Windsor, a királyság jelképe

Windsor a mai királyság egyik legfontosabb jelképe. Évtizedeken át II. Erzsébet kedvelt otthona, elsősorban hétvégi és nyári tartózkodási helye volt. Nevét viselik az uralkodók 1910 óta, amikor V. György személyében a Windsor-ház első királya lépett trónra. A kastélyban állította fel Albert herceg az első karácsonyfát, és a királynő mindig itt mondta el az újévi üzenetét a Nemzetközösség népeinek. Szóval Windsor szent hely, ahova sok turista elzarándokol megtekinteni a várkastélyt, a városkát és környékét.

A Windsor várkastély csupán huszonegy mérföldre nyugatra fekszik Londontól, hatalmas parkját átszeli a Temze folyó. Hódító Vilmos alapította 1070-ben, jelenleg a világ legnagyobb lakott kastélya. Szinte mindegyik uralkodó hozzájárult az építéséhez, szépítéséhez. III. Edward korában, aki 1348-ban megalapította a Térdszalagrendet és a Szent György papi kollégiumot, jelentősen megnagyobbították a kastélyt, és megépítették a hatalmas, kör alakú öregtornyot. Az egész vidéket uraló torony tetején vagy a brit zászló lobog (Union Jack), vagy a nagyobb méretű, sárga-kék színű királyi zászló (Royal Standard), amennyiben az uralkodó a kastélyban vagy környékén tartózkodik.

Kitűnő állapotban megmaradt régi tornyok és kapuk, középkori kolostorépületek, az 1475-ben késő gótikus (perpendikuláris) stílusban megépített Szent György-kápolna (egyike Anglia legdíszesebb templombelsőinek), jó néhány királysír (VI. György, VIII. Henrik, valamint a szertartás nélkül eltemetett I. Károly síremléke), a gazdag belsejű viktoriánus Albert-emlékkápolna és a műkincseket felvonultató állami apartmanok termei nyújtják a legfontosabb látnivalókat a látogatónak. Külön megtekinthető a Queen Mary’s Dolls’ House, amely egytizenkettedes kicsinyítésben mutat be a legapróbb részletekig egy jellegzetes angol vidéki nemesi kúriát, valamint egy királyi tulajdonban levő értékes képgyűjtemény.

A mindennapi látnivalók közé tartozik az őrségváltás, amikor az őrség díszruhába öltözött tagjai le-fel menetelnek a kastély udvarán a bámészkodó tömeg sorfalai között. A legnagyobb látványosságot a hagyományos kora júniusi ceremónia jelenti, amikor hálaadó istentiszteletre kerül sor a a Térdszalagrend Szent György-kápolnájában (amúgy naponta tartanak szolgálatot a templomban). Ilyenkor a Térdszalagrend sötétkék lovagi egyenruhájába öltözött urakodó (mellén a rend vörös keresztes jelvényével) ünnepélyesen bevonul a templomba lovagi kíséretével együtt. 

A windsori vár épületegyüttesének egy részét a királyi család magánlakosztályai teszik ki, amelyek természetesen nem látogathatók. A turista azonban tisztes távolságból szemlélődhet az udvaron. „Kérjük, álljon a fehér vonal mögé!” – szól a felirat, másutt pedig olyan táblákkal lehet találkozni, amelyek arra utalnak, hogy innen tovább a turista már nemkívánatos személy. De ez egészen természetes, amiképpen az is, hogy Windsor közkincs. Ennek bizonyítéka, hogy a kastélyhoz tartozó hatalmas park jelentős része bárki számára hozzáférhető. 

Windsor csendes, pihentető hely. Az uralkodó, családtagjai, barátai, meghívottjai többnyire kikapcsolódni járnak ide. Lovaglás, fogathajtás, lovaspólózás, vadászat szerepel a programjaik között. Nem akármilyen szinten művelik a fenti sportokat, hiszen annak idején Fülöp herceg éveken át képviselte országát a fogathajtó világversenyeken, még az olimpiai játékokra is kijutott. Minden év júniusában sor kerül a Royal Ascot nevű lóversenyre, valamint a Royal Windsor Horse Show lovasbemutatóra, amely során a királyi család tagjai is bemutatják szakértelmüket a nagyszámú közönség előtt. 

Az utóbbi évtizedekben a királyi család a karácsonyi vakáció egy részét rendszeresen Windsorban töltötte, és ilyenkor kivétel nélkül fogadást adtak a kastély személyzetének. Máskor miniszterek vagy külföldi politikusok fordultak meg, a királynő vendéglátását élvezve. Szóval Windsor aranykorát éri, és örökkévalónak tűnik. Igaz, 1992. november 20-án reggel tragikus szerencsétlenség történt: tüzet kapott az egyik függöny, és öt csodálatos terem esett a tűz martalékává, a kár több millió fontot ért el. Szerencsére a mentés sikerült, a restaurálás megtörtént. Így az ezredfordulóra a Windsor-kastély, a királyság egyik legfontosabb jelképe újból megszokott épségében pompázhatott.

A várkastélyt hatalmas, majdnem kétezer hektáros park (Windsor Great Park) övezi déli irányban, a Temze túloldalán. Valamikor Hódító Vilmos vadászparadicsoma volt ez a terület, és most is szokott vadászni benne a királyi család és kísérőik. A park egyik csendes szegletében található egy másik királyi rezidencia, a Frogmore House. Közvetlenül mellette pedig az a mauzóleum, amelyet Viktória királynő, a „windsori özvegy” építtetett, hogy itt helyezzék örök nyugalomra férjét, a fiatalon elhunyt Albert herceget. Negyven évvel halála után a 64 éven át uralkodó Viktória is követte férjét, később pedig ide temették VIII. Edwardot és feleségét. A legkevesebbet uralkodó angol király inkább lemondott a trónról, hogy feleségül vehesse amerikai szerelmét, Wallis Simpsont.

A windsori zöldövezet nyújt otthont Anglia legnagyobb szafariparkjának, amely rendkívül látogatott. Autóból tekinthetők meg a szabadon élő állatok: oroszlánok, tigrisek, elefántok, zebrák, tevék, medvék, farkasok és társaik.

A váron és a parkon kívül külön látnivaló maga Windsor városka. A városban sok szép favázas ház maradt meg a XVII–XVIII. századból, amelyek Shakespeare darabját (A windsori víg nők) juttatják eszünkbe. A Wren által építtetett városháza, valamint a híres építész lakóháza, a pisai toronyra emlékeztető Market Cross House, a Garter Inn kocsma, valamint számos díszes istállóépület valódi esztétikai élményt nyújt. Mindezt tetőzi a városka sajátságos hangulata: előkelő üzletek, ahol emléktárgyakat lehet vásárolni, rengeteg virág, vidámság, turistaláz.

Évente közel hárommillió turista látogat el Windsorba. Tömegközlekedési eszközzel legjobb a menetrendszerű vonatjárattal vagy a Temzén hajóval megközelíteni. Bárhogyan érkezne meg az utazó, mindenképpen ajánlatos elsétálnia az 1849-ben épített viktoriánus központi pályaudvarra, amely önmaga külön kiállításnak tekinthető. Ráadásul fizetni sem kell érte. Az üzletek, a tárgyak, a hangszóróból áradó zene mind-mind 1897. június 19-e hangulatát idézik fel, amikor különvonattal érkezett Windsorba az immár hatvan éve uralkodó Viktória királynő és kísérete a gyémántjubileumot megünnepelni. Változatlan formájában megtekinthető az állomásépület, az uralkodó nevét viselő mozdony, és be lehet nézni abba a zöld-fehér kárpitos vasúti kocsiba, amely a királynőt szállította. Akkor a Paddington–Windsor távot 35 perc alatt tette meg a vonat, ma a különleges Turbo Express járat 23 percet megy. És közben eltelt száz esztendő.

Az állomáson a tárgyak maguk beszélnek. Az egyik sarokban korabeli postakocsi és eredeti tricikli hívja fel a figyelmet. Arrább krumplit sütnek egy százéves masinával, az édességboltban törökméz kapható, az üzletben gramofon és régi típusú golfütők, faliórák, korabeli képeslapok és csecsebecsék, a teázóban indiai gyarmati teát kínálnak, a bejáratánál pedig aprópénzért ki lehet pucoltatni a beporosodó cipőket. Érdemes meglátogatni a toalettet is: a faülőkés csempevécék és a tükrös csempekályha egy letűnt kor emlékei. A windsori pályaudvar hangulata megismételhetetlen.

Windsort elhagyva, a Temze túlsó partján mindjárt az Eton nevű helység következik, ahova kellemes sétaút vezet. Ez a nyugodt, csendes forgalmú kisváros kollégiuma által vált messze földön híressé. Az 1440-ben alapított Eton College hosszú idő óta Anglia leghíresebb középiskolája, amelynek padjait húsz brit miniszterelnök koptatta. Jelenleg tizenhárom éves kortól lehet beiratkozni, és a képzés érettségiig tart. A fekete egyenruha viselete kötelező, a kollégiumi élet szigorú és sajátos; mégis megéri, hiszen az Etonban szerzett érettségi diploma mindenütt nagyszerű névjegykártya. Ezért az előkelő angol családok eleve státusszimbólumnak tekintik, hogy gyermekeiket itt taníttassák.

A windsori kastélytól órányi járóföldre, az A 308-as számú országutat követve juthatunk el a brit korona újabb jelképéhez. A Temze mentén elterülő Runnymede réten találkozott 1215. június 15-én reggel az angol főnemesség és a windsori kastélyból kilovagoló János király, akit arra kényszerítettek, hogy tegye kézjegyét a Magna Chartának nevezett okmányra. Ez az irat a király jogait korlátozta, és demokratikus jogokat biztosított nemcsak a nemeseknek, hanem bizonyos mértékben az egyszerű polgároknak is. Jelenleg egyszerű klasszicista emlékmű áll a helyszínen, amelyet egy amerikai szervezet emeltetett 1957-ben, mintegy jelképesen igazolva azt a tényt, hogy a Magna Charta az amerikai szabadságnak is alapokmánya. Az emlékmű közvetlen közelében található az indiai miniszterelnök által 1994-ben jelképesen ültetett Quercus robur fa, majd arrább a meggyilkolt John F. Kennedy emlékműve. A mezőt övező domb tetején a II. világháborúban elesett 20.456 szövetséges pilóta emlékoszlopa uralja a tájat.

Mi, magyarok méltán lehetünk büszkék arra, hogy csupán hét évre a híres Magna Charta megszületése után, 1222-ben II. Endre királyunk megalkotta az Aranybullát (idén a nyolcszázadik évfordulót ünnepelhetjük), amely a Magna Chartához hasonló demokratikus okmány. Akkortájt (és még később is) lépést tartottunk a messze földön elismert angol demokráciával. Ráadásul a Magyar Királyság fénykorában ugyanannyian éltek Mátyás király országában, mint ahányan Angolországban: négymillióan. Félezer év múltán viszont sokkal kirívóbbak a különbségek. Vajon miért? A válasz egyszerű: minket Pannóniához köt a sorsunk, az angolokat pedig Britanniához.