2024. july 9., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyolc új könyv a Pallas-Akadémia estjén


A cím a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár mottója. Nagyon sokan egyetértünk vele, ezért is biztos, hogy a november 10–13. között zajló eseménysorozat minden napján újra érdeklődők sokasága árasztja el a vásár színhelyeit. Több mint 90 műsorszám várja a közönséget a Nemzeti Színházban, a Kultúrpalotában, a Bernády Házban és másutt. Egyszerre ennyi jelentős magyarországi szerző, könyv- és művészeti műhely, mint ezúttal, talán még nem is volt jelen városunkban. A szervezők az irodalom ünnepének nevezik rendezvényüket, és joggal. Ennek jegyében népszerűsítik kiemelt programjaikat. A szépirodalom mellett azonban számos olyan új kiadvány és ahhoz kapcsolódó találkozó lesz műsoron, amely ugyanúgy megérdemli a koncentrált figyelmet. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó estjén például nyolc újdonságot ismerhet meg a közönség. A köteteket és szerzőiket a könyvműhely két jól ismert szerkesztője, Kozma Mária és Sarány István mutatja be.
Pénteken, november 11-én 18 órakor a Bernády Házban kerül sor a bemutatóra. Pár mondatban már most érdemes szót ejtenünk a Pallas-Akadémia idei friss terméséről. 
Kezdjük a képzőművészettel. A kiadó ezen a téren minden bizonnyal a honi magyar könyvesszakma csúcsait ostromolja. Folytatva népszerű Élet-Jelek sorozatát, ezúttal Orth István életútját, munkásságát, sokoldalú művészetét kínálja föl az olvasóknak. A jeles nagyszebeni alkotóról szóló szép kivitelezésű kötet szerzője Nagy Miklós Kund. Egy másik művészeti vonatkozású kiadvány Banner Zoltán művészettörténész tanulmánygyűjteménye, a Képírás – képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről címet viseli. A könyvet számtalan hasznos lexikális adat gazdagítja.
A kiadó az irodalomtörténetre is mindig nagy figyelmet fordított. Egyik leghűségesebb szerzője Pomogáts Béla, aki ezúttal Erdélyi műhely Budapesten címmel tesz le hiánypótló kötetet az olvasó asztalára. A budapesti irodalomtörténész elsősorban a két világháború közötti erdélyi magyar irodalmi életre irányította figyelmét. Ennek az időszaknak kitartó kutatója Cseke Péter is. Az ő kötete, az Örökhagyók, értékvédők is hiteles képet nyújt arról a küzdelemről, amelyet tollforgatóink a megmaradásért, a valódi értékek továbbadásáért folytattak.
A szépirodalommal sem bánnak mostohán a csíkiak. Három új verskötettel lépnek közönség elé. Ferencz Imre költő Játékidő című könyve egyfajta „lélekutazás, szellemutazás”. Borsodi L. László manapság szokatlan műfajban, prózaversben közvetíti mondandóját. Új kísérlete az Utolér, szembejön. És ismét szóhoz jut a közkedvelt lírikus, Kenéz Ferenc is. Az Esőben könnyen rámtaláltok elsősorban a gyerekeknek ajánlott, de a felnőttek is élvezettel olvashatják. A kötet 1983-ban megjelent első kiadása nagy siker volt, most is ez várható. Az illusztráció a jelenhez igazodott, Orosz Annabella munkája. Itt hívjuk fel a figyelmet a kiadónak arra a törekvésére, hogy minél igényesebb külalakban, kivitelezésben juttassa el a műveket a közönséghez.
Rájuk, az olvasókra gondolt a prózaíró Kozma Mária, amikor A Fehér-patak útja című új regényét megírta. Amint egy interjúban elmondta, könyvének főhőse maga az olvasó. „A regény arról szól, hogy valaki ír egy családregényt, ezt egy másik személy, aki ismeri a családot és a történeteket, elolvassa és kommentálja, rámutatva, hányféle olvasata lehet például egy önéletrajznak.” Az alcím interaktív regénynek nevezi a könyvet, ez még inkább felkeltheti iránta a közönség érdeklődését. De minderről bővebben hallhatunk a kiadó jövő pénteki bemutatkozó estjén. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató