2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vers és grafika párbeszéde tette különlegessé Eperjesi Noémi egyéni kiállításának megnyitóját a marosvásárhelyi Bernády Házban.


Vers és grafika párbeszéde tette különlegessé Eperjesi Noémi egyéni kiállításának megnyitóját a marosvásárhelyi Bernády Házban. Líra és rajz egybefonódása nem rendhagyó jelenség, a két műfaj gyakran egymásra talál. Közösen összetettebb, nagyobb a hatásuk, a könyvkiadók ennek tudatában szoktak felkérni képzőművészeket a közölt költemények illusztrálására, a kötetek vizuális gazdagítására. Gyakran maguk a festők, grafikusok fedeznek fel, kedvelnek meg egy költői világot, és felkérés nélkül, belső indíttatásra adják hozzá saját víziójukat. Az sokkal ritkább, hogy fordítva alakuljanak a dolgok, költőt ihlessenek versírásra képek. Főleg ha nem klasszikus nagyságok, befutott kortárs kiválóságok műveiről van szó. Itt most ez történt. A fiatal művésznő első vásárhelyi tárlatán két jeles költő, Markó Béla és Demény Péter kimondottan erre az alkalomra, a kiállított munkákhoz kapcsolódva írt és olvasott föl verseket. Ezzel nem csak a jelenlegi alkotásokat méltatták, azt is jelezték, bíznak abban, hogy a Vásárhelyre telepedett művészpedagógus későbbiekben befutandó pályája is sikeres lesz. 
Hogy a férj, Demény Péter lírába öntötte művész társához fűződő érzéseit, reményeit, a lehető legtermészetesebb. Már két könyv is tanúsítja közös életük, alkotói együttműködésük ihlető erejét, szépségét. A Lélekkabátról ilyen értelemben szóltunk is a Múzsában eléggé részletesen. De az, hogy a képzőművészetek régi hódolója, Markó Béla, akit időről időre remekművek hoznak lázba, most úgy érezte, Eperjesi Noémi kiállítása is verses méltatásra érdemes, külön kitüntetés. Főleg a Lélekkabát grafikai lapjai váltották ki az elismerését, ezek a szecessziós bőséggel és versszerű képzettársításokkal telített fekete-fehér látomások, amelyek hiánytalanul ott láthatók a tárlaton. Ha elidőzünk e kisméretű, különös grafikák előtt, és szabadjára engedjük fantáziánkat, a művésznő lelki hullámzásait, örömeit, bánatait, kételyeit és bizonyosságait, vágyait és veszteségeit is észrevehetjük. És persze a játékos könnyedség sem kerüli el a figyelmünket, ami egyébként a tárlat egészére is jellemző. És jó adag irónia és groteszk is vegyül a rajzokba.
A színes képek viszont mesevilágba röpítenek. Történeteket is beleálmodhatunk az Eperjesi Noémi festette tájba, és ezek mindig jól végződnek. Hősei boldogok, vidámak, sugároznak az életörömtől. A munkákat uraló derűs, optimista tónusok is arra vallanak, hogy alkotójuk jó passzban van, jól érzi magát a saját bőrében. Tanárként is lendületes, lelkesedését a tanítványaira is képes áttestálni. És arra is jut energiáiból, hogy otthonuk falait „noémissá” dekorálja. Tájélményt nyilván az alkotótáborokban lehet töményen szerezni, kiélni. Régebb erre gyakrabban volt lehetősége, utóbb ritkultak ezek az alkalmak, de tavaly ősszel töretlen kedvvel rajzolt, festett a nagyenyedi nemzetközi művésztelepen. Egykori mentora, tanára, Szabó Vilmos, aki gyermek- és diákkora színhelyén, Zilahon irányította a vizuális művészetek terére, majd az egyetemi tanulmányait is nyomon követte, örülhetne, ha láthatná a mostani bemutatkozást. Ő Marosvásárhelyen végezte a művészeti középiskolát, egy évtizede, nem sokkal halála előtt éppen itt, a Bernády Házban volt nagy sikerű kiállítása. Biztos örömmel fedezné fel, hogy tanítványára milyen jótékony, termékenyítő hatással volt az új környezet, a szecesszió lépten-nyomon szembeötlő vásárhelyi jelenléte. Alkotásainak dús dekorativitása, motívumrendszerének indás, tulipános, art nouveau-s kiteljesedése is sejteti, Eperjesi Noémi gyorsan szervesül az itteni közösségbe.
Az internet, facebookos jelentkezései révén eddig is sokan bepillanthattak abba, amit csinál, ami mindennapjait meghatározza. A közösségi háló azonban bizonyos dolgokban megtévesztő is lehet. A tárlatlátogatók közül többen meglepődtek, arra számítottak, hogy méretesebb képekkel találkozhatnak a kiállításon. A művésznő olyanokat is festett olajjal, akrillal, pasztellkrétával. Azok egy későbbi tárlaton kerülhetnek majd közönség elé valamikor. De most ne azt kémleljük, mit hoz a jövő. Grafikái, amelyeken napi foglalatosságainak bármelyik jelentéktelen, prózai kelléke varázsos főszereplővé léphet elő, festményei, amelyek mórikáló, szép szemű cicákkal testesítenek meg emberi tulajdonságokat, mélyen a mában gyökereznek. 
És még valamit illene hangsúlyozni: aki a macskákat szereti, rossz ember nem lehet. Na, azért!
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató