„Karhatalmisták”
2012-03-20 15:08:14
- Joó Kristóf
A karhatalom szót ma viszonylag ritkán használják, jobbára a passzív szókincsünk része. Általában minden olyan testületet így nevezünk, amelynek elsőrendű feladata a rend, a közbiztonság fenntartása és a bűnüldözés.
A karhatalom szót ma viszonylag ritkán használják, jobbára a passzív szókincsünk része. Általában minden olyan testületet így nevezünk, amelynek elsőrendű feladata a rend, a közbiztonság fenntartása és a bűnüldözés. A szó maga német mintára (Brachialgewalt) keletkezett összetétel: a latin-német brachial (’testi, kézzelfogható, a karhoz tartozó’) és a Gewalt (’hatalom’) szó összeforrásának a magyar karhatalom amolyan tükörfordítása. Az pedig már a nyelvi változások „jópofábbik” osztályába tartozó fejlemény, hogy a mogorva és tekintélyes tartalmú szót olykor a latin -ista foglalkozásnév-képzővel is megtoldják, így nevezvén minden rendfenntartó, bűnüldöző hatóságot.
A legáltalánosabb rendőr szóról nincs miért sokat beszélnünk. Az viszont megérdemel egy kis gondolkodást, miért fordítják nálunk lépten-nyomon, szolgai fantáziátlansággal „közösségi rendőrségnek” a román poliţia comunitară kifejezést, holott ennek van szabatos magyar neve is: a polgárőrség. Magyarországon gyakran használt szó, maga a „testület” pedig a közrend és közbiztonság fenntartására létrejött társadalmi szervezet, amely pusztán az egyesülési jog alapján áll; további funkciói pedig a határőrizet, a környezet- és természetvédelem, a veszélyhelyzetek megelőzése és kezelése, a társadalmi bűnmegelőzésben való lakossági részvétel elősegítése. Tevékenységük ellátása során a polgárőrök hatósági jogkörrel nem rendelkeznek, kényszerítő eszközt – például lőfegyvert vagy gázsprayt – nem alkalmazhatnak, eltérően a „szabályos” rendőröktől.
Különleges rendfenntartó szervezetnek számít az, amit románul így hívnak: poliţia de proximitate. Ennek a magyar megfeleltetése nem bonyodalommentes; talán leginkább a kistérségi rendőrség találó rá (a latin proxime a prope, vagyis ’közel’ melléknév felsőfoka, azaz a ’legközelebb’). A kistérségi vagy települési rendőrök elsődleges feladata a helyi bűnmegelőzés, illetve a lakosság és a hatóságok együttműködésének bizalmi alapokra helyezése.
Erdélyben sok helyen csak zsandároknak nevezik azokat a „karhatalmistákat”, akik elsősorban vészhelyzetben, széles erőbevetéssel és -demonstrációval szorítják vissza a rendbontókat. Ezek természetesen a legklasszikusabb csendőrök. A csendőrség (francia gendarmerie, innen a román jandarmerie is) Európa számos országában létező, helyenként szervezetileg részben a hadsereghez tartozó, katonai elvek szerint szervezett rendőri szerv, de a régebbi évjáratúak – akik megélték az erdélyi „kurta magyar világot” – jól tudják, hogy a mai csendőrök egészen más státusnak és tiszteletnek örvendenek (vagy épp nem örvendenek), mint az egykori „kakastollasok”, akik olykor csupán a puskatus egy halk koppintásával is fenn tudták tartani a rendet. Persze – a lakosság is jobban idomított volt, mint ma.
„Ájncváj – policáj…” – közismert, igaz, egy rongyosra hallgatott zörejzenéből, egy német mondóka első három szava. A policáj (német Polizei), vagyis a rendőrség helyett azonban húsz-huszonöt évvel ezelőtt még milíciát használtunk, mit is tehettünk volna, ha így hívta magát a román karhatalom legátfogóbb intézménye. Pedig a milícia régen polgárőrséget, nemzetőrséget, népfelkelő sereget jelentett, olyan hadsereget, amelynek nem volt állandó tényleges állománya és laktanyái, tagjai felszerelésüket otthon tartották s lakóhelyükön vettek részt időnkénti gyakorlatozáson – ilyen például ma is a svájci haderő. De bizonyos országokban, így a volt Szovjetunióban, a milicisták állambiztonsági feladatokat is elláttak. A szó a latin miles vagyis ’katona’ származéka – gondoljunk továbbá a militáns melléknévre.
