2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

9. Nemzetközi Ifjúsági Dzsesszverseny és -fesztivál

Amint arról korábban is írtunk, május 10-én, szerdán kezdetét veszi az egyik legnívósabb marosvásárhelyi zenei szemle, a Nemzetközi Ifjúsági Dzsesszverseny és -fesztivál. 

Amint arról korábban is írtunk, május 10-én, szerdán kezdetét veszi az egyik legnívósabb marosvásárhelyi zenei szemle, a Nemzetközi Ifjúsági Dzsesszverseny és -fesztivál. A marosvásárhelyi Diákház, a Jazz&Blues Club és a Partitúra Kulturális Egyesület által immár kilencedik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat új hagyományt teremtett, a héten kezdődő szemlével kapcsolatosan szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a szervezők, a tradíciótól eltérően ezúttal nem a Jazz Clubban, hanem a Toyota koronkai márkakereskedésében. 
A megjelenteket többek között a dzsesszklub társtulajdonosa, a fesztivál főszervezője, Demeter „Döme” József fogadta, aki elmondta: megváltozott a szemle neve, immár nemcsak fesztivál, hanem nevében is verseny. Ez a részt vevő versenyzők igénye volt. – Idén 16 csapat jelentkezett a versenyre itthonról, Hollandiából, a Moldovai Köztársaságból, Olaszországból, Magyarországról. A versenyprogramot követő esti koncerteken nyolc zenekar lép fel, rengeteg meglepetéssel, két kiállítással is készültünk – lesz például Liszt Ferenc-emlékkiállítás, továbbá bemutatjuk a dzsesszfesztvál csokoládéját és süteményét. Az eddigi évektől eltérően az idei fesztivál már szerdán elkezdődik, és vasárnapig tart, reméljük, nagy lesz az érdeklődés. A dzsesszklub mindhárom – nagy-, Piano- és Bunker – termét használjuk a fesztivál alatt, pénteken és szombaton a koncerteket a Bunkerben tartjuk. Mindennap lesznek workshopok, híres előadók tartják az előadásokat, koncertek után jam sessionök, reggelig tartó örömzenélések következnek. Ez utóbbi nagyon fontos, mert bárki bekapcsolódhat. Az idén sikerült a Maros Megyei Tanács támogatását is megszerezni, végre nem csak a kisebb-nagyobb cégek segítenek, hanem a tanács és a polgármesteri hivatal is. Köszönjük a vásárhelyi Diákháznak is a minden évi támogatást. 
A Toyota ugyancsak minden évben támogatott minket, az idén két autót bocsátanak a rendelkezésünkre, ők adják a fesztivál hivatalos autóit, amellyel furikázzuk majd a vendégeinket reptérre, szállodába. Kicsit nagyvilági lesz ezzel a fesztivál, olyan, amilyen külföldön lehetne. Nagyon színes lett az idei programunk, jó viszonyban állunk a környékbeli fesztiválokkal, kölcsönösen támogatjuk egymást. Külön köszönet annak a sok kisebb és nagyobb cégnek, amelyek mindig támogatnak minket. 
A dzsessz sokak szerint a ,,sznobok”‘ zenéje, ezért rengeteget dolgozunk azon, hogy népszerűsítsük – például ingyenbelépőt ajánlottunk fel a művészeti líceumnak és a művészeti egyetemeknek, hogy a diákok eljöjjenek, kedvet kapjanak erre a zenére. A versenyprogramok nagyon izgalmasak, rengeteg fiatal érkezik Marosvásárhelyre. 
Koncertszinten nem a legfurcsább vagy legtradicionálisabb dzsesszzenéket játszó együtteseket hívtuk meg, igyekszünk könnyen emészthető dzsesszmuzsikát kínálni. Nagyon elismert zenészek lépnek fel az idén, az első napon pedig ezúttal is helyet adunk egy kezdő dzsesszcsapatnak. Ez a formáció a Say What! Trio – félig vásárhelyiek, félig kolozsváriak. A tavalyi nyertes csapat szombat este lép majd fel, hatalmas bulira számítunk. A Stúdium Alapítvány is felajánlott díjakat, az idei nyertes felléphet a Forgatag keretében. Elég jól megmozdult a város, próbálunk összefogni, hogy a fesztivál megérje a jubileumi, tizedik évét is – mondta Döme.
A szemle programja pedig a következő: szerda, május 10. – Nagyterem (Jazz&Blues Club). 19.00 óra – A résztvevők fogadása. 20.00 óra – megnyitó koncert: Say What! Trio. Ezt követően koncert: Alex Man és Gyárfás István Guitar Duo (RO/HU).
Csütörtök, május 11. – Nagyterem (Jazz&Blues Club). 10-12 óra – workshop: Sárik Péter – Vajon mi a dzsessz? 13-15 óra – ebédszünet. 16-19 óra – versenyprogram. 21.00 óra – koncertek: Big Band (George Enescu Művészeti Egyetem – Iaşi), Sorin Zlat Trio (Románia). Koncert után – jam session. 
Péntek, május 12. – Bunker (Jazz&Blues Club). 10-12 óra – workshop: Gyárfás István és Alex Man – A gitár szerepe a dzsesszben. 13-15 – ebédszünet. 16-19 óra – versenyprogram. 21.00 óra – koncert: Teodora Enache & Kael Norbert (RO, HU). Koncert után – jam session. 
Szombat, május 13. – Bunker (Jazz&Blues Club). 10-12 óra – workshop: Mihai Godoroja – A dzsessz és a blues a sajtóban. 13-15 óra – ebédszünet. 16-19 óra –versenyprogram. 21.00 óra – koncertek: Váczi Eszter & Quartet (Budapest, HU), DAS Trio (a 2016-os kiadás nyertesei). Koncert után – jam session. 
Vasárnap, május 14. – Nagyterem (Jazz&Blues Club). 10-12 óra – workshop: Florian Lungu – A dzsessz a párkapcsolatban. 13-15 óra – ebédszünet. 16-19 óra – versenyprogram, utána döntő, eredményhirdetés és díjátadó ünnepség. 21.00 óra – koncert: On Impulse Ft. Deborah Carter (NL, USA). 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató