A holland asszony, aki Kosztolányit szaval

„Gömbölyű és gyönyörű,/ csodaszép és csodajó,/ nyitható és csukható,/ gomb és gömb és/ gyöngy, gyűrű./ Bűvös kulacs és gyertya lángja,/ színes árnyék, ördöglámpa.” 

A nyárádszentsimoni költészet napi ünnepség versmondói között volt egy holland asszony, aki egy számára nehezen kiejthető szavakból álló Kosztolányi-verssel lepte meg a közönséget. Igyekezetét, hogy A játék című vers sok gy és ny betűjével megbirkózzon, őszinte elismeréssel tapsolta meg a közönség. A délután során elhangzott versekből talán a nyelv zenéjére érzett rá jobban, mint a szavak és a mondatok értelmére, mégis örül, hogy jelen lehet. 

Érdeklődésemre kiderült, hogy Truida Verbaan, az 52 éves, korát egyáltalán nem mutató holland asszony Gegesben vásárolt házat, s jelenleg annak a felújítását végzik. Kísérője egy helybeli kislány, akihez kedves barátság fűzi. Amikor arról kérdeztem, hogy milyen előzmények hatására került Erdélybe, elmondta, hogy érdeklődését a szüleitől, sőt a nagyszüleitől örökölte. A tízgyermekes család Urkban élt, a szigetből lett halásztelepülésen, amelynek jelképe a hal és a fehér világítótorony. Nem is csoda, hiszen mindkettő fontos szerepet tölt be a település életében, a férfiak többsége ugyanis hétfőtől szombatig a tengeren van. Érdekes lenne megtudni, hogy nagyszülei miért vállalták, hogy Bibliákat csempésznek Magyarországra a rendszerváltás előtti években. Erre magyarázat lehet ugyan a buzgó vallásosság, de mégis volt valami egyéb is, hiszen nem minden hívő ember indul el egy távoli országba, a szabadságát is kockáztatva. A nagyszülők példáját a szülei is követték, akiknek Magyarországon hívta fel a figyelmét egy ismerősük az erdélyi magyarok helyzetére, a Ceauşescu-rendszer borzalmairól pedig már ő maga is sokat hallott. Emlékei között őrzi, amikor Hollandiába hazatérve édesanyja magán kívül mesélte el, hogy mit látott egy fogyatékos gyermekeket nevelő árvaházban. Ennek hatására sikerült alapítványt létrehozniuk, és több kamiont megtöltő szállítmányt hoztak évente a rászorulóknak. A zűrzavaros időkben pedig az édesapja egy lány kitelepedésében is segédkezett. 

 „Játszom ennen-életemmel,/ búvócskázom minden árnnyal,/ a padlással, a szobákkal,/ a fénnyel, mely tovaszárnyal,/ a tükörrel fényt hajítok,/ a homoknak, a bokornak,/ s a nap – óriás aranypénz –/ hirtelen ölembe roskad.” 

Truida Verbaan, aki ápolónőként dolgozik, négy gyermek édesanyja és négy unokája van, harminc évvel ezelőtt jött először Erdélybe. Szép falvakat látott, kedves emberekkel találkozott, és eljutott Gegesbe, amit nem tudott elfelejteni. Azóta úgy érzi, mintha a szíve két helyen lenne, otthon van Hollandiában, de ugyanúgy Gegesben is. Amikor hazatér, már újra jönne is vissza. Elmondta, hogy a családja is nagyon várja, hogy elkészüljön a ház, és ők is eljöhessenek. Így adja tovább azt, ami a szülei lelkében megszületett, akiket 2013-ban és 2016-ban vesztett el. Amióta Gegesbe jár, számítógépes programmal tanul magyarul, mert ha magyarok között él, szeretne beszélni a nyelvükön, hogy meghallgassa panaszaikat, és együtt örüljön az örömeiknek. Gegesben ugyanis kevesen tudnak angolul, Tőkés Attila református lelkész viszont, aki fordított nekünk, beszéli a holland nyelvet. 

 „Játszom két színes szememmel,/ a két kedves, pici kézzel,/ játszom játszó önmagammal,/ a kisgyermek is játékszer./ Játszom én és táncolok, /látszom én, mint sok dolog./ Látszom fénybe és tükörbe,/ játszom egyre, körbe-körbe.” 

Truida Verbaan azért választotta a Kosztolányi-verset, mert éppen annál a leckénél tart, amelyre példaként ez a költemény szerepel – magyarázza. Amikor szülőhelyéről kérdem, elmondja, hogy Urknak 20.000 lakója van, ott minden családban sok a gyermek, akár 18 vagy 20 is, és a fiatalok otthon maradnak. 

A versdélutánt gyönyörűnek érezte, és meggyőződött arról, hogy mennyire szép a magyar nyelv hangzása – mondja, és három fából kivágott halból álló falidísszel ajándékoz meg.

 „Játszom én és néha este/ fölkelek/ s játszom, hogy akik alusznak,/ gyerekek.”