2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A segesvári csata egyik legerősebb, legvitézebb hőséről mégis kevés szó esik manapság.


„Kozákok erre közre fogták,/ Hogy élve ejtsék fogságba őt,/ Ő küzd magát meg nem adva,/ Aztán saját szívébe lőtt” – olvasható a felirat Zeyk Domokos honvéd százados, Bem segédtisztjének bronzreliefje alatt a héjjasfalvi emlékművön, amelyet a segesvári csatában elesett honvédek tiszteletére állítottak. „A hatalmas testalkatú, ritka erejű bajvívó, daliás férfiú” hősiessége még az ellenség vezérét, Lüders orosz tábornokot is bámulatba ejtette. A segesvári csata egyik legerősebb, legvitézebb hőséről mégis kevés szó esik manapság.
Ezt pótolandó jó alkalmat kínál az idei bicentenárium. A nyáron lesz ugyanis 200 éve annak, hogy Zeyk Domokos megszületett Marosvásárhelyen, Zeyk Dániel és Vay Kata harmadik fiaként. Édesapja a Királyi Tábla ülnöke, később Marosszék kinevezett táblabírája volt. A református egyház keresztelési anyakönyve szerint 1816. június 19-én gróf Kemény Sámuel, a Királyi Tábla elnöke és gr. Bethlen Kata tartotta a keresztvíz alá. 
Az Erdély legősibb nemes családjai közé tartozó Zeyk család birtokai Hunyad vármegyében, Diódon terültek el. 
Zeyk Domokos Kolozsváron, Nagyenyeden, a mosonmagyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézetben és a Berlini Egyetem filozófia karán tanult. 1844-ben tért haza, feleségül vette báró Kemény Júliát, s Marosvásárhelyen telepedett le mint gazdálkodó. 
1848 októberében részt vett az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen. Ezt követő katonai pályafutásáról dr. Szabó Miklós történész írásából  kiderül:. az agyagfalvi gyűlésen 
Zeyk Domokos belépett a székely haderőbe, majd a székely határőrök csíki parancsnokának segédtisztjeként Marosvásárhely felé tartottak, hogy megelőzzék a Székelyföld bekerítését. Részt vett az 1848. október 29-i vajdaszentiványi győztes csatában. Amikor 1849. január 13-án Bem tábornok felszabadította Marosvásárhelyt, Zeyk Domokos beállt huszárnak Bem hadseregébe, ahol Mikes Kelemen ezredes csapatába került. A nagyszebeni csata után Bem főhadnaggyá, majd Mehádiánál századossá nevezte ki, és a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályával tüntette ki.
A segesvári ütközet előestéjét Petőfi Sándorral Székelykeresztúron a Gyárfás- kúrián töltötte. A csatában Bem mellett tartózkodott, majd meneküléskor ő szállt szembe az orosz dzsidásokkal, hogy Bem menekülését fedezze. Lengyel József szerint Zeyk Domokos menekítette – kengyelvasába emelve – Petőfi Sándort is. 
Lengyel József számolt be a Vasárnapi Újság 1871. január 27-i számában Zeyk Domokos hősies halálának körülményeiről is Dézsi Sándor szavai alapján, akinek állítólag Heydte beszélte el a történteket. 
„Már a csata bevégzödött; a dsidások – és nem kozákok – az üldözésből már tértek vissza, mikor Lüders orosz tábornok fényes táborkar kíséretében kijött Fejéregyházán felül a kis-buni-ut és ország-ut szögellésénél levő dombra, honnan a völgy területe mind alá, mind felfelé belátható. Míg itt állottak, szemcsövét a tábornok a fejéregyházi tanorok közepe felé irányozza, hol egy huszár nagy sárga telivér lován száguld. A szállongó, s őt megtámadó dsidásokat egyenkint levágja, s néha 3-4 közöl is egykettő megsebzése, s a többiek megszalasztása által kivágja. Már átugratott a tanorok sánczán, a táborkartól alig volt 100 lépésre, mikor egy fiatal tiszt a táborkarból kiugrat, Zeyket megtámadja. Ez hatalmas pallosszerü kardjával első vágásra homlokán olyat vág, hogy koponyafedél és sisak messzeugrott. Mikor ezt Lüders látta, szemét táborkarán végig jártatta, mintegy kérdezve, ha látták-e e hatalmas vágást? Azonnal parancsot adott, hogy e huszárt ne bántsák, hanem fogják el élve. Ezen parancsszóra egész dsida-erdő fogta körül Zeyket, de ő minden megadási felszólitásra vágással felelt. Ez támadóit felbőszité. Lovát és őt is már több dsida átfúrta. Végerejét megfeszité ekkor, pisztolyát elővonta s magát főbe lőtte. Állitólag Lüders Heydtéhoz fordult, s ezt mondotta volna: »Schade, ein guter Soldat!« (Kár, jó katona volt!) Itt megjegyzem ezuttal, hogy b. Heydte épen e hely környékére tette azon helyet, hol Petőfit elesve látta volna. Ezen hely megfelel annak, hol magam is elestét gyanítom.”
Zeyk Domokos és hősi halált halt néhány bajtársa emlékére Héjjasfalván állítottak emlékoszlopot. A területet néhai Haller József vásárolta meg, kerítette körbe és gondozta haláláig. 1888 nyarán Somogyi Albert helybeli birtokos vezetésével bizottság alakult azzal a céllal, hogy emléket állítson a szabadságharc hőseinek. Az összegyűlt pénzből Köllő Miklós szobrászművésztől rendelték meg Zeyk Domokos reliefképét, amit ércbe öntöttek. Az oszlop tervét Kertész Károly budapesti építész készítette el, a hét és fél méter magas emlékművet a Nagy testvérek kolozsvári kőfaragó vállalata kivitelezte bácstoroki kőből. Az emlékművet 1901 októberében Zeyk Domokos özvegyének a jelenlétében leplezték le nagyszámú zarándokot vonzó ünnepélyen – számolt be az eseményről a Magyar Polgár 1901. július 26-i száma. 
 
A Castellum Alapítvány a 2016-os évet Zeyk Domokos-emlékévnek nyilvánította Török Gáspár javaslatára. 
Az emlékév legfontosabb eseményeként emléktábla avatását tervezik a Marosi és Maros-mezőségi Egyházmegyék Esperesi Hivatalának helyet adó Teleki-házon a meglévő Petőfi-táblával szimmetrikusan. A fehér márványtáblára kerülő bronzplakett elkészítését Hunyadi László szobrászművész vállalta. 
A héjjasfalvi Zeyk-emlékművet szeretnék megvilágítani és háromnyelvű emléktáblával megjelölni, a helyhatóságok segítségére számítva (legalább egy autóbusznak elegendő) parkolóhely kialakítását kezdeményezni.
A marosvásárhelyi tanácstól beadványban kérik, hogy születési helyén utcát nevezzenek el Zeyk Domokosról.
Középiskolások számára tematikus versenyt hirdetnek egy irodalmi mű (esszé), képzőművészeti alkotás, fotósorozat elkészítésére.
Július 31-én megkoszorúzzák Zeyk Domokos szobrát Székelykeresztúron és a héjjasfalvi emlékművet. 
A részleteket a későbbiekben közlik az írott és elektronikus sajtóban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató