2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Zsiványok egymást közt, nyalaviul

  • 2012-01-20 14:10:00

A tolvajnyelv – amelyet manapság egy-egy szakma szakszavainak megjelölésére használunk – valamikor tényleg a tolvajok nyelve volt. Létrejöttének oka, hogy minden szakma – így a tolvajoké is – igyekezett megtartani zártságát, kerülni a külső behatolást. Ennek eszköze lett az a speciális nyelv is, amelyet a szakma művelői használtak, hogy kívülállók ne értsék meg őket. És mivel a tolvajok legkiválóbbjaikat egymás között nyalavinak nevezték, így a tolvaj vagy zsargonnyelv első megjelölése a nyalavi nyelv volt.

A tolvajnyelv – amelyet manapság egy-egy szakma szakszavainak megjelölésére használunk – valamikor tényleg a tolvajok nyelve volt. Létrejöttének oka, hogy minden szakma – így a tolvajoké is – igyekezett megtartani zártságát, kerülni a külső behatolást. Ennek eszköze lett az a speciális nyelv is, amelyet a szakma művelői használtak, hogy kívülállók ne értsék meg őket. És mivel a tolvajok legkiválóbbjaikat egymás között nyalavinak nevezték, így a tolvaj vagy zsargonnyelv első megjelölése a nyalavi nyelv volt.

Egyik legkorábbi tolvajnyelv-emlékünk 1782-re datálódik, amikor is Hajdúböszörményben, a hajdúkerületi törvényszék a hatékonyabb bűnüldözés érdekében összeállította azoknak a fontosabb szavaknak a jegyzékét, amelyeket a vásári tolvajok használnak. Az összeállító Jablonczay Petes János főjegyző az elfogott tolvajok vallomásaiban használt megnevezéseket gyűjtötte össze, jelentésükre nézve ellenőriztette is őket, méghozzá magukkal a tolvajokkal. A szójegyzék hamarosan felkerült a magyar királyi helytartótanácshoz, amely lemásoltatta és használatra elküldte azt a megyéknek is.

A jegyzék szavai között van néhány, amely három évszázad távlatából is érthető. Ma is használjuk a megruház igét megver jelentésben (ebből ered a nagy sportvereségre utaló zakó is), a cafka, a haduvál (hadovál) és a kapduál (kapdovál) szavakat; a zsebtolvajok még az ötvenes években is rajzoltak maguknak egy pénztárcát a zsúfolt villamoson (ma is ezt teszik, de nem így nevezik.) Igaz, tizennyolcadik századbeli elődeik még kútnak nevezték a zsebet, és kutazásnak a zseblopást.

A gagyitól a szinguláig

Van aztán olyan szó is, amely jelentésmódosuláson ment át. Ilyen például a gagyi, amely ma a hamis aranytárgyat jelenti, de hamis, talmi, olcsó, hitvány jelentésben átszivárgott a kultúrnyelvbe is (gagyi tévék) – a tizennyolcadik században azonban ez a szó még a valódi aranynemű tolvajnyelvi megfelelője volt. Nyilván olyan sokszor használták hamis aranyra is, hogy jelentésváltozást szenvedett, mára kizárólag ezt, vagy igésülve a vele való kereskedést (gagyizás) jelenti. A cafka viszont az akkoriak számára ugyanazt mondta, amit a maiaknak: könnyűvérű nőszemély. És a férjeurát akkoriban baleknak nevezték…

A fejes a tizennyolcadik századbeli zsargonban a katona- vagy rendőrtisztet jelentette, mára általában minden feljebbvalóra használja a köznyelv. A közvitézt már nem tisztelték meg így, a hajdút egyszerűen kutyának hívták. A sógor elnevezést is megérti a sportnyelvet (ez is egyfajta tolvajnyelv) értő újságolvasó, hiszen e szakma egyik közhelye az osztrákokat jobbára csak sógorként hajlandó emlegetni. A szóban forgó szójegyzékben a sógor kizárólag németet jelent, de az azonos nyelv okán azonban a vele azonosított osztrákokra vonatkoztatta a korabeli alvilág. Német szót is találunk a szótárban, a császár jelentésű kaiser a zsiványok kisbíróját jelölte. Az akkori hivatalos nyelvből, a latinból is ragadt a zsiványokra, az akasztófát ők is úgy mondták: kanaforia, a szajhát pedig – akinek nem volt férje, csak futtatója – szingulának nevezték…

Kaszakoljuk a kuxit, és a nagy vízben rajzolunk egy-két fülest a komnyikoknak

A legtöbb zsargonnyelvi kifejezés nem érte meg a mai kort, legföljebb hasonlóságokat fedezhetünk fel bennük.

Úgy látszik, akkor is szükségét érezték annak, hogy egy-egy pénzdarabnak külön nevet adjanak. Az egyforintos érmét caffnak (lehet, hogy a cafka egyik értelmében az egyforintos tarifájú hölgyre utal?) nevezték, úgy, ahogyan kései utódaik a kettest bélásnak. Vannak olyan szavak is, amelyeket ma is ismerünk, de akkoriban mást jelentettek az argóban. A topánkát szeszes ital értelemben használták, aki részegeskedett, arra azt mondták: topánkásodik. A lobogó náluk nem zászlót, hanem kendőt, keszkenőt jelentett.

A szóalkotásban a korabeli zsiványok is éltek a hangutánzással, a disznót szuszogónak, a libát, kacsát rikkantónak, a tyúkot kaparónak, a kutyát csacsogónak (nem inkább csahogó-csaholó?) nevezték. Különösen a terveik kimódolásakor volt fontos, hogy ne árulják el magukat a betyárok. Mert például ki fogna gyanút, ha ezt hallaná: „Kaszakoljuk a kuxit, és a nagy vízben rajzolunk egy-két fülest a komnyikoknak”. Pedig ez azt jelentette, hogy a lovas betyárok összébb szorítják a vásárt, és a nagy sokadalomban ellopnak néhány lovat az orgazdák számára.

A bűnözésre a régi időkben is a lebukás tett pontot. A zsiványok némi öngúnnyal a bilincset olvasónak nevezték, nyilván azért, mert a hozzá csatlakozó láncszemek olyanok voltak, mint a katolikusok által használt olvasó szemei. Ha a lebukást halálos ítélet követte, annak végrehajtóját is megnevesítették: a hóhért egyszerűen csak rút embernek hívták.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató