Mennyi terhet bír meg a sebész válla?
Prof. dr. Kovács György ortopéd sebész egyetemi tanár áprilisban két kiemelt plenáris előadást tartott Marosvásárhelyen, az Erdélyi Múzeum Egyesület 32. Tudományos Ülésszakán, valamint a 31. Tudományos Diákköri Konferencián. Előadásainak témáját a vállfájdalmak artroszkópos kezelésének aktuális lehetőségei képezték. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd Bolognában és Kaliforniában képzett ortopéd sebészprofesszor nevéhez, aki Frankfurtban alapított magánklinikát, csúcstartóként több mint 12.500 vállartroszkópia, 10.000 térdartroszkópia és 2000 ízületi protézis beültetése, világpremierként pedig az első sikeres, térdről a vállra végzett porcátültetés kapcsolódik.
Kovács György professzor 27 éve az Amerikai Magyar Orvostársaság vezetőségi tagja, és németországi részlegének az elnöke.
– Úgy értesültem, hogy a professzor úr Kolozsvárról származik.
– Igen, ott születtem.
– Meddig élt az erdélyi nagyvárosban?
– Húszas éveim kezdetéig. Vízilabdáztam szülővárosomban, majd ifjúsági román válogatott játékos voltam. Egy alkalommal Németországban maradtam, és mivel családomnak német ága is van, viszonylag hamar megkaptam a német állampolgárságot. Egyéves ott-tartózkodás után német állampolgárként mentem vissza Magyarországra, és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen kezdtem el tanulmányaimat, közben az OSC (Orvosegyetem Sport Club) csapatában vízilabdáztam, 34 éves koromig négy évig csapatkapitány is voltam. Az egyetem elvégzése után Magyarországon dolgoztam, és ott akartam maradni, de abban az időben olyan volt a helyzet, hogy végül úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy visszatérünk Németországba dolgozni. Még asszisztens időszakomban elnyertem egy féléves ösztöndíjat a világhírű Rizzoli Ortopédiai Intézetbe, ami Európa első, 1531-ben alapított ortopédiai intézeteként az olaszországi Bolognában működik. Akkoriban nagy dolog volt az intézet ösztöndíjasa lenni, 1400 jelentkezőből mindössze kettőnek sikerült.
Miután Budapesten szakvizsgát tettem, lehetőségem nyílt, hogy a sacramentói Kaiser Permanante Hospitalban (Dr J. Ertl vezetése alatt) töltsek egy évet, ami szakmai szempontból sokat jelentetett a pályámon. A magyar, román, olasz, német mellett pedig azóta az angol nyelvvel is jól elboldogulok. Abban az időben Amerika sokkal előbbre volt, mint napjainkban. Manapság vannak szakok, kiemelt intézetek, de alapvetően úgy érzem, hogy egyes dolgokban jobbak vagyunk. Visszatérésem után Németországban kezdtem el dolgozni két különböző intézetben.
– Mi volt az első jelentős szakmai sikere?
– 1997-ben – elsőként a világon – sikerült porcot átültetnem térdből vállba. Így fordultam a váll sebészete felé, és 2002-ben megalapítottam a saját privát klinikámat (Main Klinik) Frankfurtban.
– Ez nagy megvalósítás. Hogyan sikerült?
– Akkor én már a vállat illetően úgy éreztem, hogy tizenöt éves előnyöm van a többi kollégához képest. Frankfurtban még nem létezett a vállartroszkópia, senki sem végezte, én vezettem be 2002-ben, ami nagyon sokat segített a hírnevem növelésében.
Ezért nagyon hamar berobbantam a köztudatba amiatt, hogy nem kell egy nagy vágást ejteni, hanem két kicsi három milliméteres lyukon keresztül történik a beavatkozás, amely az ízületen belüli sérülések diagnosztizálását és kezelését teszi lehetővé, így sokkal gyorsabb a rehabilitációs idő, kisebb a fájdalom, egynapos sebészet keretén belül lehet végezni, és kisebb a sebhely.
Egy kis helyiségből nagyon gyorsan hat emeleten 3 000 négyzetméter lett, 48 alkalmazott, nyolc alkalmazott orvos, összesen 22 orvos dolgozott a klinikán.
– A szaktudás mellett bátorság is kellett ehhez.
– Számomra természetesnek tűnt, nem éreztem akkor, hogy olyan nagy bátorságra lenne szükség, az események mentek maguktól. De a legnagyobb biztonságot, segítséget és hátteret a feleségem jelentette, aki szintén Kolozsváron született, közgazdász, és a klinika adminisztratív, valamint személyzeti feladatait végezte.
Az első tíz év után érvényesült a hírnévi előny, neves sportolók fordultak hozzánk, folyamatosan válogatott sportolókat kellett operálni, politikusokat szintén, ami megalapozta a következő tíz évet.
– Mit kell tudnunk a vállról (ami valóságosan és képletesen is egyik fontos páros szervünk, bár amíg nem fáj, talán tudomást sem veszünk róla)? Milyen a felépítése, mennyire sérülékeny, kóros állapotait hogyan, milyen módszerekkel lehet gyógyítani?
– A váll az egyedüli nyílt ízülete a szervezetünknek. Az összes többi, mint például a csípő, zárt ízület, ezáltal viszonylag könnyű a testnek, a szervezetnek, az izmoknak ezt az ízületet biztonságban mozgatni. A vállízület nyitott, csak az izmok, a szalagok és a tok tartja, ezért nagyon sérülékeny, nagyon fájdalmas és „veszélyes”, mert a szalagok meggyengülése vagy a szakadása miatt úgynevezett instabilitás alakul ki, és akkor a felkarcsont kiléphet az ízületből. Ez nemcsak fájdalommal járhat, hanem az idegek is sérülhetnek, ami nagy gond. Ezt a helyzetet nem akarjuk elérni, ezért fontos, hogy időben kezelést kapjon vagy műtétre kerüljön a páciens.
Vannak kisebb sérülések is, mint például az időskori degeneráció, amikor a szalagok meggyengülnek, vagy kisebb szakadásos helyzetben vannak. Ezeket a pácienseket nem akarjuk megoperálni idős korban. Fiatalon egyértelmű a műtét szükségessége, mert másképpen egy életen át gyógyszert kell szedni, ami nincsen rendben. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a vállízületi tok, amit rotátorköpenynek nevezünk, nagyon gyakran el van szakadva, amit sokan nem is tudnak, bár egy részüknél tünetekkel jár, másoknál viszont tünetmentes. Az utóbbi esetben nem kell operálni, mert az egyén nem is tud a szakadásról, aminek a többi szalag és izom átveszi a funkcióját. Nagyon sok dolgozat igazolta évtizedekre visszamenően, hogy a holttestek boncolásakor kiderült, hogy a rotátorköpeny rég el volt szakadva, amit az illetőknek semmilyen orvosi lelete nem igazolt. Lehet ilyen szerencsés helyzetben valaki, de ha kiderül, nem árt kezelni a pácienst.
– Kezeléssel össze lehet-e „forrasztani” a tokot, a szalagokat?
– Ha egy szalag el van szakadva, azt soha nem lehet konzervatív úton „összeragasztani”, meggyógyítani. Egy kis szakadásból a hónapok, az évek során mindig egy nagyobb szakadás lesz. Ha fáj a váll, a fájdalom és az izomgyengeség miatt az emberek nem tudják a karjukat felemelni, akkor egyértelműen operálni kell. Szoros összefüggés van a kor és a degeneratív rotátorköpeny sérülése, szakadása között, statisztikailag a nyolcvanéves korosztálynál akár az egyének 70 százalékánál van szimptomatikus vagy tünetmentes tokszakadás.
– Megkérem, beszéljünk az ön nevéhez kötődő világpremierről; hogyan lehet térdből a vállba porcot átültetni?
– A porcátültetés egyértelműen magyar alapokra épül, prof. dr. Hangody László ortopéd sebész, egyetemi tanár, akadémikus, a mozaikplasztika megalapozója volt az úttörő. A műtét során a sérült porcterület pótlására körülbelül egy centiméteres porccsont „cilindert”, hengereket veszünk ki ép, nem terheléses területről, és beültetjük oda, ahol a károsodott porcot pótolni kell.
A kivétel helyén a porc újraképződik, és úgynevezett szekunder porcréteg alakul ki, amely nem olyan erős, mint az eredeti, de megfelelő annak, hogy ne legyen semmilyen szövődmény. A beültetett porchengerek kitöltik a sérült területet, ahova beépülnek. 1997-ben ültettem át porcot térdből vállba egy 39 éves páciensnél, ebben az esetben egy protézis beültetését tudtuk sikeresen elkerülni.
– Térjünk vissza az artroszkópiára, ami az Ön hírnevét megalapozta. Hogyan megy végbe ez a beavatkozás?
– Alapvetően a legfontosabb előnye, hogy gyakorlatilag heg nélkül tudunk operálni. A körülbelül 3,5 milliméternyi bevezető lyuk nyomtalanul begyógyul. A másik előnye, hogy jobban látunk, ehhez 20 centis vágás kellene a klasszikus műtéti módszerrel, ami nagyon sok komplikációs következményt hordoz magában. Az én személyes sikeremhez nagymértékben hozzájárult a saját technikám, ami egy több évtizedes ötletnek az általam való továbbfejlesztése, és lehetővé teszi, hogy a szalagokat, a rotátorköpenyt implantátumok, csavarok beültetése nélkül tudjuk összevarrni, illetve a csonthoz rögzíteni. Nagy előnyt jelent, mert nem kell idegen testeket beültetni a szervezetbe, amelyek kilazulhatnak, és esetleg utólag el kell őket távolítani, ami egy új műtéttel jár. Jelenleg ez az egyedüli technika, amely idegen test beültetése nélkül tudja ezt a feladatot megoldani.
Az artroszkópos műszerekkel, amelyeket az évek során kikísérleteztek, és amelyekkel dolgozunk, gyakorlatilag mindent meg lehet oldani. Térdben a meniszkusz részeit el tudjuk távolítani, össze tudjuk varrni, a porcfelszínt le tudjuk simítani, porcot tudunk beültetni, a keresztszalagokat tudjuk pótolni. A vállban mindenféle lágyrészt össze tudunk varrni, rögzíteni tudjuk a leszakadt szalagokat, egymáshoz is tudjuk varrni, a felső ízületi részt ki tudjuk tágítani. Mindazt, amit nyitva meg lehetne oldani, el tudjuk végezni lyukon keresztül, kisebb heggel és gyorsabban. A legnagyobb előnye, hogy a fertőzés lehetősége „fényévekkel” kisebb, mint egy nagy vágás után.
– Gondolom, ehhez nagy kézügyesség kell.
– Hát igen, de mindent meg lehet tanulni. Egyeseknek hosszabb, másoknak rövidebb időre van szükségük.
– Milyen más operációkat végzett a professzor úr?
– Nagyon sok térd- és csípő-artroszkópiás műtétet végeztem. Az alapot a 12.500 vállartroszkópia jelentette, ilyen mennyiségűt szerintem senki más nem operált rajtam kívül.
– Említette a protézisbeültetéseket…
– Eleinte csípő-, térd- és vállprotéziseket ültettem be, az idők során főleg a vállra és a térdre koncentráltam.
– A protézis tulajdonképpen mit helyettesít?
– Az ízületi porcfelszínt. Akkor szükséges az operáció, amikor már nincs porc, és annak a lehetősége sem áll fenn, hogy regenerálódjon. Artrózis alakul ki, ami fájdalmas, és már nincs lehetőségünk csökkenteni a fájdalmat, ekkor válik szükségessé a beültetés.
– A vállprotézisek hogyan váltak be?
– Az elmúlt tíz évben beültetett protézisek nagyon jól működnek, kiváló eredményekről tudok beszámolni. Akkor kevésbé jó az eredmény, ha a mozgástartomány nem tud teljesen visszaalakulni, mivel az egyén hosszú időn át nem mozgatta a vállát, ilyenkor az izomzat nehezen tud visszatérni abba az állapotába, hogy úgy működjék, mintha minden egészséges lenne.
– Miből áll egy vállprotézis?
– A szárba és a vápába illesztett titánrészből, és a kettő között egy porcot helyettesítő műanyag vagy kerámiarészből.
– Kik voltak a páciensei, akiknek a leggyakrabban kellett protézist beültetni?
– Protézis beültetésére főleg időskorú emberek esetében került sor, a legtöbben az átlagos népesség köréből jöttek.
– Hány műtét fér be egy napba?
– Átlagosan 10–14, ami nem olyan sok, mert két-három műtőben operálok, és amikor bemegyek, már elő van készítve a páciens.
– A professzor úr által alapított kórház már nem szerepel a neve mellett. Mi az oka?
– Két évvel ezelőtt eladtam a kórházat egy hálózatnak, ami a legnevesebb ortopédhálózat volt Németországban, és utólag, 5 hónappal ezelőtt az egész hálózat sajnos csődbe ment. A német egészségügyi rendszer bajban van, a kórházak 20-30 százalékát be akarják zárni, ami az alulfinanszírozás következménye.
Jelenleg a Rotes Kreuz (Vöröskereszt) kórházban műtök. Bár több helyre hívtak, hogy vezessem a kórházat, a korom miatt már nem szeretnék hetente 50-60 órát dolgozni.
– Mi a célja a továbbiakban?
– Két-három napig műtök Németországban, és kéthetente egypár napot Budapesten szeretnék operálni, ennek a lehetőségén most dolgozom.
– Olvastam, hogy megkapta a vendégprofesszori címet a Semmelweis Egyetemen.
– Nagy megtiszteltetésnek tartom.
– Van-e, aki a családban folytatni tudná ezt a szédületes menetet?
– A fiunk a George Washington és Johns Hopkins egyetemeken végzett tanulmányai után Washingtonban él, saját „hedge fund és asset management” cége van, amit magyarra tőzsdén dolgozó vagyonkezelésnek lehetne lefordítani. A tőzsdén részvényeket vesz és ad el, cégeket vásárol fel és ad el, egyszóval a pénzszakmában dolgozik, és nagyon sikeres.
Naponta beszélünk telefonon, és miután évente többször tartok előadásokat az Egyesült Államokban, gyakran találkozunk a szokásos alkalmakon kívül is.
