2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amerikai káposztasaláta (coleslaw)

Egy nagyobb fej káposztát apróra vágunk vagy gyalulunk. Két darab nagyobb murkot lereszelünk, egy nagyobb fej hagymát vékonyra szeletelünk. Az egészet alaposan összekeverjük, akár kézzel is jól összeforgathatjuk. 2 dl görög joghurtot 2 dl majonézzel, 5 evőkanál mézzel, 1 evőkanál mustárral jól kikavarunk, megsózzuk, borsozzuk, majd egy lime levét hozzácsavarjuk. A káposztánkkal összekeverjük, és ízlés szerint még sót, mézet adhatunk hozzá. Egymagában is fogyaszthatjuk, de pirítóssal is finom, illetve főételek kísérőjeként is megállja a helyét.



Csirkemellfelvágott 

1,5 kg csirkemellet ledarálunk, egy piros kápiapaprikát, valamint egy kisebb csokor snidlinget apróra vágunk. Ha nincs snidlingünk, egy zöldhagymának a szára is megfelel, apróra vágva. Hat cikk zúzott fokhagymát, 2 tojást, sót, borsot, végül 3 evőkanál olívaolajat adunk hozzá, majd jól összedolgozzuk. Alufóliát kiolajazunk, és a húsmasszát két részre osztjuk. Szorosan, henger formájúra felcsavarjuk az alufóliával, kb. három rétegben. A két végénél szorosan összecsavarjuk, akárcsak egy szaloncukrot, majd kb. egy órán keresztül vízben megfőzzük. Kihűlés után szeletelhetjük. Aki szeretné, lisztbe, tojásba és prézlibe forgatva ki is sütheti, majd így szeletelheti. Zöldséggel, sajttal fogyasztjuk.




Fetával, spenóttal, mandarinnal töltött pulykacomb

Egy jó nagy darab pulykacombot kicsontolunk, egy jól vágó késsel szétnyitjuk, majd alaposan kipotyoljuk mindkét oldalát. Mustárral vékonyan bekenjük, és megsózzuk, borsozzuk. Arra figyeljünk oda, hogy a pulyka több sót igényel. 20 dkg fetasajtot villával szétnyomunk, és rákenjük a hússzeletre, majd ráhelyezzük vastagon a megtisztított spenótot. Ne sajnáljuk, tehetünk rá bőven. Megszórjuk pirospaprikaporral, fokhagyma-granulátummal és borssal, majd mandarincikkekkel. Az egészet szorosan felgöngyöljük. Az alufóliát megkenjük olajjal, és ráhelyezzük a tekercset. Meglocsoljuk kb. 1 dl vörösborral. Szemes borsot, babérlevelet, 5 cikk fokhagymát és 1 egész fej hagymát teszünk melléje. Beborítjuk, begöngyöljük az alufóliába, majd a rudat tepsibe helyezzük, és kevés vizet töltünk alája. Sütőbe tesszük, majd 50 perc után kibontjuk az alufóliát, és további 15 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd csak ezután szeleteljük. Zöldségsalátával, szalmakrumplival, párolt rizzsel fogyaszthatjuk.




Belga csokis mousse-torta

Öt tábla 80 százalékos belga csokira van szükségünk, amiből négy étcsoki, egy pedig tejcsoki legyen. 2 dl friss tejszínnel gőz fölött megolvasztjuk a csokikat, 2 tasak zselatint pedig elkavarunk kevés vízzel, majd a masszához adjuk. A zselatint nem főzzük. 6 dl tejszínt (mivel édesített) cukor nélkül felverünk és 1 evőkanál bio étkezési keményítőt adunk hozzá. Ha nincs bio, jó a másik is. A csokis-tejszínes krémet kb. 20 fokra lehűtjük, hozzáadjuk a felvert tejszínt és 2 kanál mandulalisztet. A tortalaphoz szükségünk van 20 dkg 82%-os zsírtartalmú olvasztott vajra és 22 dkg darált zabkekszre.

A tortánkat csokiforgáccsal, csokikúpokkal díszíthetjük, de a díszítés mindenkinek a fantáziájára van bízva.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató