2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nehéz évnek nézünk elébe, 2024-ben rendeződhet a helyzet

A gazdaságnak nemcsak most vannak nehéz pillanatai a háború és az energiaválság miatt. Az elmúlt éveket szintén számos kihívás jellemezte, ilyen volt a koronavírus-járvány is, ami 2020 februárjában minden forgatókönyvet átírt. Viszont ebből a kilábalás meglepően gyorsan megtörtént. Azonban amire a világ megához tért a Covid–19 okozta válságból, addigra kitört a háború és az energiaválság.

A román gazdaság tekintetében az idei év első fele meglepően jó volt, 6%-os növekedést lehetett elkönyvelni, mondta Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja. Ezzel együtt azonban megjelentek olyan jelek, amelyek a növekedés csökkenését idézik elő, a bizalmi indexek elkezdtek esni, ez pedig előrevetíti azt, hogy az idei év második fele már nem fog hasonlóan jó eredményt hozni. A közgazdász úgy vélekedett, hogy az igazi nehézségekkel a jövő év első felében szembesülünk.

A jelenlegi gazdasági helyzetben sokan számítanak recesszióra, azaz gazdasági visszaesésre, miközben a szakértők növekedésről beszélnek. Ha az év első felét vesszük figyelembe, akkor az az elemzők meglátását igazolja vissza. Még ha a második félév nagyon rossz eredményt is hoz, akkor is összességében Románia növekedéssel zárhatja a 2022-es évet. Azonban a lassulás már tetten érhető a gazdaságban, és jövőre komolyan fogja éreztetni a hatását, emelte ki Bálint Csaba, aki beszámolt arról is, hogy Németországban már most recesszió van. A német gazdaság pedig egy nagyon fontos exportpartner Románia számára, így az ottani gazdasági recesszió hatással lesz az itteni gazdaságra is.

A szakember úgy fogalmazott, hogy az előttünk álló válság még kezelhető lesz, azonban ilyen helyzetekben nem árt, ha a lakosság egy B opcióra, vagyis egy mélyebb és elhúzódóbb válságra is felkészül, és a lehető leghatékonyabban próbálja felhasználni az anyagi forrásait. Bálint Csaba hozzátette, hogy a mostani előrejelzések szerint 2023 lesz a legnehezebb időszak, és majd 2024-ben kezdődhet el a gazdaság újbóli fellendülése, valamint szintén ebben az évben mérséklődhet az inflációs nyomás egy olyan szintre, ami már közel van a normálishoz, az elmúlt években megszokotthoz.

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja nyomatékosította, hogy a jelenlegi helyzetben rengeteg kérdőjel és bizonytalanság van, éppen ezért nagyon nehéz előre jelezni a mostani helyzetben. Nagyon fontos tényező a háború kimenetele, aminek kapcsán a közgazdászok nem tudnak jóslatokba bocsátkozni, holott a gazdasági válság tekintetében ez is egy kulcskérdés.

Bálint Csaba

Fotó: Potápi Árpád János Facebook-oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató