2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Maros megyében 127 ezer nyugdíjat számoltak át

Köztudott, hogy idén újraszámolták a nyugdíjakat, s szeptember elsejétől már az új nyugdíjat utalják a számlára, illetve viszi házhoz a postás. A nyugdíjasok augusztus második felében kapják kézhez az újraszámított nyugdíjakról szóló határozatokat. Hogy hogyan alakulnak a nyugdíjak az átszámítást követően, arról Neagoe Eugenia, a Maros Megyei Nyugdíjpénztár igazgatója tájékoztatta olvasóinkat. 


Fotók: Nagy Tibor


– A 2023. évi 360-as törvény értelmében összesen 127 ezer Maros megyei személy nyugdíját kellett átszámolni. A járandóságokat Bukarestben számították át, az átszámolás ellenőrzése a megyei nyugdíjpénztárra hárul. Ez két szakaszban történt, a határozatokat is két szakaszban adjuk át a postának. Első részben azoknak a nyugdíját számították át, akiknek 25 évnél kevesebb ledolgozott munkaidejük van, másodikként pedig azokét, akiknek 25-nél több évük és hozzájárulási időszakuk van. Az előbbi kategóriából megyénkben 37 ezren vannak. Múlt héten befejeztük a 25 évnél kevesebb munkaidővel rendelkezők esetében az átszámítás ellenőrzését, és kinyomtattuk a határozatokat. Dobozolva valamennyit átadtuk a postának, ő kell borítékolja, címkézze és kézbesítse a jogosultaknak. E héttől azon nyugdíjasok dossziéin dolgozunk, akiknek munkaideje és a tb-befizetési periódusa meghaladja a 25 évet. Ezek a dossziék komplikáltabbak, mert a nyugdíjasok ezen kategóriájának stabilitási pontszámot is meg kell állapítani, ami újdonság, s amit a 360-as törvénnyel vezettek be. Ezeknek a dossziéknak az ellenőrzését augusztus 15-éig kell befejeznünk, és a kinyomtatott határozatokat átadnunk a postának – fogalmazott Neagoe Eugenia, a nyugdíjpénztár igazgatója. 

A nyugdíjak – változó arányban – általában nőnek

Kérdésünkre, hogy hogyan látja a nyugdíjak alakulását, elmondta, a legtöbb esetben nőnek a nyugdíjak, csak kevés csökken. De ezekben az esetekben is a régi nyugdíjat fogják folyósítani a jogosultnak, tehát senkinek sem fog csökkenni a járandósága. A növekedés főleg akkor jelentős, ha valakinek rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg, de az illető személynek 25 évnél több ledolgozott éve volt. Ha a rokkantsági nyugdíjasnak kevesebb ledolgozott éve van, a nyugdíj összege kevéssé, vagy egyáltalán nem nő. 

– A dossziékkal dolgozva láthattuk, hogy vannak 500–600 lejes emelések, sőt ezerlejesek is. Ez esettől függ. A méltányossági elv szerint a több munkaévvel és hozzájárulási periódussal rendelkező nyugdíjasok nyugdíja nagyobb lesz, mint azokéi, akik a minimálisan kötelező munkaéveket vagy még azt sem dolgozták le.


       Eugenia Neagoe 


A külföldön élők romániai nyugdíját is átszámolják

Olvasói kérdés volt, hogy azon személyek nyugdíját is átszámítják-e, akik külföldön élnek, és nyugdíjukat a befogadó országban ledolgozott, illetve a Romániában ledolgozott évek alapján összesítve számolták ki.

– A Romániában ledolgozott évekre megállapított nyugdíjat a külföldön élő állampolgárok számára is átszámítják. Függetlenül attól, hogy a nyugdíjas jelenleg hol él. Sok ilyen esetünk van. A nyugdíjasnak nem kell kérvényezni az átszámítást. Ez hivatalból történik – tájékoztatott az igazgató. 





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató