2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hány óvoda nyílik meg megyénkben?

Bár a politikusok nyilatkozataiból a nagyközönség úgy érthette, hogy a járványügyi intézkedések június 15-től ígért lazítása nyomán a jelzett naptól megnyílnak a bölcsődék mellett az óvodák is, valójában az előkészítési intézkedések kezdődhettek meg június 16-án. Ettől fogva adhatták be kérvényeiket online vagy személyesen azok a szülők, akik nem tudják otthonról elvégezni a munkájukat, és nincs akire hagyniuk a gyermekeiket. 

Fotó: Nagy Tibor


Megyénkben 16.704 óvodai hely van, 10.876 szülő kérvényezte, hogy gyermeke a nyár folyamán óvodába járjon, 5.828 hely üresen maradt. A magyar tagozaton lévő 5.832 helyre 3.865 gyermeket írattak be, 1.970 hely üres. Marosvásárhelyen az 1.732 helyre 1.120-an iratkoztak, az első körben 612 helyet nem töltöttek be. 

A szülők által benyújtott kérvényeket a megyei tanfelügyelőségeken összesítették, és június 19-én délután átküldték a helyhatóságoknak, ahol eldöntik, hogy melyek lesznek azok az óvodák, amelyek nyitva tartanak a nyár folyamán – tájékoztatott Kovács Júlia óvónőkért felelős tanfelügyelő, aki a nyitás érdekében megszabott intézkedéseket is ismertette. Az iratkozás második szakasza július 20-31. között folyik, a harmadik szakasz augusztus 3-10. között lesz. Mivel a koronavírus-fertőzés megelőzésére szolgáló intézkedések miatt jelentős mértékben csökkent az óvodai helyek száma, továbbá elsősorban a nagycsoportos gyerme-keknek kell előnyt biztosítani, azt tanácsolják azoknak a szülőknek, akik nem vettek részt a visszairatkozás első szakaszában, hogy három lehetőséget tüntessenek fel, így, ha az egyik nem sikerül, akkor legyen tartalékban a másik kettő.

Az óvodák megnyitásának feltételeit három szaktárca, az oktatásügyi, az egészségügyi, valamint a munkaügyi és népjóléti minisztérium dolgozta ki.

Ezekről már két alkalommal is beszámoltunk lapunkban. Az általános, valamennyi bölcsődére, óvodára, délutáni iskolai foglalkozásra kötelező előkészületeken, intézkedéseken kívül az óvodák esetében az első helyen a jó minőségű ivóvíz biztosítása áll. A szabályzat azt is előírja, hogy a csap megengedését követően hagyni kell, hogy a vezetékben álló víz kifolyjon, és csak azután szabad megtölteni a gyermek poharát. Ahol tartályból kapják a vizet, azon egységekben a nyitás előtt laboratóriumban is ellenőriztetni kell az ivóvíz minőségét. 

Minden hosszított programú óvodában szakképzett személyzet kell ellenőrizze a gyermekek egészségi állapotát, és egy külön termet kell fenntartani azoknak az óvodásoknak az elkülönítésére, akik napközben rosszul lesznek, felmegy lázuk. Külön dadusa kell hogy legyen minden csoportnak, az óvónő vagy a dadus felügyelete mellett kell a gyermekek naponta többször kezet mossanak. Tilos a légkondicionáló berendezések használata, húsz percet kell szellőztetni a program megkezdése előtt és után is, foglalkozás közben ajánlatos a terem ablakát vagy ajtaját nyitva tartani. A személyzetnek kötelező módon arcmaszkot kell viselnie és négyóránként cserélnie. Ha koronavírussal fertőzött személlyel érintkeztek, nem mehetnek dolgozni. 

Egyet kell értenünk Kovács Júlia tanfelügyelővel, aki szerint nem lesz könnyű sem az óvodák előkészítése, sem a kötelező intézkedések betartása.

Kétségtelen, hogy a gyermekek számára lelki traumát, megrázkódtatást jelent a maszkot viselő idegen felnőttek látványa, különösen azoknak, akik nem az eddig megszokott óvodába fognak járni. Nehéz lesz hozzászoktatni őket a kétméteres távolság betartására is, hiszen eddig az óvoda lényegét a társak, az együttlét, a közös tanulás mellett elsősorban a közös játék jelentette. Az elkülönülést az állandó figyelmeztetés mellett sem lesz könnyű fenntartani, miközben eltűnik az otthonosság érzését jelentő függöny, padlószőnyeg és a nem mosható játékok is a termekből. Az utcai ruhát, cipőt le kell cserélni, s közben a szülő nem kísérheti be a gyermekét az öltözőbe, mint korábban, ez a teendő a dadusra vagy az óvónőre hárul. A gyermekek a tízórait, az ebédet a saját termükben fogják elfogyasztani, ahol gyakran kell fertőtleníteni minden felületet.

Bár a szülők számára nagyon fontos, hogy biztos helyen tudják óvodáskorú gyermeküket, az elkövetkező időszakban a felmentő megoldást a gyermeket vállaló vidéki vagy városi nagyszülők, a jó anyagi körülmények között élő családokban a dadus jelentheti. 

Az érintett három szaktárca által elrendelt rendkívül szigorú intézkedések a nyári óvodai foglalkozások során nagy terhet és felelősséget rónak az óvodai személyzetre, amelyet bővíteni kell, miközben kevesebb gyermeket fogadhatnak. A személyzet bérezése, az épületek fenntartása, a lázmérők, védőköpenyek, maszkok, kesztyűk, a rengeteg fertőtlenítőszer, a kéztörlésre használatos papírtörlő és egyebek folyamatos biztosítása is feltehetően sokba kerül, ezért a helyhatóságok jól meg fogják gondolni, hogy hány óvodát tudnak működtetni. 

Ma újabb egyeztetésre kerül sor a helyhatóság, a tanfelügyelőség, a közegészségügy, az óvodákért felelős iskolaigazgatók és az óvodák egészségügyi személyzete között. (bodolai)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató