2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Koronavírus

A koronavírusnak egy új variánsa jelent meg a franciaországi Bretagne-ban, amely PCR-teszttel nem mutatható ki. Az első vizsgálatok szerint a variáns nem súlyosabb és nem is fertőzőbb, mint az eredeti vírus – közölte kedden a francia egészségügyi minisztérium.

Bretagne regionális hatósága jelentette be, hogy egy járványgócban több olyan beteget is azonosítottak, akik a koronavírus tüneteit produkálják, de a PCR-tesztjük negatív lett.

A járványgóc Lannion település kórháza, ahol a szombaton ellátott 79 koronavírusos fertőzött közül nyolcnál azonosították az új variánst.

A tárca közleményében „több olyan, a koronavírusos fertőzés tipikus tüneteit produkáló pácienst” említ, akiknek a PCR-tesztje negatív lett, és a diagnózist csak szerológiai vizsgálattal vagy mélyebb légúti mintavételen alapuló, úgynevezett RT-PCR teszttel lehetett megállapítani.

A regionális illetékes hatóságok ezért Bretagne régió Cotes-d’Armor és Finistere megyéiben új eljárást dolgoztak ki az egészségügyi dolgozók számára a fertőzöttek jobb diagnosztizálására. 

„Elővigyázatosságból a prefektúrák és a regionális egészségügyi igazgatóságok megerősítik a vírus terjedését fékező intézkedéseket, például az oltások felgyorsításával, az egészségügyi előírások fontosságának hangsúlyozásával és a gyülekezések további korlátozásával” – jelezte a regionális hatóság.

A további vizsgálatok lefolytatásáig, amelyek célja annak megállapítása, hogy a variáns hogyan reagál a koronavírus elleni oltásra, illetve az antitestek jelenlétére, a breton változatot azon kategóriába sorolták, amelybe a világon eddig megjelent több ezer mutáns is tartozik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató