Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ușurelu Edit Margit a kilencvenes évek elején három megmaradt kalácsot helyezett ki a kebelei bárjuk pultjára, amelyek azonnal elkeltek. Ez adta az ötletet, hogy kalácssütésbe kezdjenek. Azóta folyamatosan igénylik tőlük a különféle finom foszlós kalácsokat, amelyeket nagyobb tételben azóta is saját recept szerint sütnek. A kalácsok mellett finom házias süteményeket, tortákat is készítenek, amelyek már külföldön is keresettek. Karácsony előtt van a csúcs, amikor nem győznek eleget tenni a rendeléseknek. Pedig három váltásban szünet nélkül folyik a munka.
– A vállalkozás kocsmaként, bárként indult 1992-ben, amit faházikóban nyitottunk meg. Aztán közbejött egy véletlen, a megmaradt házi kalácsom elkelt. A vendégek el voltak ragadtatva, s megkértek, hogy süssek még. Mondtam, nincs időm, mire azt válaszolták, hogy akármennyit fizetnek, csak süssek még kalácsot. Adott volt az ötlet, elkezdtünk kalácsot sütni. Először a férjemmel, Józseffel dagasztottunk a konyhában. Jó kedvvel, viccelődve. A tésztát beletettük egy nagyobb tálkába, hogy keljen, s elmentünk pihenni. Mire kimentünk a konyhába, az egész tészta kifolyt. Jót mulattunk rajta, le is fényképeztük. Az aragázkályhánkba öt kalács fért be. Őrizgettük, forgattuk, jó kalács sikeredett. Nagyon örvendtünk. Utána szereztünk még két kályhát, növeltük az adagot, húsz kalácsot sütöttünk. Láttuk, hogy nagyon fogy, egyre több kell, másodkézből vettünk egy nagyobb sütőt. Így indultunk. Azóta a kalácssütésből családi vállalkozás lett, ahol több mint 30 személy dolgozik három váltásban.
A fiaink a fő segítségeink. Éjszaka csomagolunk, címkézünk, előkészítjük a termékeket az üzleteknek. Korán reggel jönnek a kocsik, s 6 órakor megrakva indulnak útjukra, hogy a kalács, a bukta, az almás süti legyen frissen az üzletekben.
Egy alkalommal egy idősebb pár lépett be az üzletbe, valakiket kerestek, de azok nem érkeztek meg. Hallom, telefonon magyarázzák, hogy itt várják őket a kebelei ordáscsárdában! Olyan jólesett nekem, hogy a vásárlók így nevezték a vállalkozásunkat – mondta örömmel a cég vezetője.
Spanyolországba is eljut a kebelei kalács
– Kalácsot igény szerint sütünk. Most karácsony előtt dióst, mákost, rahátost, meggyes-csokist, mákos-meggyest, diós-rahátost készítünk többet. Sokfelé (Marosvásárhely, Brassó, Dicsőszentmárton, Segesvár, Szászrégen) szállítják a termékeinket. Ünnepekkor a kalácsból nagyon sokat visznek külföldre ajándékba. Spanyolországba üzletekbe is szállítunk. Jön a tehergépkocsi, megrakják és viszik. Ennek nagyon örülünk. Nem is azért, mert jövedelmünk származik belőle, hanem inkább lelki elégtétel. Amikor az első szállítmányt vitték, valósággal könnyeztem. Olyan nagy dolognak tartottam, hogy a saját kezünk munkáját, a kebelei kalácsot Spanyolországba viszik a spanyolok ünnepi asztalára. Kaptunk visszajelzéseket, hogy nagyon ízlett, s még máskor is vásárolnak belőle. Persze, a fogyasztók elvárják, hogy időről időre egy kicsit újítsunk, új és divatos ízeket vezessünk be. Nemsokára jön a pisztáciás kalács is! Vitathatatlan, hogy a legismertebb és legkedveltebb az ordás kalácsunk maradt.
– Mi a titka a jó kalácsnak?
– Elsősorban a jó liszt. Mi kalácsnak való lisztet vásárolunk. Kell bele finom vanília, amit vaníliarúdból nyerünk, finom házi vagy zsíros tej. És kell egy jó dagasztógép. A kalácsba bele kell tenni, ami bele jár, nem szabad semmit kispórolni. Sőt mi fokozatosan növeltük a töltelék- és vaníliamennyiséget, hogy minél finomabb legyen a kalácsunk.
– A kalácson kívül milyen süteményeik vannak még?
– Három kis részlegünk van. Egyik a tortarészleg, ahol esküvői tortákat sütünk, vállaljuk a candy bár összeállítását, menyasszonyi torta sütését. 15 vendéglővel működünk együtt. Van a házisütemény-részlegünk; nagy kedvenc a vegyes tálunk, amire 8-10-féle sütemény kerül. Egyre inkább igénylik ezeket a süteményeket, mert a háziasszonyoknak kényelmesebb rendelni, s könnyen megoldható a szállítás is. A harmadik a képviselőfánk-részlegünk, ami „utolérte” a kalácsrészleget. Itt finom krémes sütemények készülnek. Megjegyzem, hogy a vásárlók érdeklődnek, tudni szeretnék, milyen alapanyagokat használunk. Nyíltan tájékoztatjuk őket a felhasznált alapanyagokról, például a tejszínhabról is elmondjuk, hogy növényi és natúr tejszínt vegyítve használunk, mert így jobb állagot kapunk, és a sütemények szállíthatók. Ez fontos szempont, mert sok süteményt visznek külföldre, Magyarországra, Németországba, főleg ilyenkor, ünnepekkor.
Zserbó, Snickers és Tik-Tok
– Milyen tortákat, süteményeket készítenek?
– A csokoládétorta a legkedveltebb, nagyon finomra készítjük. De számtalan más tortát is előállítunk, amihez a töltelékeket meg kell vásárolnunk, mert a cukrászrészlegen nem tudjuk ezeket házilag előállítani. Például a mangós szeletet, a morenát, a joghurtos szeleteket, a Kinder szeletet. A Fekete-erdő torta már háziasabb. Cukormentes süteményt nem készítünk, viszont gluténmentest igen, a pavlovát. Málna van benne, s a lapokat málnahabbal sütjük. A süteményeknél más a helyzet, itt természetes alapanyagokkal, dióval, mákkal dolgozunk. Itt is időnként egy-egy új terméket kell bevezetni, mert kell az újdonság. De ha valaki megkóstolja a zserbónkat vagy a mézest, biztosan visszajön. Ezeket baracklekvárral készítjük. Nagyon kérik a Sni-ckerst, a televízió süteményt, a karamellkrémest, a kókuszos-csokist. S ez utóbbit, mivel most nagy divatja van, Tik-Toknak neveztük el, nagyon kedvelik a vásárlók.
– Kik dolgoznak a sütödében, a cukrászrészlegen?
– Kiváló cukrászunk van, Burján Jutka, aki szakképzett, és húszéves tapasztalattal jött hozzánk, nagyon szép, díszes tortákat készít. A fiatal lányokat is ő tanította be. Naponta több mint 30 tortát készítenek, annyit, amennyi rendelés van.
A pékségben, ami az utcáról nem látszik, több mint harmincan dolgoznak, sok a feladat, mindenkinek megvan a munkája, attól kezdve, hogy a rendeléseket fel kell venni, a tortákat, süteményeket el kell készíteni, be kell csomagolni, a gépeket karban kell tartani. Oda kell figyelni minden munkafázisra, mert nagy a konkurencia, tartani kell a lépést, és főként a minőséget. Ez nagyon fontos! Reggeltől éjszakáig bent vagyok, semmi sem kerüli el a figyelmem – fogalmazott Uşurelu Edit Margit, aki megengedte, hogy a sütödébe is bepillantsunk, sőt a ma nagyon divatossá vált Dubaj-csokijukat is megmutatta, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A pisztáciatöltelékes csoki nem egyébbel mint fogyasztható aranyporral van beszórva.
Lehet választani a hagyományos és a divatos között!