2021. április 18., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amint a járványhelyzet engedi, több uszoda is megnyílik

Előreláthatólag májusban, de legkésőbb a nyár elejére a tervek szerint visszaállítják a marosvásárhelyi Víkendtelepen lévő olimpiai méretű medencére a tavaly lebontott sátortetős szerkezetet. Az egykori Május 1. strand helyén rövidesen átadásra kerül a korszerű, új uszoda, ugyanakkor a Mircea Birău városi uszoda új vezetősége felújítási munkálatokat tervez, illetve szervezett úszásoktatásra is gondoltak. 

Így, ha minden a terv szerint halad, Marosvásárhelyen rövidesen több helyszín is lesz, ahol a sportolók megfelelő körülmények között edzhetnek, versenyeket szervezhetnek, a gyerekek megtanulhatnak úszni, valamint az úszást kedvelő városlakók élhetnek ennek a szenvedélyüknek. Jelenleg a járványügyi rendelkezések értelmében csupán a sportolók vehetik igénybe a fedett uszodák szolgáltatásait.

Nagy felháborodást keltett tavaly májusban a városlakók, de elsősorban az edzők, sportolók, szülők körében az előző városvezetés azon lépése, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra lebontották a víkendtelepi olimpiai méretű medence sátortetős szerkezetét, és ezáltal felszámolták az uszodát, ahol a járványhelyzet beálltáig naponta több száz gyerek tanult úszni, illetve sportolók edztek. Az előző városvezetés egyrészt azzal indokolta a döntését, hogy a sátortetős szerkezet jótállási határideje lejárt, és használata már nem biztonságos, másrészt pedig, hogy magasak a létesítmény üzemeltetési költségei. Az előző városvezetés ugyanakkor arra is hivatkozott, hogy a létesítményt ideiglenes jelleggel hozták létre, amíg felépül a Május 1. strand helyére tervezett új uszoda. A korszerű, új olimpiai úszókomplexum most készült el, jelenleg az utolsó simítások zajlanak, és előreláthatólag rövidesen meg is nyitja a kapuit, a járványhelyzet miatt egyelőre csak a sportolók előtt. Üzemeltetője, a Maros Sport Klub március 15-re hívta össze egyeztetés végett azoknak a sportkluboknak a képviselőit, amelyek szeretnék igénybe venni az új uszodát.

Azonban abban mindenki egyetért, hogy Marosvásárhelyen az új létesítmény mellett a víkendtelepi sátortetős medencének is megvan a létjogosultsága, hiszen nagy az igény az úszásoktatásra, amennyiben a profi úszók, sportolók a Május 1. strand helyén lévő új létesítményben fognak majd edzeni, a gyerekeket célzó tanfolyamoknak a továbbiakban is kiváló helyszíne lehet a ballon. 

Soós Zoltán, Marosvásárhely jelenlegi polgármestere már hónapokkal ezelőtt ígéretet tett a sátortetős szerkezet visszaállítására, azonban a szakszerűtlen lebontáskor lényeges tartóelemek, valamint a ponyva is megsérült, emiatt a visszaállítás költségei magasabbak, mint ahogy azt előzetesen elképzelték, ezért húzódott el. Portik Vilmos, Marosvásárhely alpolgármestere lapunknak elmondta: jelenleg dolgoznak a medencerészen, és a környékén kisebb-nagyobb javításokat végeznek, viszont a sátortetős szerkezet felállítására a költségvetés elfogadása után kerülhet majd sor.

Fotó: Nagy Tibor


Szervezett úszásoktatást terveznek

Miután kiszorultak a víkendi fedett medencéből, majd a nyár lejártával nem volt lehetőség a szabadtéri medencében való edzésekre, a sportklubok egy része a marosvásárhelyi Mircea Birău uszodában tartja az edzéseket. Jelenleg a járványhelyzet miatt csupán a sportolók (ők is korlátozott létszámban) használhatják a Mircea Birău uszodát, amelynek egy ideje új szakmai igazgatója van Harai István személyében: úszásoktató, edző, illetve vízilabdázó múlttal is rendelkezik. Az igazgató lapunknak elmondta: a minisztériumi rendelet értelmében kizárólag a sportolók használhatják a fedett uszodákat, természetesen betartva a járványügyi szabályokat, ami azt jelenti, hogy legfeljebb tizenöt gyerek vehet részt egy sportedzésen az uszodában. Úszótanfolyamokat a jelenlegi szabályozások értelmében nem tarthatnak.

A szakember megjegyezte, rengeteg a teendő az uszoda háza táján, ugyanis sajnos az utóbbi években komolyabb javítási, karbantartási munkálatokat nem végeztek a létesítményben, műszaki szempontból az állaga leromlott, többek között el van romolva az automata klóradagoló rendszer, valamint a szauna is felújítást igényel. Azonban az, hogy mikor sikerül nagyobb szabású felújítási munkálatokat eszközölni, a költségvetés függvénye, viszont mindenképp arra törekednek, hogy amikor a járványhelyzet majd lehetővé teszi, hogy megnyissák a nagyközönség előtt is az uszodát, ott jó körülmények fogadják az úszás kedvelőit.

Az igazgató hozzátette, úszásoktatás, illetve szervezett sportedzés évek óta nincs az uszoda medencéiben, arra hivatkozva, hogy ezek zavarják a kedvtelésből úszókat. Az új vezető azonban azt szeretné, ha mindenki előtt nyitva lenne majd az uszoda ajtaja, mint mondta, csupán jó szervezés kérdése, hogy megoldást találjanak arra, hogy sportolók, úszni tanuló diákok, valamint a szabadidejükben úszni vágyó városlakók is megférjenek egymás mellett az uszodában.

Harai István elárulta, egyik fő célja, hogy bevezessék a szervezett úszásoktatást gyerekeknek, erre számtalan jó példa van nyugati országokban, Magyarországon, de a környékünkön is, több székelyföldi városban. Mint mondta, szerencsére a nemrég kinevezett sportminiszter is prioritásként emlegette azt, hogy a gyerekeket szervezetten meg kell tanítani úszni és korcsolyázni. Az igazgató szerint akkor tudna jól működni a dolog, ha a gyerekek órarendjében szerepelne az úszás, nem pedig órák után, iskolán kívül kellene úszótanfolyamra járniuk.