Hogy lehet, hogy most is itt tartunk? Hol veszítettük el azoknak a napoknak a szellemét? Mi történt velünk, magyarokkal, mi történt a társadalommal?
Egymást űzik a fejemben a gondolatok, amikor arra gondolok, hogy 30 évvel ezelőtt volt a marosvásárhelyi könyves-gyertyás tüntetés, amikor százezer ember vonult némán végig a városon, majd együtt mondta el a miatyánkot Köllő Gábor római katolikus pappal a sportcsarnok előtt.
1990. február 10-én délután 3-kor megkondultak a harangok, a tömeg, amely a Bolyai téren gyülekezett, könyvvel és gyertyával a kezében elindult. Némán. Magyar szót! Az ABC nem egyenlő az AÁBC-vel, Nem vagyunk egyedül, Egalitate – egyenlőség, Magyar iskolát, magyar sulit!, Nem hagyjuk édes anyanyelvünket!, Óvodától az iskoláig! feliratú transzparensek beszéltek helyettük. A százezres tömeg mozgatórugója az volt, hogy hitt abban, hogy fontos az összefogás, van értelme, és előbb-utóbb meg tudjuk valósítani a céljainkat. Az akkor megtapasztalt szolidaritás egyedi és példa nélküli volt. Amint példa nélküli volt a hit, a remény, hogy valami teljesen megváltozik az életünkben, és a magyar szó nem számít majd szitokszónak.
Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen könyves-gyertyás tüntetéseket, Kolozsvárott nagygyűlést tartottak az anyanyelvi oktatásért, az iskolák magyar tagozatainak visszaállításért.
Aztán jött a csalódás: alig pár nappal a diktátor bukása után létrejöttek a román pártok, és a kezdeti eufória helyét átvette a félelem. Január 25-én Ion Iliescu, a Nemzeti Megmentési Front elnöke beszédében egyes erdélyi megyékben észlelhető „szeparatista tendenciákra” hívja fel a figyelmet. És bár már januárban világossá vált, hogy a magyarok nagyon nehezen tudnak érvényt szerezni a követeléseiknek, a Vatra Românească megalakulásával bizonyossá vált: a magát kulturálisnak nevező szervezet által beszervezett román diákok február 9-én már a magyar nyelvű oktatás ellen tüntettek Marosvásárhelyen. Majd következett a fekete március, és ezzel elindult a visszarendeződés. Elég, ha a katolikus iskolára, az orvosi egyetemre, a kétnyelvű feliratokra gondolunk.
Most talán kap egy esélyt Marosvásárhely is. A hamarosan sorra kerülő helyhatósági választásokon megmutathatja, hogy ha kell, képes összefogni a marosvásárhelyi magyarságért, a magyar kultúráért, a megmaradásáért.
