2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagyszabású villámcsődület a tánc világnapján

Április 29-én, a tánc világnapja alkalmából nagyszabású táncünnepély lesz a marosvásárhelyi Színház téren, ahol 1300 táncos lép fel, a közönség száma előreláthatólag megközelíti a 4000-et. A villámcsődület jó alkalom a tánc népszerűsítésére és a különböző stílusok megismertetésére. A rendezvény előkészületeiről sajtótájékoztatón számolt be Barabási Attila-Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója.

A táncosok száma évről évre nő 

Április 29-én van a tánc világnapja, erre az alkalomra nagy lendülettel készül a Maros Művészegyüttes és a Visit Maros. A tánc világnapját 1982-ben ünnepelték először, azóta rendszeresen jeles nap ez a táncintézmények és táncosok számára. 

– Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes az egyetlen hivatásos táncos intézmény, s mint ilyen, 11 éve villámcsődületekben vesz részt a város különböző részeiben, például az ócskapiacon, a piacokon, buszmegállókban, bevásárlóközpontokban, a Somostetőn, ahol a Maros Művészegyüttes táncosai mellett más amatőr néptánccsoportok is fellépnek. A világjárvány alatt az amatőr együttesek nem vehettek részt, de a hivatásos táncosok engedéllyel még a kijárási tilalom idején is kivonulhattak a Színház térre, és még maszkban is megtartottuk a villámcsődületet. Ezzel felhívtuk a figyelmet, hogy szívügyünk a néptánc, még akkor is, ha minden más elhalkult! Aztán megszületett az ötlet, hogy jó lenne az amatőr táncosokat nagyobb számban bevonni, s ezelőtt három évvel 500 néptáncost kértünk fel a villámcsődületre. Nem 500-an, hanem sokkal többen csatlakoztak. A szervezés alatt rájöttünk, hogy nemcsak a néptáncosokat, hanem a táncművészet különböző ágait is megviselte a járvány, s jó lenne felkarolni őket is. Ezért az utolsó hetekben újabb felhívást tettünk közzé, aminek nyomán csatlakoztak a táncművészet több ágazatának táncosai is, sport-, balett-táncosok, street dance-esek, különböző társulatok tagjai, s így elértük az ezres létszámú villámcsődületet. Ezt a számot tavaly jól meghaladtuk, 1200-an gyűltünk össze. Idén is több mint 1200-an jelentkeztek be erre a rendezvényre, de ennél többre számítunk.

A tánc mindenkié

– Nem mindegy, hogy milyen az időjárás, tavaly esett az eső, megázott a padlószőnyeg, de mire megkezdődött a rendezvény, kisütött a nap, és az 1200 táncos együtt forgott, együtt dobbantott – emlékezett vissza Barabási Csaba-Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója.

A villámcsődület 14-től 18 óráig tart, 15 órakor lépnek fel az első táncosok, a néptáncosok 17 óra után következnek. Az igazgató ismertette a fellépő együtteseket, klubokat, ezek körülbelül 400 táncost vonultatnak fel. 

A néptáncosok közül több mint 800-an vesznek részt, köztük lesz a Csillagfény, a Bíborka, a Búzakalász, a Hajdina, a Borsika, a Szivárvány, Tipegők, a Gyöngyvirág néptáncegyüttes, a székelykáliak néptáncegyüttese, a Csipkebogyó, a Boróka, a Zsúrló, a Csurgó néptáncegyüttes, a Aranyos, a Napsugár, az Öreg Fenyő néptáncegyüttes, a Bokréta, a Mezőfele Gyöngye, a Maros Művészegyüttes magyar és román tagozata, továbbá több román néptáncegyüttes is fellép. 

A villámcsődületen a román tagozat învârtitát fog táncolni, a magyar tagozat egy mezőségi táncot ad elő, majd a két tagozat mezőségi román táncot fog járni. A közös nagy táncban a magyar tagozat mezőségi tánccal kezdi, majd nyárádmentivel folytatja, és moldvaival fejezi be. A művészegyüttes magyar társulatának legényei egy cigánytáncot adnak elő. A szervezők 20-30 zenészre számítanak. 

Rossz idő esetén több zárt helyiségben – bevásárlóközpontokban – tartják meg a rendezvényt.

Az igazgató elmondta, hogy háromnégyezer nézőre számítanak, ugyanis a táncosok szülei, nagyszülei, barátai minden fellépéskor kíváncsiak a táncosokra.

Április 29-én 14 órától tehát táncünnepély a Színház téren. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató