A hűség szobrásza, a szobrász hűsége

Hunyadi László 90 éves

A marosvásárhelyi alkotó 2023. november 16-án töltötte 90. esztendejét. Az eseményt  számos tisztelője jelenlétében feleségével, a textilművész Hunyadi Máriával közös kiállításon tették igazán emlékezetessé a Bernády Házban. A születésnapi tárlatra a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma egy kis katalógust is megjelentetett a szobrász válogatott alkotásaiból. A kiállítás ismertetésére a későbbiekben visszatérünk, ma a kiadványból emeljük ki Nagy Miklós Kund méltató gondolatait.

„Számomra a szobrászat lényege: valami maradandót létrehozni. Olyat, ami a tradícióra épül” – olvasható Hunyadi László egyik önvallomásában. A marosvásárhelyi szobrász és ötvösművész eddigi 90 esztendeje és példásan kiteljesített, páratlanul gazdag életműve meggyőzően tükrözi, alkotótevékenysége mintegy hét évtizedében mindvégig e tömör ars poetica szellemében dolgozva vált képzőművészetünk egyik legtermékenyebb, művei számában és népszerűségében is nehezen utolérhető, kiváló egyéniségévé. Ha csak a köztéri alkotásait vesszük figyelembe, azokból is 65 viseli az ő kézjegyét szerte a Kárpát-medencében, sőt azon túl is. Sütő András joggal nevezte húsz évvel ezelőtt „történelmi emlékezetünket gyógyító barátunknak”. A kortársi, írói méltatás mellett a küküllődombói születésű Magyar Örökség díjas Mester a szakma elismerését is magáénak tudhatja itthon és az anyaországban egyaránt. A Magyar Művészeti Akadémia megbecsült tagja, 2005-től Koller-díjasa, Marosvásárhely díszpolgára munkásságát elemezve alulírott többek közt ezeket emelte ki az MMA honlapján:

„Hunyadi László a kortárs erdélyi szobrászat egyik meghatározó egyénisége, hat évtizedet átölelő alkotói munkássága különösen az emlékműszobrászat, a köztéri monumentális plasztika, illetve kisplasztika (kül- és beltéri emlékplakettek, domborművek, portrék, mellszobrok) területén teremtett maradandót. Nemcsak művészi, eszmei, de mennyiségi szempontból is kiemelkedő az, amit − főleg az utóbbi negyedszázadban − létrehozott, programszerűen gazdagítva sajátos nemzeti panteonját, évente több identitáserősítő művel pótolva azt a hiányt, amit a történelmi, társadalmi körülmények (impériumváltás, kommunista diktatúra, többségi önkényuralom) a trianoni döntés óta a térségben elmélyítettek. Mintegy félszáz köztéri alkotása Erdély számos vidékén közösségi emlékhellyé vált, magyarországi és más, magyarlakta Kárpát-medencei településeken is tanúsítják a szobrász emberközpontú, a hagyományokhoz alkotó módon ragaszkodó, egyéni hangú művészetének kvalitásait.

Hunyadi annak a tehetséges nemzedéknek lett jelenleg is aktívan alkotó, közkedvelt vezéregyénisége, amelyik még a tradíciókat őrző erdélyi falvakban gyerekeskedett, ahol ösztönösen szívta magába és raktározta el örök életre a népi kultúra és mesterségek tiszteletét, a kézi munka becsületét. Értékrendjébe szervesen illeszkedett a népművészet, az elődöktől örökölt tárgyi és motívumvilág, mindenekelőtt az, ami szülőhelyén, a Kis-Küküllő mentén körülvette. Érthető, hogy amikor tehetségét kiváló mesterek – Bandi Dezső, Bordi András, Barabás István, Piskolti Gábor, Izsák Márton Marosvásárhelyen, majd Kós András, Vetró Artúr, Szervátiusz Jenő, Ion Irimescu a kolozsvári egyetemen – kiművelték, alapos szakmai tudással, szakismeretekkel és tájékozottsággal felvértezték, önmaga számára követendőként egyértelműen a bartóki, kodályi utat választotta. Ebben a törekvésében a falusi emberekkel, paraszti közösségekkel később is folyamatosan fenntartott kapcsolata még inkább megerősítette. Pályájának minden szakasza tükrözi ezt, de azt is, hogy mindvégig a nagyvilág művészeti jelenségeire is figyelt, és amit azokból arra érdemesnek vélt, alkotói elképzeléseihez igazítva saját művészetébe is beépítette. Az életmű egészét azonban a gyökerekhez való kötődés, az elődökhöz, a tőlük átvett és a kortársaknak továbbadott nemes eszmék iránti hűség, a humanista, figuratív, realista elkötelezettség jellemzi.” 

A tíz évvel ezelőtt írtak lényege nem változott, az elemző értékeléshez fűzött adatok számszerűségükben módosultak, hiszen az utóbbi évtizedben is számos újabb Hunyadi-alkotást avattak, idén tavasszal például a szlovéniai Kranjban egy Petőfi-mellszobrot. A marosvásárhelyi Bernády Házban a művész 90. születésnapjára feleségével, Hunyadi Mária textilművésszel közösen rendezett kiállításon is jelen van a nemzet 200 esztendeje világra jött költője, Petőfi ugyanis a szobrásznak is egyik meghatározó példaképe. De ez a kamarakiállítás, amely egy később rendezendő nagyszabású retrospektív tárlat előtt jubileumi főhajtás kíván lenni, az életműnek nyilván csak kis hányadát képes felsorakoztatni. Mindaz azonban, ami Hunyadi László plasztikai univerzumára jellemző, jól érzékelhető e szűkített válogatás által is. A magyarság nagyjai, a megörökített személyiségek, például Szent István, Petőfi Sándor, Orbán Balázs, Tamási Áron, Apor Vilmos, Kemény János, George Enescu szobra, portréja, valamint a hajdúhadházi Múzsa, a rusztikus képzetű lányakt vagy a groteszken modern fogantatású Horgász, illetve az ötvös Hunyadit megidéző művek méltóképpen képviselik e humánus értékekben bővelkedő életmű kvalitásait. És az alkotó erényeit is, aki (ismételten Sütő szavaival) „történelmi tarvágás után újból szálfanövekedést juttat eszünkbe, erdélyi magyarok drámai exodusában a szülőföld marasztaló vigaszát is jelzi”.