2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újdonsággal ünnepelt Szováta

Új formában, új helyszínen és új célkitűzésekkel szervezte meg idén a szovátai önkormányzat és a Visit Maros egyesület azt a teljes hétvégét felölelő programsorozatot, amellyel a város az egyik legnagyobb értékét, a Medve-tavat ünnepli.

     Fotók: Gligor Róbert László


Első alkalommal rendeztek Vin fest – Borfeszt néven városi ünnepséget Szovátán. Míg a Tökfesztivállal lezárják a nyári turisztikai idényt, ezzel a rendezvénnyel megnyitják azt. A múlt hét végi rendezvényen az eddigiektől eltérő, más stílusú programot kínáltak az érdeklődőknek. Borudvarba is be lehetett térni, ahol hazai és külföldi pincészetek mellett az Erdélyi Magyar Borászok Egyesülete is képviseltette magát.

Pénteken délután, a megnyitót követően az amfiteátrumban kerekasztal- beszélgetésekre került sor. Elsőként a helyi Fazakas Bíborka ultratávú terepfutó a nemrég megnyert 111 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary nemzetközi terepfutó versenyről beszélt, és arról is, hogy a sport a szenvedélye. Baczó Tünde koreográfus-rendező pedig arról szólt, hogyan lehet szenvedély és életforma a tánc. A napot a Bagossy Brothers Company – 10 év úton című film szabadtéri vetítése zárta.

Szombat délután dr. Kádár Annamária pszichológus tartott előadás témája a Valódi példaképek – történetek a küzdelemről és kitartásról volt, amelyből könyv is született. Ezt követően A kábítószer-használat mindenkit érint címmel tartott előadást Ion Roman, a marosvásárhelyi regionális kábítószer-megelőzési és tanácsadó központ vezetője és Ilieş Onuţ Sergiu volt kábítószer-fogyasztó. Tibi Uşeriu ultraterepfutó, a világ egyik legnehezebb versenye, az 6633 Arctic Ultra északi sarkköri ultramaraton háromszoros győztese mesélt a saját határaink feszegetéséről, a Via Transilvanica megvalósításáról és a 27 lépés című könyvéről. A napot a magyarországi Pesty Party Showband koncertje zárta.

Vasárnap délután hagyományaink, népművészetünk került előtérbe, az amfiteátrum színpadán a szovátai Sirülők néptáncegyüttes és a Tücsökraj népi gyerekzenekar, végül a Maros Művészegyüttes lépett fel.

Minőségi programokat!

A Borfeszt egy régi városi rendezvény továbbgondolása: 2000 óta ünneplik Szovátán a Medve-tó „születését”, mert az napra pontosan ismert (1875. május 27. – szerző megjegyzése), és a legközelebbi hétvégén emlékeznek erre különböző programokkal. Ez 2019-ig működött, de a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben nem lehetett megtartani, 2022-ben viszont már valamilyen szinten ünnepelni kívántak, ekkor készült el és avatták fel a fürdőtelep makettjét, így is tisztelegve a város kincse előtt. A világjárvány után ismét igényelték az emberek az üdülést, bár nem a 2019. évi formában. Már nem a nagy tömegeket, tömegrendezvényeket keresik, tehát a Medve-tó születésnapját mindenképpen vissza kellett hozni, ehhez pedig idén a tavaly befejezett fürdőtelepi amfiteátrumot és környékét választották helyszínül – mondta el bevezetőül a Népújság olvasói számára Fülöp László Zsolt polgármester. 

 A közösségi felületeken sokan kifogásolták, hogy miért nem a régi formájában és sörrel „meglocsolva” tartják a Medve-tó születésnapját, miért borral és új programokkal. Az elöljáró ezekre is válaszolt. Szovátának nincs sok köze a borhoz, ahogy a sörhöz sem, de a szomszédos Kis-Küküllő- és Nyárádmentének igen. A bornak helye van az emberi élet szinte minden fontos pillanatában. Ezért is Borfesztnek, és nem Medve-tó napoknak nevezték el a programsorozatot, mert a helyieknek és a megye lakóinak ez ismerős, de a megye vagy az ország határain kívül nem ismerik, a marketingszakemberek szerint pedig olyan elnevezést kell adni az eseménynek, amelyet minél nagyobb közegben lehet népszerűsíteni. Így lett idéntől Vin fest – Borfeszt a rendezvény neve. A bor minőségi ital, és mivel a rendezvényen csak színvonalas programokat szeretnének kínálni, úgy szeretnék ezt bevinni az emberek tudatába, hogy Szovátán borral és nívós programokkal ünnepelnek – magyarázta a polgármester.

Kicsiknek-nagyoknak számos programot kínáltak          


Sikert remélnek

A szombat délelőtt – gyermeknap lévén – a gyerekekről szólt, pénteken és szombaton délután jó életvitelükkel példát mutató, sikeres személyeket próbáltak bemutatni. Ezzel szembeállították a káros szenvedélyeket, a drogot az élsporttal, a sikerrel, és remélik, hogy a kettő után a minőségi élet szükségességét tudják felmutatni, főleg az ifjúságnak. „Szervezhetünk nagy rendezvényeket, ha a sarokban megmérgezik a fiatalokat, vagy létesíthetünk bármilyen infrastruktúrát, ha a gyermekeink tönkremennek vagy elmennek, ha nem tudnak sikeresek lenni a szülőföldön, akkor nem valósítottunk meg semmit” – fejtegette az elöljáró. Ezért is nem sörfesztivált szerveztek, és remélik, hogy ez a rendezvény sikeresebb lesz az eddigieknél. Ha nem, akkor tovább formálják, hiszen az ember sem dobja el a kisgyerekét, ha az egyévesen még nem sikeres, hanem tovább neveli, hogy majd tízévesen büszke legyen rá, ha sikereket ér el, és húszévesen elmondhatja, hogy nem rontotta meg őt semmi káros szenvedély, és ez az a nemzedék, amely továbbviszi azt, amit örököltünk őseinktől vagy mi magunk építettünk. Így tudunk sikeresek lenni egyénileg vagy közösségileg településeinken, Székelyföldön, Erdélyben – véli Fülöp László Zsolt polgármester.

Bor(ospohár)ban az igazság

A rendezvény nemcsak nevében volt Borfeszt, valóban minőségi és változatos borkínálatot vonultatott fel a borudvar, ahol egy borospohár megvásárlása és néhány borjegy megváltása után lehetett különböző italokat kóstolni vagy vásárolni. A szervező dr. Kincses Sándor falugazdásztól, a Maros Visit munkatársától megtudtuk: 13 borstandot állítottak fel, 16 borászat képviseltette magát. Ezek közül öt volt Maros megyéből, de itt voltak a lekencei (Beszterce megye), a kárászi (Szilágy megye), a ménesi (Arad megye) és egy Bihar megyei pincészet képviselői is, Magyarországról pedig három borászat. A rendezvény célja a borfogyasztás népszerűsítése. Szovátán rengeteg turista megfordul az ország minden pontjáról, az ideérkező borászok egy része jelen van a nagykereskedelemben, de vannak jó borral rendelkező, ám nem ismert borászok is. Ez jó alkalom volt számukra a bemutatkozásra, a piacszerzésre, mert ma az internet és a gyorsposta segítségével bárhová kézbesíthetik a termékeiket – mondta el lapunknak a szakember.

Tokaj-Hegyaljáról és a Mátrából három családi pincészet érkezett. Sokat járnak Szovátára, érdekeltségek kötik ide őket, ezért örömmel fogadták el a meghívást, és elhozták boraik színe-javát. Vannak ismerős borászok itt, és próbáltak másokkal is ismeretséget kötni – mondta el lapunknak a Mádról érkezett Széplaki István borász. A Kis-Küküllő felső vidékét a kelementelki Orbán családi pincészet képviselte. Nagyon jólesett, hogy őket hívták meg – osztotta meg velünk Orbán Mihály, aki fiaival hétfajta bort és kétfajta szűretlen bort hozott. Csak annyi bort termelnek, amennyit a barátokkal elfogyasztanak, és amennyit a barátok felvásárolnak tőlük. Másfél hektáron termesztenek szőlőt, ez is rengeteg munkát igényel, minden nap ott kell lenni a szőlősben, de ha a munkát szeretettel és jókedvvel végzik, az megmutatkozik a bor minőségében – hívta fel a figyelmet a gazda.

 A borudvarban falatozni is lehetett, a szovátai tejfeldolgozó gyár sajtjait is meg lehetett kóstolni. A kisgyerekeket különböző játékokkal szórakoztatták.

 

Borfeszt – új idénynyitó program 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató