2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az egészségről érthetően – előadás-sorozat a várban

Az Egészségről érthetően – A fák és az egészség kapcsolata előadás-sorozat második találkozójára kerül sor október 19-én, szombaton 11 órától Marosvásárhelyen, a vár udvarán, eső esetén az üvegkupolában. 

A meghívott szakemberek természetközelben dolgoznak, és segítenek visszatalálni az egyensúlyhoz, az egészség megőrzéséhez, konkrét ötleteik és megoldásaik vannak. Mindazokat várják a beszélgetésalapú előadásra, akiket foglalkoztat az egészség és a természet kapcsolata. Az előadásokon többek között szó lesz azokról a tudományos kutatásokról is, miszerint 20%-kal bizonyítottan kevesebb az asztmás és a légzőszervi megbetegedés azokban a városokban, ahol több a fa.12%-kal kisebb a depresszió kockázata azoknál az embereknél, akik zöldterület közelében élnek, mivel a természetben eltöltött idő javítja a mentális egészséget. Ha egy lakóépület mellett kivágnak egy fát,  kb. 4-8 fokkal lesz melegebb a falakon belül. Az utcai fák és parkok 2-4 fokkal hűvösebbé tehetik a környező területeket. Egy koros fa évente 118 kg oxigént termel, ami két ember egyévi oxigénszükségletét fedezi. 

Pár érdekes infó csak, ami azért jóval több annál, hiszen ezek az adatok is egyértelműen jelzik, hogy mennyivel jobb nekünk – egészségileg is –, ha mindennap kapcsolatban vagyunk a fákkal, a természettel.

Az egészségről érthetően előadás-sorat második találkozóján olyan emberekkel beszélgetnek a szervezők, akik nemcsak természetközelben élnek, hanem természetközelben is dolgoznak.

Meghívottak: Gál Aliz és Blizik Anita-Picur, a Pán Péter erdei óvoda alapítói, akik olyan közeget biztosítanak a gyerekeknek, ahol naponta kapcsolatban lehetnek a természettel, és így megtanulnak vigyázni rá, harmóniában élni vele. Szabó Lóránd, aki faápolással foglalkozik, és  jártas például a fák ultrahangvizsgálatában is, amivel megvizsgálható egy fa belső szerkezete, és ennek alapján el lehet dönteni, hogy ki kell-e vágni vagy sem, veszélyt jelent-e a környezetére vagy sem.

Mindazoknak, akiket valóban foglalkoztat az egészség és a természet kapcsolata, ott a helye a szombat délelőtti előadáson.

Az esemény végén a jelenlévők között kisorsolják Peter Wohlleben A fák titkos élete című könyvét. Biztonságos keretek között ki lehet próbálni a fára mászást és megtanulni, hogyan kell úgy mászni, hogy közben ne bántsuk őket, vigyázzunk rájuk. Kényelmes öltözet ajánlott. A részvételi szándékot a 0742-458-050-es telefonszámon vagy a napienidom@gmail.com e-mail-címen lehet jelezni október 18-ig. Azt is, ha valaki kipróbálná a fára mászást. A részvételi díj adomány jellegű, ajánlott minimális összeg 30 lej. Mindenkit szeretettel várnak. Tegyünk együtt az egészségért! – áll az esemény szervezőinek meghívójában. 


Fotó: Szer Piroska




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató