Noha az 1956-os forradalomra és szabadságharcra hagyományosan ősszel, október 23-án, majd november 4-én emlékezünk, történelmünk egyik legjelentősebb, 1956-hoz kapcsolódó évfordulója mégis a nyárhoz kötődik: június 16-a ugyanis egyszerre képezi a forradalom mártír miniszterelnöke, Nagy Imre és társai kivégzésének napját, ám három évtizeddel később azt a történelmi pillanatot is, amikor a nemzet végre méltó módon búcsút vehetett tőlük. Kevés olyan dátum van a magyar történelemben, amely ennyire világosan mutatja meg egy diktatúra kegyetlenségét, majd a szabadság végső győzelmét.
1958. június 16-án a Kádár-rendszer hóhérai végrehajtották a halálos ítéletet Nagy Imrén, Maléter Pálon és Gimes Miklóson. Az ezt megelőző koncepciós per célja természetesen ez esetben sem csupán néhány ember elítélése volt, hanem egy egész nemzet megfélemlítése. A hatalom ismét példát akart statuálni azokkal, akik a függetlenség, a nemzeti önrendelkezés és a szabadság ügyét képviselték, akik az e célokból kirobbant, majd brutálisan elfojtott forradalom legfőbb vezetői voltak. A kivégzetteket titokban, megalázó körülmények között temették el, sírjaikat elrejtették, nevüket igyekeztek kitörölni a közéletből. Évtizedeken át az állampárt ellenforradalomként beszélt 1956-ról, miközben a társadalom jelentős része tudta, és titokban vallotta is, hogy valójában miről volt szó.
A történelem azonban nem maradhat örökké saját meghamisításának áldozata: az 1980-as évek végére egyre erősebbé vált az igény az igazságtételre, a Történelmi Igazságtétel Bizottság, az ellenzéki mozgalmak képviselői és számos civil kezdeményezés is követelte, hogy a hatalom nézzen szembe saját múltjával. E tekintetben jelképes jelentőségűként értékelhető, hogy 1988-ban, a kivégzések harmincadik évfordulóján a párizsi Père-Lachaise temetőben emlékművet avattak az 1956-os mártírok tiszteletére: a világ már lerótta tiszteletét azok előtt, akiket saját hazájukban még mindig csak félve lehetett emlegetni. Az áttörés 1989-ben következett be: június 6-án, a romániai kommunista rémuralom utolsó évének nyarán, a Ceauşescu-korszak legsötétebb éveinek egyikében Magyarországon a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Nagy Imre és társai ítéletét, majd tíz nappal később sor került az újratemetésre is. A Hősök terén felravatalozott öt koporsó mellett ott állt egy hatodik is, az 1956-os forradalom összes névtelen hősének és mártírjának emlékére. A történelmi eseményen százezrek vettek részt – emberek, akik érezték, hogy történelmi igazságtétel tanúi. Délben országszerte megszólaltak a harangok, 12 óra 30 perckor pedig egy percre megállt az élet Magyarországon.
Nagy Imre újratemetése több volt egy gyászszertartásnál: a szocialista rendszer erkölcsi bukásának nyilvános beismerését jelentette. Egy korszak lezárult. Sokan joggal tekintenek erre az eseményre a rendszerváltás egyik legfontosabb pillanataként, hiszen majd’ fél évszázadnyi diktatúra után bebizonyosodott az elképzelhetetlen: az igazság erősebbnek bizonyult a hazugságnál. Június 16-a ezért nem csupán emléknap, hanem a nemzeti megbékélés, a történelmi igazságtétel és a szabadság napja is, amely kettős évfordulójának súlyával szimbolizálja, hogy a diktatúrák képesek elhallgattatni eszméket és embereket, de az igazságot végleg nem tudják eltemetni – ahogyan Nagy Imre és társai emléke sem tűnt el a jeltelen sírok mélyén, úgy a szabadság iránti vágy sem fakul ki a szívek mélyéből.
