2020. június 5., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az európai labdarúgó-bajnokságok közül elsőként a hollandban született meg a visszatérés menetrendje. Az Eredivisie az első nagyobb európai bajnokság, amely megjelölte a folytatás időpontját a koronavírus miatti felfüggesztése után, jelentette az InfoRádió.

A holland liga június 19-ét jelölte meg a bajnokság folytatása napjának, természetesen abban az esetben, ha az ország kormányának döntései ezt nem zárják ki.

A döntést a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) és a klubok is elfogadták. Akadtak klubok, mint az Ajax, amelyek szívesebben vették volna, ha az idény befejeződik a jelenlegi állással, de a KNVB, az UEFA iránymutatásaival összhangban, mindenképpen a hátralévő mérkőzések lejátszása mellett van. „Egyelőre az a célunk, hogy az egész szezon befejeződjön” – írta a KNVB közleménye.

A terv az, hogy a klubok május 15-én térjenek vissza az edzéshez, kezdetben kis csoportokban. Az egész csapat, együtt, május 29-én kezdheti el az edzést. Ha a bajnokság a tervek szerint június 19-én folytatódik, akkor a szezon várhatóan július végére fejeződik be. Ebben az esetben augusztus harmadik hetében kezdődne a 2020–2021-es szezon, amelynek lennének mérkőzései a karácsonyi időszakban is, hogy behozzák a csúszást.


Soha ennyien nem voltak kíváncsiak a fehérorosz labdarúgásra

Alekszandr Hleb szerint sok európai országban a futballbajnokság felfüggesztésének oka az volt, hogy valamelyik játékos vagy edző megfertőződött vagy beteg lett, Fehéroroszországban viszont tudomása szerint minden futballista egészséges. A fehérorosz labdarúgás élő legendájának számító sportember ezt arra válaszolva mondta az orosz Szport Ekszpressz újságírójának, hogy miért folytatódik – Európában egyedüliként – a fehérorosz labdarúgó-bajnokság a koronavírus-járvány közepette is. 

Hozzátette azonban: a helyzet változhat, bár a jelek szerint „lehet, hogy a legegészségesebb nemzet vagyunk”. 

Az Arsenal és az FC Barcelona korábbi középpályása szerint a fehérorosz bajnokság mérkőzéseire még soha nem voltak annyian kíváncsiak külföldről, mint manapság. „Sok ország fizetett a közvetítésekért, olvastam, hogy már Törökország is, és egyre nagyobb az érdeklődés Spanyolország és Anglia részéről is” – jelentette ki.

Az Ajax szívesebben vette volna, ha az idény befejeződik a jelenlegi állással