A „germanista” író, akinek szakterülete a dunai népek irodalma

Az Európa Könyvkiadó emblémájával, elegáns sötétkék kötésben jelent meg az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégének könyve, a DUNA. Claudio Magris (1939) Triesztben született olasz író, publicista.

A Duna jelképes forrása

Az Európa Könyvkiadó emblémájával, elegáns sötétkék kötésben jelent meg az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégének könyve, a DUNA. Claudio Magris (1939) Triesztben született olasz író, publicista. Hosszú sorok vártak dedikációjára a Millenárison, nagy közönsége volt beszélgetésének Esterházy Péterrel, a sajtó számos könyvismertetést közölt műveiről. Legújabb megjelent könyvei magyarul: Egy másik tenger, Kisvilágok, Hangok.

Számos irodalmi nagydíj – olasz, holland, osztrák, francia – jelzi az utóbbi évtizedben az író elismerését, olvasottságát Európában.

Híres esszéregénye, a Duna, amely olasz eredetiben 1986-ban, magyarul először 1992-ben jelent meg, 642 oldal az új kiadásban. Ezt vehettem először kézbe, és bár nem könnyű olvasmány, igyekeztem hamar a végére járni, mivel az utolsó részt a Duna romániai szakaszának, illetve Romániának, a Delta vidéknek szenteli a szerző, másrészt a könyv központi fejezete, amely Magyarországról szól, a szerző szerint a legjobban kifejezi a könyv lényegét.

Hiábavaló jegyzetelés

Az esszéregényt általában jegyzeteléssel olvassuk, aztán rájön az ember, hogy oldalakat másolhat, jegyzetelhet belőle, olyan sok gondolatot, párhuzamot, érdekes vonatkozást ébreszt, akár egy Duna menti városról, akár a Duna-táj íróiról, nevezetes embereiről van szó. Magris kiváló publicista (a Corriera della Sera munkatársa volt), européer, haladó demokrata, az európai együttműködés, összetartozás protagonistája. Az új magyar kiadáshoz előszót ír, hiszen a nyolcvanas évek elejének Európája óta sokat változtak a közép-európai országok, még nem létezett a mostani Európai Unió. Elmondja elindulását a nagy utazásra, amely évekig tartott.

„Egy ragyogó őszi délutánon” kezdődött, amikor barátaival elhatározza, hogy addig kóborolnak a Duna mentén, amíg le nem érnek a Fekete tengerig. „Érzelmes utazásnak” nevezi állomásait a történelem nagy monumentumainál vagy jelentéktelen részleteknél, ahol véletlenül hallott történetek teszik izgalmassá. Azt is sugallja, hogy könyve az utazás, az élet könyve „hiszen az ember az állapota szerint utazó, s ezért minden idők legnagyszerűbb könyve, az Odisszeia óta, az élet legigazibb jelképe az utazás.”

Hol ered a Duna?

Indulhat hát az olvasó a fekete-erdei Neu-Ecki fogadó padjától, a jelzőtábla mellől, amely a Duna forrására vagy forrásaira mutat. A Breg forrásánál áll a tábla és a mai napig vita folyik arról, hogy hol ered a Duna.

Két város, Furtwangen és Donaueschingen vetélkedik ezért. Ezután elmélkedés következik az ókori tudósok és a maiak hipotézise felett, ragaszkodva végül az autentikus földrajzi hivatalos tényhez, miszerint Donaueschingenben a Breg és a Briegach egyesüléséből keletkezik és kezdődik a Duna. „Háromezer folyókilométernyi utazás a Duna menti világba”, különösen azokban az években, amikor nagy események kezdődtek és zajlottak a Duna-táj országaiban. Magris szerint a Duna „a posztmodern Bábel s egyszerre megszabadító és nyugtalanító rendkívül zavaros helyzet jelképévé vált”.

Sigmaringen váránál a messkirchi Szent Márton-templom előtt, amíg Célinere (Louis-Ferdinand Céline francia író ) emlékezik az író, egy táblán olvassa, hogy ebben a házban lakott gyermekkorában Heidegger. A templom sekrestyésének fia volt a későbbi nagy filozófus „Fasiszta kisiklása” a zsarnok le-galitása, egyedüli üdvözítője a tájnak, csakis magáénak érzi a Fekete-erdőt. A Sigmaringen vár urai, a Hohenzollern-Sigmaringenek egyike volt I. Károly, Románia királya. Azt mondják, hogy ez a hercegi család sem találta meg otthonában a harmóniát, ezért vállalta az elutazást. De itt lakott Pétain marsall, továbbá a tehetetlen Laval, a Vichy kormány miniszterelnöke. Ulm városa talán felemelőbb a Duna felső szakaszán, piacterén a székesegyházzal, tornya a világ legmagasabb templomtornya. 1377-ben kezdték építeni és 1890-ben fejezték be. Hosszan elidőzik Ferdinand Thran „pontos és pedáns” ismertetőjénél, itt mondja el egy bizonyos Wammes molnár nadrágjának történetét, amelynek árát (6 schilling 2 fillér) a jámbor hívő a templom építésére adományozta. A város leghíresebb fia Albert Einstein, a városházán pedig emléktábla hirdeti, hogy Kepler is Ulmban jelentette meg Tabulae Rudolphinae c. művét.

Nagy kihagyásokkal említsük meg az író útján Günzburgot, amely Maria Antoinette esküvőjéről nevezetes. Szívesen kihagynám e „gyönyörű házak, kedves, tiszta utcák” városából Josef Mengele nevét. Itt született az auschwitzi hóhér, és itt bujkált a Günzburgi kolostorban 1949-ig, mint egy diszkrét úr, a legiszonyatosabb bűnök elkövetője.

Érdekes történetek szállongnak Regensburgról, a birodalmi gyűlés székhelyéről, a mitikus múltból táplálkozó birodalmi eszme városáról, hagyomány itt a virágvasárnapi körmenet a szamárral, ám a következő városok már a Habsburgok hatalmát hirdetik. Sankt Florian késő barokk pompája, Bruckner orgonájával, az örvénylő víz legendája a Greini partszakaszon, Artstetten kriptája, ahol Ferenc Ferdinánd és felesége nyugszik. 80 kilométerre vagyunk Bécstől, addig még Tulln városa rendkívüli érdekesség, a környéki erdőségek és mocsaras rétek világa, Konrad Lorenz birodalma, nemkülönben a Nibelung-ének hatalmas tablójának színhelye, Attila és Krimhilda találkozása, a vazallus népek nagy seregszemléje.

(Folytatjuk)