetente járjon végig két-három kórházi osztályt, hogy a betegek személyesen oszthassák meg vele az észrevételeiket az étellel kapcsolatosan. Ugyanakkor tervben van, hogy a gluténérzékenységben szenvedők számára külön menüt állítsanak össze. 

Dr. Tanaszi Sarolta megjegyezte, folyamatosan újításra törekednek, és ma már eljutottak oda, hogy országszerte pozitív példaként emlegetik őket a kórházi étkeztetés terén, és reménykednek abban, hogy minél többen követik majd a példájukat, a többi között a dicsőszentmártoni és a szászrégeni kórházak is próbálkoznak már ezzel. Innen is jött az ötlet, hogy jó lenne az ország kórházainak bevonásával szervezni egy Masterchef jellegű eseményt, és ezáltal lehetőséget biztosítani, hogy összemérjék a tudásukat és a kreativitásukat a páciensek étkeztetése terén.

A megmérettetésre az ország különböző részeiből, pl. Kolozsvárról, Bukarestből, Vásárhelyről, Kovásznáról, Csíkszeredából, Zilahról, Olténiából számos egészségügyi intézmény nevezett be, a döntő szakaszba 27 kórház jutott. 


A jelentkezőknek be kellett mutatniuk egy ebédet, amit a páciensek számára állítottak elő az adott egészségügyi intézményben, a felhasznált hozzávalókkal és tápértékekkel együtt, egy listát a napi menüsorral, illetve egy olyan újdonságnak számító főfogást és egy desszertet, ami bekerülhetne a menüsorba. Ugyanakkor mellékelni kellett a betegektől érkezett visszajelzéseket is.

Május 13-án, a segesvári Imperial szállóban sorra kerülő gálaesten díjazzák az első három helyezést elérő kórházat. A zsűriben a marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem táplálkozástan- és dietetikarészlegének a szakemberei, az egészségügyi minőségért felelős országos hatóság képviselője, valamint elismert séfek szerepelnek, akik az elbírálás során az ízvilág mellett azt is figyelembe veszik majd, hogy a menü mutatós legyen, illetve, hogy milyen alapanyagokat használtak fel az elkészítésnél.

A hétvégi gálán részt vesznek az érintett kórházak vezetői, valamint az intézményekben működő étkeztetési egységek személyzete, ugyanakkor meghívták a termelőket is, akiktől a segesvári kórház a friss alapanyagokat beszerzi. Dr. Tanaszi Sarolta megjegyezte, jó lenne, ha a kórházaknak szabadabb kezet hagynának az alapanyagok beszerzése terén, ugyanis nagyon fontos, hogy minőségi termékekből tudják előállítani a páciensek elé kerülő ételeket.

Dr. Tanaszi Sarolta

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató