2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Az eset után kimentünk, és a kivágott fészkes tölgytől 12 méterre, egy erre a célra alkalmas fára műfészket helyeztünk ki. Reméljük, amint visszatér Jobbágy, elfogadja és elfoglalja az új fészkét”


A békászó sas egy ritka, veszélyeztetett madárfaj, világállományának 22%-a Románia területén költ. Az Európai Unió támogatásával a Szebeni Regionális Környezetvédelmi Hivatal, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Román Madártani Egyesület életbe léptetett egy LIFE projektet, amelynek célja ennek az állománynak a fenntartása/megőrzése azáltal, hogy megfelelő körülményeket biztosítanak a faj számára.

2012. március 22-én a Milvus Csoport tagjai ellenőrizték az egyik legrégebbről (1999-ből) ismert jobbágyfalvi (Maros megye) békászósas-fészket, azonban csak a kivágott tölgyfát találták, amin korábban volt a fészek.

„A Natura 2000-es terület adminisztrációja azonnal jelentette az esetet az erdészeti hivatalnak, a rendőrségnek illetve az erdészeti és vadászati felügyelőségnek. Ezt követően pár napra a terület adminisztrátora, az erdészeti képviselő, a rendőrség illetve az erdőtulajdonos képviselőjének jelenlétében az eset helyszínén megállapították, hogy a fákat illegálisan vágta ki a tulajdonos. A kiszabott büntetést a tulajdonosnak kell kifizetnie” – nyilatkozta Daróczi J. Szilárd a Milvus Csoporttól.

Azonban a Jobbágynak keresztelt hím békászó sas ezt a fészket több évig foglalta, a napokban bármikor megérkezhet új fészkéhez. Mivel a fészkét már nem fogja ott találni és egyetlen sikertelen költés is súlyos következményekkel járhat a faj állományára nézve, a Milvus Csoport madarászai sürgős védelmi intézkedésekbe kezdtek.

„A romániai békászósas-állomány védelmét több módszerrel próbáljuk megvalósítani. Ezek közül az egyik legfontosabb a gyengébb sasfészkek megerősítése és a műfészkek kihelyezése. Ebben az esetben egy műfészek kihelyezése életbevágó volt. Az eset után kimentünk, és a kivágott fészkes tölgytől 12 méterre, egy erre a célra alkalmas fára műfészket helyeztünk ki. Reméljük, amint visszatér Jobbágy, elfogadja és elfoglalja az új fészkét” – tette hozzá Daróczi J. Szilárd.

A projekt lefutása alatt összesen 100 műfészek kerül kihelyezésre három Natura 2000 területen. A műfészek erős keretből és vaspántokból készül, amelyet csavarokkal rögzítenek a törzshöz és faágakhoz. A műfészkeket ágakkal töltik fel, míg természetes fészek alakját és jellegét öltik. Ezáltal megkönnyítik a békászó sasok költését, biztonságosabbá teszik fészkeiket az időjárással és az erdészeti tevékenységekkel szemben. A projektről bővebben a http://www.pomarina.ro oldalon lehet olvasni.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató