„Célunk nem korlátozódik az előadások értékesítésére”
Június 11-én késő este, a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretén belül nyújtották át a Tompa Miklós Társulatnak a Színházat vegyenek! elnevezésű színházmarketing megmérettetésen nyert díjakat. A Magyar Teátrumi Társaság által szervezett versenyben a Tartuffe című előadás plakátja és a Játék a titkokkal címet viselő társulati fotóalbum bizonyult a legjobbnak színházi plakát, valamint színházi kiadvány kategóriákban. A díjakat a versenyprogramban szereplő Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadás után adták át.
Az elismerések kapcsán Kölcze Katát, a marketingosztály vezetőjét és Hodgyai István plakáttervezőt, fotó- művészt kérdeztük.
– Milyen jelentőséggel bírnak az intézmény szempontjából ezek a díjak?
Kölcze Kata: Könnyű úgy színházi marketinget csinálni, ha egy rendkívül kreatív alkotócsapat áll rendelkezésre. Keresztes Attila művészeti vezető irodája kész varázsműhely, ahol csodálatos ötletek születnek. Hotdog (Hodgyai István) kiválóan dolgozik: elolvassa az előadások szövegét, ott ül próbákon, kitűnően kommunikál és odafigyel minden részletre – legyen szó plakátról vagy éppen kreatív társulati fotóról.
A marketingosztály vezetőjeként azt tapasztalom, hogy a fő feladat az ütemezés. Minden előadás vagy jeles esemény ütemtervét jó előre elkészítjük, és mindezt úgy, hogy hosszú időt szánunk az ötlet kidolgozására. Igazából ez a kulcsa mindkét díjnyertes alkotásnak. Ismerjük és elismerjük a művészek mechanizmusát, ezért úgy látom, a marketingosztály könnyedén tud kapocs lenni a művészi munka és a tárgyi megvalósítás között.
Azért fontosak számunkra a Színházat vegyenek! díjak, mert célunk nem korlátozódik az előadások értékesítésére. Jelentős hangsúlyt fektetünk arra is, hogy minél szélesebb körű közönségnek megmutassuk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát, hiszen büszkék vagyunk rá.
– Hogyan lesz valakiből plakáttervező?
Hodgyai István: A képzőművészeti középiskola után festészetre készültem, de attól tartottam, hogy az egyetemen a tanárok rám erőltetnék a saját stílusukat. Valami olyan új szakterületre vágytam, amiben kifejleszthetem a saját kreativitásomat. A színház erre megfelelő terep. Így történt az, hogy felvételiztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakára – ez még a korábbi képzőművészi készültségemhez is közel állt. Később rájöttem, hogy nem díszlettervező szeretnék lenni, mert inkább képekben gondolkodom, és nem térben… Bartha József osztályvezető tanárom több kortárs művészeti ág felé mutatott betekintést. Ő mutatott nekem plakátokat is. Tetszett a benne rejlő kreativitás, és elvállaltam egynek a megtervezését a Stúdió Színházban.
– Mióta készíted a Nemzeti Színház plakátjait?
Hodgyai István: Másodévesen már én terveztem a Stúdió plakátjait, majd mikor végeztem, alkalmaztak arculattervezésre. Három éve keresett meg a színház vezetősége, hogy szeretnének velem dolgozni. Igent mondtam.
– Szerinted mit mutat egy jó plakát?
Hodgyai István: Mindenképp az előadást kell reprezentálja, de úgy, hogy közben nem szabad elmesélje. Meghökkentő kell legyen. Kell legyen benne valami ötlet.
– A Tartuffe meghökkentőnek meghökkentő. Az ötlete honnan származik?
Hodgyai István: A tervezés folyamata nagyjából olyan, mint a layerek [rétegek] a Photoshopban, amelyek egymásra tevődnek, és megszületik a kép. Nem hiába készül a plakát ezzel a programmal. Egyik layer a rendező, a másik a tervező, a harmadik a drámaíró, a negyedik a zeneszerző stb. – mindenikük nagyon tud inspirálni. Az utolsó pedig én vagyok. S amikor mindez egymásba rakódik, megszületik a plakát.
A Tartuffe-ét Keresztes Attilával együtt találtuk ki. Az előadás végén van egy nagyon erős kép, mikor Tartuffe-öt keresztre feszítik. Innentől elkerülhetetlen, hogy egy kereszt valamilyen formában megjelenjen a plakáton. A beintés gesztusa pedig a konfliktusnak a jelképe, például amikor valaki átver…
– Ugyanígy együtt dolgoztatok a társulati albumon is?
Hodgyai István: Ott azt a feladatot kaptam, hogy egyetlen képben fogalmazzam meg a társulat színészeinek életét, azt, ami a színészt meghatározza. A fotózásokat beszélgetések előzték meg: volt, akivel elkészültünk három óra alatt, volt, akivel több napon át beszélgettünk, majd kerestünk egy megfelelő helyszínt, és megejtettük a fotózást, amit sokszor az öniróniáig fokoztunk.
– Színházzal kapcsolatban általában olyan díjakat osztanak, ami az előadás és megvalósítása köré szerveződik. Mit jelent neked ez a nem szokványos elismerés?
Hodgyai István: Nagyon boldog vagyok, de ez nem csak az én elismerésem, hiszen mindkét munka Keresztes Attila kezdeményezésére született, a színészekkel együtt találtuk ki a társulati fotók koncepcióját, továbbá az egész munkának keretet maga a színház biztosított.
Jó érzés az, amit az elmúlt években itt tapasztaltam: a színészek majdnem annyira várják a plakátot, mint a szereposztást. Az embereknek fontos az, hogy mi fogja képviselni az előadásukat. Már a próbafolyamat második hetében szokták kérdezgetni tőlem, hogy mi lesz a plakáton – és ez a legjobb elismerés.
Keresztes Franciska
