2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elballagott a MOGYTTE magyar tagozatának 260 végzőse

Szerdán délben 153 frissen végzett általános orvos, 40 fogorvos, 40 gyógyszerész és 27 egészségügyi asszisztens ballagási ünnepségének helyszíne volt a marosvásárhelyi vár udvara. Amint az idei felvételi eredmények igazolják, az orvosi, gyógyszerészeti és asszisztensképzés töretlen keresettségnek örvend továbbra is – fogalmazott dr.doc. Nagy Előd rektorhelyettes. Annak ellenére van ez így, hogy a magyar hallgatók oktatására egykoron létrehozott marosvásárhelyi egyetemen, amely új karokkal bővült, „számos erő egy láthatatlan ponttá igyekszik zsugorítani” az egyetem eredeti rendeltetését.

A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem 2021-es végzőseinek a Studium–Prospero Alapítvány által szervezett ballagási ünnepségén Deák Gellért Gedeon egyetemi hallgató köszöntötte a színpad előtt helyet foglaló végzősöket, a magyar történelmi egyházak képviselőit, dr. Szabó Béla professzort, a magyar tagozat vezetőjét, a rektorhelyettest, a dékánhelyetteseket és az oktatókat, valamint a családtagokat, akik a várudvarról vagy a Vártemplomban felvételről követték a rendezvényt. Köszöntötte továbbá az ünnepség vendégeit, Potápi Árpád Jánost, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkárát, Brendus Rékát, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetőjét, László Attila szenátort és dr. Vass Levente egészségügyi államtitkárt, a rendezvényt szervező alapítvány ügyvezető elnökét. 

Fotó: Nagy Tibor


A ballagást megnyitó hálaadó istentiszteleten Papp Noémi evangélikus lelkész mondta az előfohászt, András Csaba jezsuita egyetemi lelkész prédikációjában a vak koldus és a látását visszaadó Jézus története kapcsán arra biztatta a végzősöket, hogy tegyenek eleget annak az elvárásnak, hogy a gyógyításon kívül az egész embert látva a vigasztalás, az együttérzés és a bátorítás szolgálatát is vállalják. 

– Jó lenne, ha mi, lelkészek és orvosok összefognánk, és segítenénk az embereket visszatalálni ahhoz az éltető erőhöz, ami értelmet, teljességet és irányt ad az életünknek – hangsúlyozta. 

– Egymás terhét hordozzátok, hogy könnyebbé tegyétek azoknak az életét, akiknek fáj akár a test, akár a lélek – hangzott a Nagy László unitárius lelkész által mondott imádságban, majd Furó Félix református egyetemi lelkész kért áldást a ballagókra. 

– A megszerzett tudás és az eredményes munka akkor fog kiteljesíteni, és igazi elégtételt hozni nektek, ha szakmátokat empátiával, bizakodással, töretlen hittel, türelemmel és sok alázattal művelitek. Az itthon maradás, a szakmának itt, Erdélyben való művelése egyszerre kihívás és kaland, amelynek érdekében mindent meg kell tennetek, hiszen azért tanultatok Marosvásárhely nagy múltú és sokat hányattatott egyetemén, hogy az itteni emberek egészségén dolgozzatok, és az ő életüket tegyétek jobbá – szólt a végzősökhöz dr. doc. Nagy Előd. A rektorhelyettes végül azokra emlékezett, akik az életüket és munkásságukat annak szentelték, hogy az egyetem megalakulhasson, elindulhasson és felvirágozhasson. 

Potápi Árpád, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében a nemzet jövőjéért való felelősségvállalásra biztatta a ballagókat:

– Az elmúlt időszakban mindenki számára világos lett, hogy a gyógyítás olyan tudomány, mely csak folyamatos fejlődés és a benne dolgozók szorgalmas munkája során tudja teljesíteni a célját. Nem igaz az, hogy véget ért a járványok kora. Az igazság az, hogy Önök állnak annak az útjában, hogy egy-egy kór katasztrófához vezessen. Az Önök felkészültsége és helytállása tiszteletet és megbecsülést érdemel, hiszen napról napra reménységet ad mindannyiunknak. Nem véletlenül mondják, hogy a tanító és a pap mellett az orvos egy közösség fennmaradásának harmadik pillére, hiszen az elme és a lélek egészségén túl a testnek is szüksége van a maga szakértőjére. Tovább is követhetjük ezt a gondolati párhuzamot, hiszen közösségeink ugyanúgy egy bonyolult hálózatként működnek, mint az emberi szervezet. Mindkettő csak akkor működik egészségesen, ha a tagok a közös célért is dolgoznak. Elengedhetetlen ezért, hogy egy közös cél felé haladjunk…

Önök ma elérkeztek oda, hogy elhagyva a tanulás eddigi helyét, növekedésüknek új környezetet találjanak: egy települést, egy intézményt, és persze olyan embereket, akikkel együtt fejlődni és gyógyítani tudnak. Magyarország kormánya a Studium Prospero Alapítványt támogatva arra törekszik, hogy Önöknek ebben az új helyzetben csak a legfontosabbra, magára a gyógyításra kelljen összpontosítaniuk. Tanulmányaik szakmaiságát erősíthette az itt létrejött szakkönyvtár. Az idei évtől pedig már összesen 65 lakás segíti itthoni boldogulásukat. A gondosan felépített orvoslakások és a rezidensi szaknévsor szintén a Studium Prospero Alapítvány munkáját dicséri. Köszönjük Vass Levente államtitkárnak, a Studium-Prospero Alapítványnak, hogy munkájukkal példát mutatnak abban, hogyan gondoskodjunk úgy közösségünkről, mintha családunk lenne! Az évek során kialakult gördülékeny együttműködésre alapozva elmondhatjuk, hogy Magyarország kormánya részéről mindig rendelkezésre állunk, amikor az Önök munkájának megsegítéséről van szó – hangzott el Potápi Árpád beszédében. 


Jó tanácsokkal látta el a végzett orvosokat, gyógyszerészeket, asszisztenseket dr. Sipos Emese professzor a Gyógyszerészeti Kar oktatói nevében. Tartalmas beszédében arra biztatta a ballagókat, hogy legyenek büszkék arra, hogy a marosvásárhelyi egyetemen végeztek, továbbá, hogy profi sportolókhoz hasonlóan folyamatosan tanuljanak, készüljenek, elsajátítva a technika legújabb vívmányait, majd az ősi ír áldásból idézett: „Azt is kívánom, hogy bátran nézz szembe/ Életed feladataival és a próbákkal,/ Amelyeknek kitesz./ Amikor pedig súlyosnak érzed keresztedet/ És a csúcsot meredeknek, ahova az út vezet,/ Pontosan akkor növekedjen meg benned/ A remény és a bizalom.”

A végzős hallgatók nevében Czundel Angéla Mária mondott köszönetet a szülőknek, nagyszülőknek és tanáraiknak, hiszen mindnyájuk közös érdeme, hogy eljutottak a célig. A hat év sikereinek nevezte az életre szóló barátságokat, a gyönyörű párkapcsolatokat, házasságokat, a rengeteg szép emléket és nagyon sok tudást, amit arra fognak fordítani, hogy sokak életét szebbé, könnyebbé, egészségesebbé tegyék. A következőkben kollégáit idézte azokról a bölcsességekről, amelyeket hat év alatt összegyűjtöttek. 

Dr. Szilágyi Tibor professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke beszélt a magyar oktatás háttérintézményeinek jelentőségéről, ezen belül az EME-ről, amely lehetővé teszi a tudomány anyanyelven való művelését, és arra biztatta a ballagókat, hogy orvosként kapcsolódjanak be a tudományos kutatómunkába. Az értékek megőrzésének fontosságát hangsúlyozva átadta a néhai Kovács Dezső professzor kezdeményezésére létrejött és Csőgör Lajos professzor nevét viselő díjat a négy évfolyamelsőnek: Szabó Lászlónak (Általános Orvosi Kar), Láng Alexandra Emíliának (Fogorvosi Kar), Szigeti Amália Beátának (Gyógyszerészeti Kar) és Bíró Róbertnek (Egészségügyi Asszisztensképző Kar). 

Az ünnepség a Studium Prospero Alapítvány díjainak átadásával folytatódott, a szervezet tevékenységét dr. Jung János professzor, az alapítvány társelnöke ismertette. Az alapítvány tudományos-kutatási és lakhatási támogatásában a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a támogatásával 630 személy részesült. Brendus Réka főosztályvezető átadta a három évre szóló lakhatási támogatást jelentő díjat a már említett évfolyamelsőknek, valamint Czundel Angéla Máriának is. 

Kézfogás helyett a járványügyi helyzetre való tekintettel a névsorolvasás következett, majd dr. Nagy Előd rektorhelyettes olvasta fel a hippokratészi eskü szövegét, amelyet a végzősök felállva mondtak el. Az ünnepség a nemzeti ima és a Székely himnusz eléneklésével zárult. 

A rendezvényt a Transylvania CelloDuo játéka színesítette. 

A műsorvezető végül köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a látványos, tartalmas ballagási ünnep megszervezését. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató