2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az életre szóló barátságok és a jó hangulat jegyében

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén 29. alkalommal szervezi meg május 8–12. között a diáknapokat. Az idei eseményen 64 diákcsapat vesz részt, amely rekordnak számít. A Törökvágáson megtartandó KMDSZ Diáknapok tekintetében meg kell említeni azt is, hogy ez az a diákfesztivál, amely összefogja az erdélyi magyar egyetemistákat, hiszen Kolozsvárra mindenhonnan érkeznek hallgatók.

Csapatok tekintetében fontos adalék, hogy az idénre bejelentkezett 64 csapat mintegy 2200 embert jelent, hiszen egy csapat legalább 32, legfeljebb 36 tagot számlálhat, egy csapatban legalább 16 fiú és 16 lány kell legyen. A potenciálisan fennmaradó négy helyet a csapattagok saját belátásuk szerint egészíthetik ki, magyarázta Pál Hunor, a 29. KMDSZ Diáknapok főszervezője.

A diáknapok nemcsak egy hétre köti össze az embereket, nemcsak egy hétig küzdenek közösen az egyetemisták, hanem a megszületett barátságok életre szólnak, és a csapatok tagjai év közben is találkoznak, együtt szerveznek különféle programokat, nyomatékosította László Petra, a KMDSZ elnöke. A barátságok megmaradását, az összekovácsolódást az is mutatja, hogy a koronavírus-világjárvány sem tudott gátat szabni az eseménynek, a korlátozó intézkedések feloldását követően a KMDSZ ismét belevágott a szervezésbe. A járvány utáni első diáknapok nagy sikernek örvendett, a csapatok nem tűntek el, hanem újult erővel várták az eseményt, ez is bizonyítja, hogy ez a rendezvény összeköti az egyetemistákat Erdély minden részéről, fogalmazott a KMDSZ elnöke.

De hogyan is kell elképzelni a KMDSZ Diáknapokat? Egyebek mellett az esemény szerves részét képezik a különféle játékok, amelyeket három kategóriába lehet besorolni: sportprogramok, kulturális programok, kocsmasportok. Ezek mindegyikére a csapatok pontokat kapnak, amelyek arányosan vannak elosztva a három kategória között. Értelemszerűen az egyes kihívásokra azokat a diákokat küldik el a csapatból, akikről úgy gondolják, hogy a legtöbb pontot tudják megszerezni, mondta László Petra. A KMDSZ elnöke azt is hozzátette, hogy az eseménysorozat első napján a csapatok a bemutatkozóra, míg a rendezvény utolsó napján, vasárnap, a majálison a gulyásfőzésre és az úgynevezett erotik show-ra kapnak még pontokat. Értelemszerűen a legtöbb pontot összegyűjtő csapat nyeri meg a diáknapokat.

A játékokra a csapatok már bemelegíthettek a KMDSZ Téli Majálison, itt és ezt követően a csapatok elkezdhették a készülődést a diáknapokra, emelte ki Pál Hunor, azt is hozzátéve, hogy a már komoly múltra visszatekintő, a teljes erdélyi egyetemistákat megmozgató KMDSZ Diáknapoknak természetesen megvan a bulirésze is. Az idén fellép a Pogány Induló, Bruno x Spacc és OTL. Ezen túlmenőn a szervezők további előadókat is bejelentenek még május 8-ig. A cél az, hogy minél színesebb legyen a zenei paletta, hogy mindenki megtalálja azt a stílust, ami neki tetszik, emelte ki László Petra, aki a Népújságnak azt is elárulta, hogy idén készülnek egy retrópartival is, amit már régóta kérnek az egyetemisták. A szervezett bulikon kívül organikusan is meg szokott teremtődni a felhőtlen szórakozás, a KMDSZ Diáknapoknak egy kultikus helyszíne az úgynevezett sánc, ami – ahogy a neve is mutatja – egy betonárok, ahol a résztvevők leülnek, visznek hangfalakat, és jól érzik magukat, emellett természetesen bent az esemény területén is szórakoznak, illetve meghallgatják a koncerteket, mondta Pál Hunor.

Összességében nézve a KMDSZ Diáknapok egy olyan esemény, amelyet egész évben várnak az egyetemisták, és nem szívesen maradnak le róla. Továbbá egy olyan rendezvényről van szó, amely megmozgatja a teljes erdélyi magyar diákságot, így minden egyetemistának ajánlott legalább egyszer részt vennie rajta.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató