2025. április 18., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Valós segítség a felzárkóztatásban

RESCUR – a rezilienciafejlesztő tanterv

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Tanárképző Intézete által szervezett konferencián bemutatták a RESCUR nemzetközi rezilienciafejlesztő program erdélyi adaptációjának részeredményeit is, különös tekintettel a roma gyerekekre. Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló programot egy máltai egyetem öt másik felsőoktatási intézménnyel együtt fejlesztette ki 2015-ben, majd 2022-ben újították fel. A program a szocioemocionális képességek fejlesztését célozza, valamint a rugalmas alkalmazkodás terén is fontos tudásanyagot tartalmaz.

Az idei tanévben 12 pedagógus vállalta a program magyar nyelvű változatának az adaptációját, és  folyamatban van az eredmények felmérése – mondta dr. Lazsádi Csilla, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktikai Intézetének adjunktusa, aki külön kiemelte azt, hogy a gyermekek körében nagy sikere van a programnak. A szülők körében viszont megoszlanak a vélemények. A diákok szülei is részt kell (vagy legalábbis kellene) vegyenek a programban, van, ahol ez pedagógusi unszolásra bekövetkezett, és azóta a szülők is élvezik a foglalkozásokat, azonban a bevonás (pl. az írástudatlanság miatt) nem mindenütt sikerült. Dr. Lazsádi Csilla őszintén beszélt arról is, hogy vannak még olyan elemek a programban, amelyeket adaptálni kell. Egyrészt vannak olyan kifejezések, amelyek angolul nagyon természetesek, viszont magyarul – különösen a gyermekek számára – nem, másrészt egyes meséket és játékokat is csiszolni kell még annak érdekében, hogy azok még inkább élvezhetők legyenek az erdélyi diákok számára.

Tálas Ferenc, a marosvásárhelyi Szivárvány Iskola tanítója elmondta, hogy az osztályában 26 roma gyermek tanul, és az első képzés után komoly kérdések merültek fel benne, hogy hogyan fogja tudni alkalmazni a módszereket a csoportjában. Kisebb léptékben, leegyszerűsítve nagyon jól működik, tehát kijelenthető, hogy alkalmazható roma gyermekek esetében is, csak közelebb kell vinni az ő kultúrájukhoz, nyomatékosította Tálas Ferenc, kiemelve, hogy az osztályközösség nagyon élvezi a gyakorlatokat, a következő (nagy) lépés pedig az lesz, hogy a teljes iskolára kiterjesszék a programot, amely nagyban segít a felzárkózásban.

– Erdély-szerte rengeteg pedagógus szembesül azzal, hogy a roma közösségek elszigetelve, diszkriminálva tanulnak, léteznek, de szerencsére vannak olyan szakemberek, akik erre figyelnek, és segítik a pedagógust a munkájában – mondta Tálas Ferenc.

– A pedagógusokban megfigyelhető egyfajta félelem, amikor a hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáról, oktatásáról van szó. Mindentől félünk, ami egy kicsit ismeretlen, de a RESCUR program is arra törekszik, hogy a veszélyeztetett, kiszolgáltatott helyzetben lévőket felkarolja, közösségbe integrálja őket –  mondta dr. Lazsádi Csilla. Ezt kiegészítve Tálas Ferenc elmondta, hogy nagyon fontos lenne, hogy az oktatáspolitikával foglalkozó szakemberek irányítsák a pedagógusokat a program felé, hiszen ezzel lehet csökkenteni a szegregációt, így lehet elérni azt, hogy a hátrányos helyzetű közösségekkel is nagyobb számban foglalkozzanak a pedagógusok, és elkezdődjön a felzárkóztatás. 

A RESCUR program is rávilágít arra, hogy mennyire fontos a másság elfogadása, mennyire fontos a multi- és interkulturalitás az oktatásban, továbbá, hogy az oktatási rendszer igenis oda kellene figyeljen a hátrányos helyzetű diákokra. 


Dr. Lazsádi Csilla és Tálas Ferenc a konferencián
Forrás: Tálas Erenc Facebook oldala



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató